Vendégségben a Hasacharnál

 TULAJDONKÉPPEN örülnöm kellene. Hiszen az a kép, ami az olvasó elé tárul, miután megismerkedett a Hasachar (Hajnal) című, a Zsidó Kulturális Társaság lapjának múlt évi (ha nem is az összes) számaival, feltétlen bizakodásra, optimizmusra ad okot. Ha viszont letesszük a lapot, hagyjuk magunkban leülepedni az olvasottakat, nem kevés nyugtalanság, aggódás, sőt bánat szorítja össze a torkunkat.

A lap fejlécéből ítélve országos méretű társaság nevében szól olvasóihoz, de Tallinnban jelenvén meg, különleges figyelmet fordít Észtország, továbbá a Baltikum és a szomszédos Belorusszia zsidóságára, ugyanakkor nem tagadhatjuk, a Szovjetunió egész zsidó népességét is érinti.

Mondanivalójának súlyát, társadalmi vonzatát tekintve, az antiszemitizmus ellen folytatott következetes, bátor harca kívánkozik az élre. A másik, jelentőségében messze ható témakörként a kivándorlást említe­ném, ezzel összefüggésben az egyre szélesedő izraeli-szovjet kapcsolatokat, a zsidó állam sokszínű, dinamikus életének bemutatását.

Talán kissé önkényes a harmadik témakör megfogalmazása: A szovjet hatalom és a zsidók címet adnám neki. Ami a zsidó-keresztény közeledést illeti, nálunk a kérdés sokkal nagyobb hangsúlyt kap, a Hasachar csak érintőlegesen foglalkozik vele, Továbbá a rövid, ám értékes információt hordozó anyagok színességére, sokoldalúságára hívom fel a figyelmet.

Ki áhítozik zsidó Karabahra?

Kezdjük tehát az antiszemitizmussal. Mindenekelőtt ide kívánkozik Gyektyerjeva borovicsi (Leningrád környéki) lakosnak Raszputyin íróhoz intézett „Szégyellem magam ön miatt” című nyílt levele. Szerzője egy orosz asszony (nem zsidó). Szenvedélyes hangon, a hagyományos klasszikus orosz kultúra hangnemét felelevenítve áll ki az egyetemes emberi értékek mellett, a civilizációért, emberi mivoltunkért, amely összeegyeztethetetlen az antiszemitizmussal. Mélységesen elítéli a 74 orosz író hírhedt levelét, amelyben uszító hangot megütve támadják, és olyan vádakkal illetik a zsidóságot, amelyek a feketeszázak pogromhangulatát idézik. Utolsó szavai mementóként hangzanak: ahhoz nem kell zseninek lenni, hogy emberek legyünk. Raszputyin Valentyin Grigorjevics, csak nem akar még egy Karabahot? Zsidó Karabahot?

A „Zsidó kérdésre – zsidó válasz” című cikk egy és másban átfedi a fentieket, de hogy írhatott le a szerző ilyen mondatot: „Az európai zsidóság katasztrófája előtt a tragédia előfeltételei adva voltak: tömeges áttérés keresztény hitre, asszimiláció, a lengyelországi hászídok miszticizmusa, a cádikok kultusza… Csak nem a zsidókat okolja az antiszemitizmus elterjedéséért?

Az „Egy provokáció anatómiája” című cikk keményen odavág mindazoknak, akik az antiszemitizmust gerjesztik. A többi között Szkobeljevnek is, aki a Belorussz Köztársaság pártapparátusában dolgozik, s annak lapjában, a Polityicseszkij Szobeszednyikben fejti ki „áldásos” tevékenységét. Szkobeljev ugyanis a feketeszázak egyik hírhedt ideológusát, Satrovot idézi, kezdetben elhagyva a „zsidó” szót, hogy szabad kezet nyerve később a zsidók nyakába varrhassa a legképtelenebb vádakat. Még Churchillt is segítségül hívja, aki szerint Marx, Trockij, Kun Béla, Rosa Luxemburg a fejlődés megállítása végett nemzetközi összeesküvést szőttek.

