Vívódó vallomás
Gyertyán Ervin: Értékek csapdája, C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó, 2004, 200 oldal, 1800 Ft
„Életem jó részét a huszadik században éltem le – a tizenkilencedik század eszméivel”
– hangzik a tanulmány és esszékötet előszavának bevezető mondata. Bár a szocializmus gyakorlata csődöt mondott, az író nem szűnt meg hinni a „liberális szabadság individualizmusának” és a „társadalmi szolidarizálás kollektivizmusának” kettősségében. Ezekhez az eszmékhez hozzátehetnénk a cionizmust is, hiszen – mint oly sok nemzedéktársa – az 1925-ben született szerző is a cionizmuson, méghozzá annak legbaloldalibb áramlatán, a somérok eszméin keresztül jutott el világnézeti meggyőződéséhez. A mára a marxizmusból is kiábrándult író elégtétellel említi, hogy a marxizmust a soméroktól, és nem Rákosiéktól sajátította el.
Amikor az idősödő Gyertyán szembesülni kíván életével és munkásságával, tisztában van ennek kockázatával. „Minden önéletrajzban benne van az önigazolás szándéka” – olvashatjuk 1997-ben megjelent önéletrajzi, ún. „lelkiismereti” regényének (Lidérc és ingovány) előszavában. (Eszünkbe jut Mitterrand mondása, hogy azért nem ír önéletrajzot, mert nincs mit elhallgatnia.) Vajon szépíti-e, előnyös színben tünteti-e fel pályáját, szereplését az író? Lehetséges, miért pont ő lenne kivétel? Igaz, az érdemeivel sem fukarkodó Gyertyán kitér egy olyan, a csehszlovák Slansky-perrel kapcsolatos 1952- es vezércikkére is, amelyet máig is szégyell. Ahogyan „lelkiismereti” regényében, úgy ennek a jelen válogatásban közreadott folytatásában is részletesen foglalkozik újságírói munkásságával. munkahelyi, pártbeli konfliktusaival. Kommunistaként liberális, pártonkívüliként szocialista, valahogy így látja saját helyét. Mindig fekete bárány, „magányos partizán”. Mára meg szinte egyedül maradt baloldaliságával.
Az Értékek csapdájában közzétett írások részben a sztálini diktatúra, a koncepciós perek és a baloldal örökségével, részben pedig a zsidóság problémáival foglalkoznak.
Nem titkolja, hogy a rendszer első éveiben töretlenül és őszintén hitt a kommunista eszmékben, és máig is szenvedélyesen izgatja a „szocializmus vonatának kisiklása”, a felismerés, hogy a rendszer tévútra ment. Nem kevésbé foglalkoztatja saját tévedése, hogy „a kelleténél hosszabb ideig” hitt a rendszer megtisztulásában és demokratizálódásában. Az ellenállás eszmei gyökerei címet viselő elméleti írásban a kádárizmust mint „a bolsevizmus történetének legliberálisabb alakzatát” jellemzi, a rendszerváltással kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy a régi nómenklatúra egy része többet tett a demokráciáért, mint a hatalmat átvevők. Megemlíthetné azért azt is, hogy ez a nómenklatúra nem egészen saját akaratából tette, amit tett… Gyertyán tudatában van köztes, híd szerepének, gyakran kimondta, amit más talán nem mondhatott ki, és mindig volt érzéke ahhoz, hogy meddig lehet elmenni. így volt ez 1956-ban, amikor a forradalmat lelkesen ünneplő író egy idő múlva józanságra, higgadtságra intett, és az 1989-es rendszerváltást megelőző években is, amikor kritikus hangú cikkekben sürgette a rendszer liberalizálódását.
Mint oly sokan, naiv hitében Gyertyán is úgy gondolta, hogy a szocializmusban majd megszűnik az antiszemitizmus. Kiábrándulásához jelentősen hozzájárult a csehszlovákiai Slansky-per, majd a Sztálin halálát követő 1953-as szovjet cionista orvosper, annak felismerése, hogy az antiszemitizmus nem rendszerhez kötött. Zsidóságának megközelítése sajátos. Idézi Ehrenburgot, hogy amíg van antiszemitizmus, addig ő zsidónak vallja magát. (Csak addig?!) Máshol – lehet, hogy szerénységből? – „rossz zsidónak” és „nemzsidó zsidónak” (Isaac Deutscher kifejezése) mondja magát, akit a zsidósághoz sem faji, sem vallási kötelék nem fűz. Nehezen értelmezhető, amikor arról beszél, hogy számára a zsidóság a becsület. Vajon mire gondolhat itt? A törvények tiszteletére? Gyötrődve és vívódva szól zsidóságáról, amin nem lehet csodálkozni, hiszen legtöbbünk zsidósága ellentmondásos. Mégis, e tárgyban írott szenvedélyes megnyilvánulásai, vitacikkei, egy vidéki zsinagógában elmondott beszéde, mind nagyfokú problémaérzékenységéről, a bevallottnál erősebb kötődéséről árulkodnak. Kötődésről, amely a manapság divatos szóhasználattal „kettős”.
Az író a negyvenes évek elején két évet töltött a sómérban, s azért nem ment el Palesztinába, mert magyar író akart lenni. Ez sikerült is neki. Ha semmi mást nem ír, 1975-ben megjelent regényével – Szemüveg a porban – helyet vívott ki magának a magyar irodalomban. A cionista ellenállás éveit megörökítő regény elsőként foglalkozik a máig is meglehetősen szűkszavúan elintézett kamenyec-podolszki tömegmészárlással. A Konfliktusos, fájdalmas kötődés című esszé is a Hásómér Hácáirban töltött éveknek, zsidók és baloldaliak mentésének (köztük az íróénak is) állít emléket. Meghatottan emlékezik vissza erre a bátor tevékenységre, amely „az európai holokauszt legeredményesebb életmentő mozgalmához ” kötődik.
Az eszmék mai zűrzavarában jólesik olvasni egy mély elméleti ismeretekkel rendelkező, sokat tapasztalt, töprengő és alapjában véve őszinte író vallomásait.
Várnai Pál
Címkék:2005-01