Heti Midrás: midőn hallotta Jitró (Jitró)
Jitró midrása a vallás egyik legfontosabb tételéről beszél, mely szerint a Szináj hegyi kinyilatkoztatás az írott és a szóbeli törvényre egyformán vonatkozik: a két kőtábla csak jelképes, hiszen az írott törvény tételeivel egy időben hangzik el a Tóra mindenre kiterjedő magyarázata is, az úgynevezett „szóbeli Tóra” (a Talmud).
A Ramban szerint, az élő szóban átadott Tóra olvasata többféle lehetett: akár parancsolatok, akár nevek (szavak) titkos sorozata.
„És Isten elmondta mindezeket az igéket, mondván, én vagyok az Örökkévaló…”: (2Mózes 20, 1-2).
Rabbi Jichák azt tanította: még azt is (elmondta az Isten), amit a próféták jövendölni fognak. Jövendöléseiket a Szináj hegyi megnyilatkozás során előlegezte. Honnan tudjuk?
Ami létezik, itt van velünk, ezen a napon: „nem egyedül veletek kötöm én ezt a szövetséget és ezt az esküt, hanem avval, aki itt van velünk állva, ma az Örökkévaló, a mi Istenünk színe előtt és avval, aki nincs itt velünk ma” (5Mózes 29, 13-14).
A Heti Midrás teljes szövege ide kattintva olvasható el
Címkék:Heti Midrás