Zsidó esküvő másképp

Esztertáska

A szülés után e hónapban a házasság és a válás témája hullik ki Esz­ter táskájából – természetesen ezúttal is a nő szemszögéből láttatva. A válásról vendégünkkel, az Izraelben élő, amerikai származású jo­gásznővel, Sharon Shenhavval beszélgettünk. Vidámabb aspektusból közelítünk a férfi-nő kapcsolathoz abban a beszámolóban, amelyben Kuti Andrea számol be saját, a zsidó hagyományhoz és a feminista eszmékhez egyaránt kötődő esküvőjéről.

Örülnénk, ha a házasságkötési tradíciókról és a hagyomány megújí­tási lehetőségeiről olvasóink is megosztanák velünk véleményüket és tapasztalataikat. Örömmel látnánk fotóikat, tárgyi emlékeiket vagy le­veleiket is.

A szerk.

Elbeszéléseidből az derül ki, hogy nagyon komolyan felkészültetek a házasságkötésetekre: az esküvői szertar­tás tanulásra és tanításra egyaránt al­kalmat adó közösségi eseményként je­lenik meg az esetetekben. Minden, a házasságotokkal kapcsolatos ese­ményből és írásból kitűnik a hierarchia elutasítása. Hogyan alakult ez a szer­tartáson?

– Mivel a férjemnek, Gregnek és ne­kem is fontos, hogy minden kapcsola­tunkban az egyenrangúság érvénye­süljön, nagyon nehezen törődtünk volna bele, hogy a kettőnk közti kap­csolat megszentesítése egy olyan szertartás során menjen végbe, ahol csak a férfiaknak jut aktív szerep, s mi magunk csak eljátsszuk mindazt, amit a szerepünk előír. Ezért tudato­san mindent áttanulmányoztunk, kon­zultáltunk rabbikkal, tanárainkkal, ol­vastunk és együtt tanultunk. A zsidó esküvő nem egynapos ceremónia, mi pedig az összes eseményt igyekez­tünk úgy alakítani, hogy mindenki egyformán bekapcsolódhasson: idős és fiatal, férfi és nő, ismerős vagy csa­ládtag, rabbi vagy a hagyományokat ízlelgető vendég… Közben arra is figyeltünk, hogy a halacha szabályainak minden megfeleljen.

Az esküvőt megelőző Sabbaton mindketten felolvastunk a Tórából, az­nap este ünnepélyes keretek között ki­hirdettük leendő házasságunk alapel­veit, fogadalmait. Az esküvőt me­gelőző este néhány barátnőm elkísért a mikvébe, és onnan mentünk a Rosh Chodesh (Újhold) ünneplésre, ahol a többi barátnőm és mindkettőnk női családtagjai már vártak ránk. Öreg ad­dig a férfiakkal elment egy Jeruzsálem-széli forráshoz megfürdeni. A „válto­záshoz” a nők verseket és áldásokat mondtak nekem, saját élményeiket mesélték, énekeltünk, táncoltunk és hennával festettük ki egymás tenyerét. Ez marokkói zsidó szokás, de Indiában is létezik valami hasonló. Másnap az esküvő pillanataiban a nagy örömrivalgás közepette aztán ezek a hennás ke­zek többször a magasba lendültek, és felém integettek.

Greget több nap különlét után a bedeken-en láthattam először. Ez a szer­tartás első része, amikor a vőlegényt a férfiak odahozzák a nők által körülvett menyasszonyhoz. Elmondhatatlan pil­lanat volt, ahogy ott álltunk készen, az események forgatagában. Ilyenkor az a szokás, hogy a vőlegény leengedi a menyasszony fátylát, és a meny­asszonyt a rabbi megáldja – ez a tulaj­donképpeni bedeken. Mi ezt a szertar­tást kiegészítettük azzal, hogy ekkor ki­cseréltem öreg régi kipáját egy újra – én horgoltam neki meglepetésként -, majd ő is kapott áldást a rabbitól. A hüpe alatt a menyasszony hagyományos hét köre helyett mind a ketten három­szor megkerültük egymást, majd kézen fogva tettünk még egy kört. Szokás sze­rint egy gyűrű van csak, amit a vőle­gény ad a menyasszonynak, s amit az szó nélkül, egy fejbólintással fogad el. Természetesen ezt is kiegészítettük: nálunk két gyűrű volt, amelyeket meg­felelő szép Tóraidézetek kíséretében húztunk egymás ujjára, és a poharat is ketten törtük el.

Eleinte féltem, hogy ezek a bővíté­sek, változtatások elvesznek majd a zsidó esküvő hangulatából. De nem így történt. A hüpe csodálatos hüpe maradt, a pohártörés ugyanúgy reccsent a várakozással telt csendben, és a jichud (a hüpe után az ifjú pár kettesben tölt egy kis időt) után fergeteges tánc, éneklés és zsidó zene következett. A szertartás egésze viszont szimboliku­san és gyakorlatilag is megerősítette bennünk és környezetünkben az egyenrangúság érzését.

