A haláltapasztalat és az újjászületés: a mikve és az élet körforgása

A Tázriá hetiszakasz a rituális tisztátalanságról szól. Ennek egyik értelmezése szerint a teremtés ünneplésének vallásában az életet végig kísérő és halállal végződő találkozások tesznek tisztátalanná. A mikve megtisztulása pedig újjászületési rituálé valójában.

A rituális tisztátalanság valamiféle eltávolodás az Örökkévalótól, a Tóra leírásai szerint olyan állapot, amiben nem tudunk kapcsolódni a minket is magába foglaló végtelenhez. A rituális tisztátalanság legismertebb esete az, ha holttesttel érintkezünk, tehát a halál legközvetlenebb fizikai megtapasztalásakor. A spirituális tórai bőrbetegség fehérsége hullaszerűvé, élettelenné teszi a bőrfelületet és tisztátalanságot okoz, akárcsak a magömlés és a menstruáció, ami nem más, mint a lehetséges életek „elszalasztása”.

A teremtő Isten lényege szerint maga a formálódó, alakuló, eleven élet. Ettől választ el a halál minket. Csak az élők dicsérnek, ahogy a zsoltár mondja. A mikve vize a Teremtést idézheti, amelynek kezdetén mindenhol csak víz volt, de idézheti a magzatvizet is, amelyből mindannyian érkezünk, és ahová a mikvében szimbolikusan visszatérünk. Kilépni belőle rituális újjászületés a halál megtapasztalásából, megújulás, ahogy a holddal is újjászületünk, megújulunk hónapról hónapra minden újholdkor mindannyian.

Hasonló a helyzet az ebben a hetiszakaszban megjelenő szülés utáni tisztátalansággal is. Erre emlékeztet megrázó írásában Lauren Eichner Berkun rabbi. Minden élet vérben, vérből születik, veszélybe sodorja a leendő édesanyát és az újszülöttet egyaránt. Továbbá a végtelen ürességet, céltalanság érzését és a szülés utáni depressziót is megismerheti az édesanya, mert a legnagyobb dolgok szinte mindig egyúttal a legnehezebb dolgok is. És persze az is igaz, hogy életet adni valakinek egyúttal a halálra ítélése, a halál hatalmába adása is, hiszen az élettel az élet végességét is ajándékozzuk a gyerekeinknek, mert „ki születik, az halálra küldetik a napvilágra és a sírban szendereg”, ahogy Borbély Szilárd írta.

A judaizmus minden micvája az élet megszentelése, annak tudatában, hogy egyszerre van jelen a rituális tisztátalanság tapasztalatában és a megtisztulás, a mikve szertartásában a kiömlő vér, vagyis a „kis halál” és a valódi, visszavonhatatlan halál, csakúgy, mint az újjászületés, az élet továbbadásának tapasztalata, a gyerekeink és dédunokáink révén létező örökkévalóság, a nemzedékek láncolata. Az élet körforgása.

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője