Heti Midrás: ezek a nevei Izrael fiainak (Smot)

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány

Mózes második könyve, a Kivonulás első fejezetében találkozunk először Mózessel, aki az ötödik könyv végéig „velünk marad”. József halálától Mózes születéséig száz esztendő telt el, eközben Jákob családja néppé növekedett. Hogyan lett milliós nép egyetlen családból, száz év alatt?

 

Hogyan lett milliós nép egyetlen családból, száz év alatt? A Midrás Tánhumá csodáról beszél: az asszonyok hatos, vagy akár tizenkettes ikreket szültek. Ez a hirtelen gyarapodás az új királynak (a fáraónak), „aki nem ismerte Józsefet”, komoly gondot okozott. A bábák parancsot kaptak, hogy öljenek meg minden újszülött fiúgyermeket. De Mózes megmenekül, magához veszi a fáraó lánya és a királyi udvarban nő fel.

 

mózes_égó csipkebokor.jpg 

Mózes és az égő csipkebokor (Német festő, 18. sz.)

 

 

„És meghalt József”, és az összes testvére, ennek ellenére „Izrael fiai pedig szaporodtak és nyüzsögtek, sokasodtak és elhatalmasodtak, igen nagyon, és megtelt az ország velük” (2Mózes 1, 6-7).  Rabbi Jánáj szerint, minden asszony hat gyereket hordott a hasában. Vannak, akik azt mondják tizenkettőt, mert a „szaporodtak” kettőt jelent, a „nyüzsögtek”, a „sokasodtak”, az „elhatalmasodtak” is, és az „igen nagyon” és a „megtelt az ország velük” is kettőt – ez összesen tizenkettő. Rabbi Jonátán szerint, a „megtelt az ország velük” (azt jelenti, hogy) úgy szaporodtak, mint a nád.

Mikor az egyiptomiak látták (a szaporulatot), szigorú rendelkezéseket hoztak a (héberek ellen), amint írva van: „új király támadt” Egyiptom fölött. Azért vezetett be szigorú rendelkezéseket, mert „új király” volt?

A Heti Midrás teljes szövege ide kattintva olvasható el  

Címkék:Heti Midrás

[popup][/popup]