Zsidó tanárt gyilkoltak meg Szentpétervárott, a helyi közösség etnikai indíttatású bűncselekményre gyanakszik

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. május 13. Gyilkosság áldozata lett Szentpéterváron egy zsidó gimnázium tanára – jelentette be vasárnap az orosz rendőrség; az oroszországi zsidó közösség rasszista indítékot sejt a bűntény hátterében.

  Berl Lazar  
  Berl lazar orosz főrabbi  

Szombat este találtak rá Dmitrij Nyikulinszkij holttestére. Az áldozat a szentpétervári egyetem biológia szakos hallgatója és egy zsidó gimnázium tanára volt – közölte a helyi rendőrség illetékese, aki a gyilkosság indítékával kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott.

„A bűntény sokkolta a zsidó közösséget” – tudatta közleményében Berl Lazar orosz főrabbi. “A rendelkezésre álló információk alapján erős a gyanúnk, hogy etnikai indíttatású gyilkosságról van szó” – tette hozzá.

Nyikulinszkijt több mint tíz késszúrással ölték meg otthona bejáratánál, de a lakásából nem tűnt el semmi – olvasható Lazar közleményében, amelyben a főrabbi arra kérte a hatóságokat, hogy lépjenek fel szigorúbban a neofasiszta, szélsőséges csoportok ellen.

Nem ez az első antiszemita jellegű bűncselekmény Oroszországban. Tavaly egy férfi “Heil Hitler” kiáltással rontott be egy zsinagógába, ahol kilenc embert megkéselt, 2005-ben pedig öt tinédzser egy vasrúddal vert agyon egy zsidó férfit. Többször előfordult, hogy zsidó sírokat horogkeresztekkel gyaláztak meg.

(Forrás: MTI)

[popup][/popup]