Láthatóan nem csak az esküvői eseményre magára, hanem a közös életre is nagyon tudatosan készültetek fel. A kettőtök között kötött „szent fo­gadalom”-ból árad az egymás iránti tisztelet és megbecsülés érzése. Olyan ígéreteket foglaltatok írásba, melyek­nek megtartásához sokaknak tanfo­lyamra volna szüksége: ilyen például az erőszakmentes kommunikáció, a problémák őszinte feltárására tett ígé­ret, és a kettőtök közti egyenrangúság leszögezése. A házassági szerződések – ha egyáltalán születnek – általában nem ilyesmiről szólnak, hanem vagyo­ni kérdésekről. Ti miért döntöttetek mégis úgy, hogy inkább ezeket a kér­déseket rendezitek?

Számomra ez alapkérdés. Gregnél is ugyanez a helyzet. Sokszor láttam kapcsolatokban, hogy a kimondatlan feltételezések hosszútávon a csalódá­sok okaivá váltak. Mi külön-külön összeírtuk, hogy nekünk mi és milyen módon fontos, és a listáinkat egyeztettük. Érdekes, hogy mennyire élveztük az egész folyamatot! A listáink közt nem volt nagy az eltérés, különböző gondolatok összegyűjtésével látható­vá vált, hogy milyen komoly, fe­lelősségteljes dologba kezdünk. Volt benne valami nagyon meghitt és ün­nepélyes, ahogy az alapfogadalmain­kat egy nagy közös lapra felsorakoztat­tuk, majd egy szűkebb baráti és csalá­di körben felolvastuk. Mindemellett azt tervezzük, hogy a polgári esküvő előtt írunk vagyoni szerződést is. Ha minden rendben van, az ilyesmi már nem okozhat gondot, de ez elvi kér­dés. Szerintem ezeket a kérdéseket minden párnak tisztáznia kellene. Ha az ember belemegy valamibe, még ha nincs is szándéka onnan kijönni, a ki­vezető utat legalább nagy vonalakban ismernie kell.

– Esküvőtökön tehát szemmel látha­tóan igyekeztél különleges figyelmet fordítani arra, hogy a nők szerepe ne halványuljon el a férfiaké mellett. Ho­gyan tudtad ezt elérni egy olyan szertartáson, amely a hagyományok széllé mének igyekezett mégis, mindenben, teljesen megfelelni?

– Izraelben csak az ortodox esküvőt ismerik el. De ha a pár bárhol máshol köt polgári házasságot, azt elismerik. Mivel nekünk – ellentétben a hivata­los, izraeli ortodoxián belüli előírások­kal – fontosabb volt, hogy a nők egyenrangúan részesei lehessenek a rituáléknak, erről az ortodox es­küvőről lemondtunk. A halachához vi­szont tartottuk magunkat, – ami az ál­talánosan használtnál jóval több krea­tivitást enged meg. Például a ketubát, a zsidó házasságlevelet nem szabad megrövidíteni, de a kibővítést semmi nem tiltja: tehát ahol klasszikusan csak a férj neve és a rá vonatkozó te­endők jelennek meg, ott mi kibővítet­tük a feleségével is – ezt a hivatalos iz­raeli ortodoxia például nem engedte volna meg.

Sajnos arra van előírás, hogy tanú csak férfi lehet, de mi választottunk a két férfi tanú mellé két nőt is. Az egyik éppen a kilencnapos babáját tartotta a karján, miközben aláírta a ketubánkat. Ettől is sokkal valószerűbb lett az egész, és cseppet sem kevésbé ünnepélyes!

Hogy ki a mesader kidusin, aki az es­küvőt levezeti – arra se nemre, se fog­lalkozásra tekintve nincs meghatáro­zás. Még csak rabbinak sem kell lennie. Mi azért rabbit választottunk, Einat Ra­mont, aki nő lévén, a mikvébe is el tu­dott kísérni

Persze mindezekkel kapcsolatban az ortodoxián belül sincs egységes véle­mény. A mi esküvőnkön több ortodox rabbi is részt vett. Volt, aki nem akart a szertartásban közreműködni, de azért mondott beszédet a vacsoránál, töb­ben azonban a hüpe alatt is megáldot­tak bennünket, a seva brachot része­ként (esküvői hét áldás, amit először a hüpe alatt mondanak).

A férjed partner volt ebben?

Teljesen! Rengeteg munkát fekte­tett bele az előkészületekbe ő is, mi­közben mindent mindig egyeztet­tünk. A végén sajnálta, hogy bizo­nyos esetekben nem voltunk elég radikálisak.

Közös életetek során hogyan fogjá­tok összeegyeztetni a feminista és a hi­erarchiákat elvető szemléletmódotokat a vallásos hagyományokkal?

– Számomra ezek nem feltétlenül el­lentmondóak. Ahogy a nők számára is megnyílt a lehetőség a tanulásra, folya­matosan kerülnek elő olyan szövegek és liberális szövegértelmezések, ame­lyek eddig elkerülték a szövegmagyará­zók figyelmét. Most már, ahogy a nők egyre aktívabban vesznek részt a ha­gyomány feldolgozásában és alakításá­ban, egy újfajta szemléletmód követeli, hogy bizonyos forrásokat újraértelmez­zünk. Ennek a zsidóság minden irány­zatában érezhető a hatása.

Szerkesztők: Kuti Andrea (rovatvezető), Juhász Borbála, Pécsi Katalin, Pető Andrea, Sándor Mónika, Toronyi Zsuzsanna, Wirth Judit. E havi számunk szerkesztője: Pécsi Katalin. A szövegeket gondozta: Toronyi Zsuzsanna