Büntethető a körülmetélés Németországban

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány

A gyermekkorúakon vallási indíttatásból végzett körülmetélés büntetőjogi következményekkel járó cselekmény – foglalt állást kedden egy németországi bíróság.

A kölni tartományi bíróság ítéletének indoklása szerint a zsidó és a muzulmán vallásúak körében gyakorolt szokás sérti a gyermekkorúak önrendelkezési jogát, amely előbbre való a vallásszabadságnál.brit milaképünk illusztráció

A bíróság egy muzulmán orvos ügyében ítélkezett. Az illető egy négyéves gyereken végzett rituális körülmetélést. A beavatkozás komplikációkkal járt, a gyerek kórházba került, az illetékes ügyészség pedig értesült az esetről és perbe fogta az orvost testi sértés miatt. A vádlottat első fokon felmentették, arra hivatkozva, hogy a szülők beleegyezésével hajtotta végre a beavatkozást.

A kölni tartományi bíróság másodfokú ítéletében helyben hagyta az ítéletet, de az indokláson változtatott: az orvost azért mentették fel, mert nem tudott arról, hogy cselekedete jogellenes.

Szakértők szerint a kölni bíróság döntése nem kötelező más bíróságok számára, de ezentúl már senki nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta azt, hogy gyermeken tilos körülmetélést végezni.

A Németországi Zsidó Közösségek Központi Tanácsa bírálta a döntést, a vallási közösségek önmeghatározáshoz fűződő jogának “példanélküli és drámai” korlátozásának minősítve azt.

[popup][/popup]