A kocsmapult és a liturgia között

Írta: Halász Áron - Rovat: Hagyomány

Néha úgy tűnik, mintha a pesti belvárosban minden hétre jutna valamilyen zsidó buli, előadás, beszélgetés. Fellendülőben van a fiatalok közösségi élete, vagy csak finomabb a kóser szilva, mint zsinagógába járni?

A rendszerváltás óta több generáció sétált ki a zsidó iskolák kapuján, a korai szarvasozó fiatalokból boldog apukák és anyukák lettek. A főleg Budapesten koncentrálódó hazai zsidó életet az antiszemitizmusnál mintha csak az új kezdeményezések foglalkoztatnák jobban. Ezzel szemben az ifjúsági szervezetek, közösségi házak és a zsinagógák nagy része nem mozgat meg túl sok fiatalt, az alterzsidó bulikban pedig ugyanazok az arcok jönnek szembe. Merre keresgéljen egy zsidó fiatal a jesiva és a hagyományoktól elforduló karrierizmus közti képzeletbeli vonalzón?

Olyan, mint az egyiptomi fogság

„Szekuláris családban nőttem föl, de anyukám mindig Dávid csillagot hordott, és számomra is evidens volt, hogy zsidó vagyok. Vallási értelemben azonban nem volt téma a zsidóságunk” – mondja a 31 éves Stern Péter, két kisgyermek apja. „Aztán 14 évesen anyukám elvitt a közeli zsinagógába, majd következő szombaton már magamtól mentem. Innentől kezdve identitásom nagyon fontos tényezőjévé vált a zsidóság” – meséli, aki a változás hatására 15 évesen körülmetéltette magát, és megtartotta bar micvóját. Ma már kevésbé tartja a rituálékat, mint amikor három hónapot egy New York-i jesivában tanult, de a vallás továbbra is nagyon fontos helyet foglal el az életében.
„Tizenévesként hihetetlenül elfogult voltam mind Izraellel, mind bármilyen zsidó emberrel kapcsolatban. Több ismerősömmel ellentétben azonban egyikükben sem csalódtam, csak reményeim szerint megértettem, hogy a világ sokkal összetettebb, mint ahogy az ember gyerekként látni szeretné” – vallja. Stern szerint számos vezetőnek és intézménynek köszönhetően, ma már sokkal több lehetősége van egy fiatalnak zsidó közösségekhez tartozni, mint pár évtizede, mégsem ért egyet az agyonhasznált „reneszánsz” kifejezéssel. Úgy véli, átütő erejű újjászületésnek sem vallási, sem kulturális téren nincs jele, inkább relatív prosperálás tapasztalható a rendszerváltás óta. A magyarországi zsidó közösség rendszerváltáskori állapotát véleménye szerint leginkább az egyiptomi fogsághoz lehetne hasonlítani, amikor csak évek választották el a zsidóságot a teljes asszimilációtól.

 

Sasha Friedman, a szarvasi tábor vezetője

 

Polyák Ágoston Ariel

Ne általánosítsunk

A ’90-es évtized végén Radnóti Zoltánnal együtt rabbivá avatott Verő Tamás által vezetett Frankel Leó úti zsinagógát a fiatalok zsinagógájának szokás nevezni. A fiatalok rabbijaként sokak által Tominak becézett vezető szerint nem érdemes generációs általánosításokba bocsátkozni: látott már olyan idősebb urat, akinek véleménye „lepipálja egy fiatalét”, bár szerinte is tény, hogy más mozgatja meg a különböző korosztályokat. Elmondása szerint péntek esténként többségében fiatalok járnak a Frankelbe, és szombat délelőtt is a középkorúak vannak legtöbben. Úgy látja, hogy míg sok fiatalnak nincs élete középpontjában a vallás, vannak olyan rituálék, amiket fontosnak tartanak.
A feleségét a zsidó középiskolában megismerő Stern Péter is hasonlóan neveli gyermekeit: „Olyan otthont építünk a feleségemmel, ahol természetes, hogy tartjuk az ünnepeket, ahol zsinagógába megy a család és péntek este gyertyát gyújtunk. A gyerekek zsidó bölcsődébe, óvodába, iskolába járnak, majd bar micvára és bat micvára készülnek, ahol az esti mesék Boribon, Kipp-Kopp, Bogyó és Babóca történetein kívül Rebekáról, Eszterről és csodás haszid történetekről is szólnak.” „A zsidóság és Izrael iránti szeretetemmel szeretném inspirálni a gyerekeket, de ha valamelyik attól lenne boldog, hogy apácának áll, akkor abban is teljes mértékben támogatnám” – mondja.
Verő rabbi pozitív tapasztalatai ellenére úgy véli, hogy tömegeket csak nagyon óvatosan, távolabbról lehet elérni. „Sporton és kultúrán keresztül sokakat meg lehet szólítani – ahogy ezt a civilek is teszik –, és ha ezzel elértünk valamit, akkor lehet tovább lépni” – mondja. Verő szerint azonban – bár tapasztalható egyfajta nyitás – igazi kitekintés, új résztvevők bevonása nagyon ritka. Úgy látja, hogy a zsidó intézmények csak egyik helyről egy másik felé igazgatják el az embereket, aminek talán az lehet az oka, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni a vallási életet a munka világával.

Amerikában lenne jó

Jóval elégedetlenebb a Rabbiképzőről pár hete kiiratkozott, jelenleg hebraisztikát tanuló Polyák Ariel, aki több liberális zsidó intézménnyel áll éppen kapcsolatban, hogy megvalósíthassa tervét és rabbivá válhasson. A Mózes Ház tagja hitbeli kérdésekben több ponton ellentmond még a fiatal rabbiknak is, és úgy véli: „itthon de facto nincs olyan zsidó közösségi élet, mint Amerikában.” Polyák szerint „ami létezik, az nem specifikusan zsidó és nem is illeszkedik abba a vallási-kulturális vonalba, ami a diaszpóra közösségeit jellemzi.” Úgy véli, hogy a „szellemében és gyakorlatában is középkori-kora újkori valláskódexek által meghatározott hagyomány nem releváns a magyar zsidók 99%-ának, míg a maradék egy százalékon az egyházi járadék megszerzésében érdekelt MAZSIHISZ és az EMIH osztozik.”
Polyák Ariel, aki magát modern szellemiségű, a különböző irányzatok legsikeresebb újításait integráló közösségek híveként jellemzi, úgy gondolja, hogy a hozzá hasonlóknak Amerika tűnik a „modern zsidó Kánaánnak”. Egy ottani közösségben – mondja – a zsidók fele fizető tag egy zsinagógában, melyeknek 80%-a teljes nemi egyenlőséget követ, a dogmatikus hit helyett az „absztrakt értékek iránti elkötelezettség”, a rítusokban pedig a közmegegyezés a döntő. Szerinte a „magyar zsidóságból tömeges szinten az utóbbi hiányzik, az előbbit pedig lényegében 20 éven át kielégítette a politikai liberalizmus SZDSZ által képviselt ideológiája.”

Mit gondol Szarvas vezetője?

Friedman Sasha, a több mint húsz éve működő és több generáció egyik legfőbb vallási, közösségi élményét nyújtó szarvasi tábor vezetője. Szerinte, ha nem egy népszerű ünnepen és egy népszerű helyen szervezett buliról beszélünk, akkor egy zsidó közösségi eseményen egyből meglátszik az átlagéletkor, a létszám és az érdeklődés változása. Tapasztalatai szerint a fiataloknak egyre idegenebbek a vallásos környezetek, és ezt sikerrel ismerték fel a fiatal rabbik. „Sok szervezet és zsinagóga azon dolgozik, hogy a vallás ne csak Tóratekercs legyen, hanem közösség, hovatartozás, vagy akár kikapcsolódás” – mondja. Szerinte a vegyes háttérből vagy éppen a „túladagoló” zsidó iskolákból érkező fiataloknak nem azt kell érezniük, hogy a zsinagóga kapujában „mozijegyszerűen kérik el a származási papírokat”, hanem a lényeg, hogy ne csak egy purimi vagy hanukai partin érezzék jól magukat.
Sasha, aki egy zsidó ifjúsági szervezetben nőtt fel, ma pesszimistán gondolkodik a szerveződések állapotáról. Papíron négy ilyen szervezet működik ma Budapesten, egy vallásos és három nem vallásos – mondta, hozzátéve, hogy „gyakorlatban ez kettő olyat jelent, amelyek folyamatosan dolgoznak programokon, táborokon, eseményeken.” Sasha szerint a szülők sokszor nem ismerik ezeket a baráti kapcsolatokat építő, identitásképző szervezeteket, a fiatalok pedig gyakran kerülik őket, mondván „túl zártak”, vagy „agymosás folyik ott.” Pedig – ahogy a táborvezető állítja –, az alternatívát jelentő kocsmák, kávézók vagy diszkók gyakran sokkal rosszabbak. Úgy látja, ezek a szervezetek lennének azok a közösségi terek, amelyek a saját eszméiket és céljaikat szem előtt tartva nyújtanak pozitív zsidóság élményt a fiataloknak.

Halász Áron

Polyák Ágoston Ariel

Löw Immánuel leveti a reverendát

az aranyszegekkel kivert templomkék
egek alatt magányosan áll az öreg
nyugodtan mint a fák és az ólomüveg
nap szilánkos fénye arcában ég

itt ércből vannak a fák légből a falak
itt orgonabúgással szól a szél
itt a némacsend a hang is acél
és a szózatos ajkak nem szólanak

csak a csend csak a csend csak a csend
hallatszik tisztán minden szó helyett
a magyar héber arab latin szavak felett
valami egyetemes néma rend

itt a tegnap a ma és a holnap
itt a reverenda gombsora az ég
itt a föld a víz a tűz a lég
a hétköznapokon túl örök Szombat

Tüköristen

Teremtett az ember istent
saját képére míg ott lent
székébe papokat téve
ő lett istene torzképe.

Ifjúságom álistenének
neked kihez száll ezer ének
óhitem nagy kőoltárodon
véres húsként neked áldozom.

Az utolsó vétekáldozat
mert fejekben él a kárhozat
hát elmémet se feszítse a
bénító teodícea.

Valamit mégis kéne tennem,
valamit a gyötrelem ellen.
Egy istent kellene csinálnom,
ki üljön fent és látva lásson.

Nem nem mégse ne is lásson
ne büntessen ne bocsásson
magnetofon tükör legyen
magamat majd én büntetem.

Tüköristen önnön magam
mutass engem homálytalan
légy láthatatlan láttató
légy mozdulatlan mozgató.

Teremtett az Isten Embert
saját képére és ezzel
a Mű után vesszőt téve
Ádám néz a tükörképbe.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]