Izrael hangja négy nyelven

A Hasachar a kivándorlásnak főként gyakorlati oldalát boncolgatja. Az újságírók sorra keresik fel az Izraelbe települt zsidó családokat, meginterjúvolják őket, őszinte eszmecsere folyik arról, hogyan sikerült beilleszkedésük. Ne feledjük, egynéhány évvel ezelőtt a zsidók jóformán még semmit sem tudtak Izraelről. Roppant nagy változás kellett, hogy Riga, Lvov, Alma-Ata, Csemovic zsidó lakosainak egyharmada be merte adni kivándorlási kérelmét. Mindamellett a lapból ma is meghökkentő esetekről értesülhetünk. Így Julij Kosarovszkij nyelvtanár, politológus 18 évi visszautasítás után csak tavaly kapta meg a kivándorlási engedélyt. A lap gyakorlati érzékére vall, hogy jóformán majd minden számban nagy terjedelemben közöl tudnivalókat az elhelyezkedési rovatban: mik az izraeli lehetőségek, milyen okmányok szükségesek, miből kell vizsgázniuk az új honfitársaknak.

A lap anyagaiból leszűrhető, milyen ígéretesen javulnak a szovjet–izraeli kapcsolatok. Ide kívánkozik Jevtusenko, Okudzsava, Voznyeszenszkij szovjet költők látogatása Jeruzsálembe, amit viszontlátogatás követett.

Nem sikerült kialakítani áttekinthető képet „A szovjet hatalom és a zsidók” címmel említett tárgykörről. Engem is, aki évtizedeken át éltem a Szovjetunióban, megdöbbentett a nagy honvédő háborúról nemrégen készült nagyszabású enciklopédikus mű egyik-másik hiányossága, vagy ferdítése. Ez a mű a legkisebb, jelentéktelen ellenállási gócokat is számba veszi, „de ugyanakkor megfeledkezett a minszki gettóról, földalatti szervezetéről, annak létrehozóiról, vezetőiről, arról, hogy több százan fegyverrel a kezükben kitörtek a gettóból az erdőbe, s ott zsidó partizánegységeket hozva létre folytatták harcukat a német fasizmus ellen”. Oly keveset tud erről a világ. Nagy kár.

Kinek az oldalán áll az Isten?

A Hasachart Tallinnban szerkesztik, ott jelenik meg. Ezért nem is teheti meg, hogy ne foglalkozzon kiemelten az észt zsidóság helyzetével. Egy sajátos jelenségről értesülhetünk. Észtországban a háború előtt zsidó óvodák, iskolák, színház, aggok háza, kultúrintézmények működtek. 1940-ben, amint színre lépett a szovjet uralom, ez mind megszűnt létezni. Majd a náci megszál­lás következett, annak minden tragédiájával. Csoda-e ezek után, hogy a zsidó szervezetek élesen tiltakoznak amiatt, hogy a veteránok találkozója ürügyén egyesek össze akarják mosni a határokat az Észt SS-légió, Omakajtsze SS biztonsági alakulata, valamint a háború igazi veteránjai között? De kellemesebb hírek is olvashatók: szinte ünnepi hangulat árad abból a képes riportból, amely a tallinni zsidó gimnázium megnyitásáról, helyesebben újranyitásáról számol be.

„Kinek az oldalán áll az Isten?” című cikk amerikai-szovjet konferenciáról tudósít, melynek témája a zsidó-keresztény közeledés. Elgondolkozásra késztet „A keresztény teológia Auschwitz után” című írás. Az informatív anyagokból ízelítőül csupán címszavakban: Maimonidész–kéziratokra bukkantak Szibériában; Svéd zsidó közösség ismerkedik az észttel; Litvánia megkövette a zsidókat azokért a tömegpusztításokért, amiket a háború idején velük szemben elkövettek. A Makkábi Sportegyesület újjáéledése.

Ezek a cikkek és bizonyítják: a zsidó identitás keresése egyre nagyobb teret foglal el a zsidók életében. Nagy lendületet vett a denacionalizáció folyamata. Érthető, ha ilyenkor hol az egyik, hol a másik oldalra hajlanak el az emberek. Sebaj, előbb-utóbb helyreáll az egyensúly.

Bízzunk benne.

(kroó)