Vége a párbeszédnek? – Vatikáni dokumentum a katolikus szupremácia mellett

Vége a párbeszédnek? Vatikáni dokumentum a katolikus szupremácia mellett

2000 szeptemberében a Vatikán új és határozott hangú dokumentumot bocsá­tott ki. A harminchat oldalas iratot Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kong­regáció vezetője mutatta be. Célja, hogy megakadályozza, hogy a katolikus egy­ház a más vallásokkal folytatott dialógus során „elveszítse fő vonásait”. Amellett érvel, hogy a dialógus fenntartása mellett azért az egyház a „megváltás univerzális szentsége”. Más vallásokról azt állítja, hogy a „jóság és a kegyelem elemeit” bár tartalmazzák, de egyik sem (még a nem katolikus keresztény felekezetek sem) „egyház a megfelelő értelemben”. A Hittani Kongregáció által útjára bocsátott irat ugyanakkor leszögezi, hogy a vallá­sok közötti párbeszéd „evangéliumi küldetés”.

A dokumentumot kiadása pillanatától kezdve többen élesen támadták. Az Eu­rópai Zsidó Kongresszus nyilatkozatot adott ki, melyben a megfogalmazók le­szögezték, hogy „az irat fundamentalista felhangokat tartalmaz; nyugtalanít és el­szomorít bennünket” – jelentették ki. A Református Egyházak Világszövetsége szintén élesen bírálta a vatikáni anyagot, és a Vatikán ökumenikus vezetőjéhez in­tézett levelében leszögezte, hogy a meg­ismert szöveg része „a konzervatív kato­likusok szüntelen erőfeszítéseinek”, me­lyek célja, hogy megakadályozzák a val­lások közötti párbeszédet. A Vatikán fő zsidó tárgyalópartnere, mely a Zsidó Vi­lágkongresszus embereiből, illetve kü­lönféle irányzatokhoz tartozó rabbikból áll, úgy döntött, hogy addig, ameddig a Vatikán nem tisztázza álláspontját, nem folytatja a párbeszédet.

A Vatikán és a zsidóság pozitív kapcso­latai nem tekintenek vissza hosszú időre. A második vatikáni zsinat csak 1965-ben törölte a katolikus dogmatikából a zsidók istengyilkosságára vonatkozó té­telt. 1986-ban, amikor II. János Pál pá­pa ellátogatott a római zsinagógába, Elio Toaff olaszországi főrabbi jelenlétében elmondta, hogy a „zsidóknak Istennel kötött szövetsége” változatlanul érvény­ben van. A Vatikán vezető teológusai később úgy magyarázták ezt a kijelen­tést, hogy a zsidók úgy üdvözülhetnek, hogy nem kell kereszténnyé válniuk. Ez az álláspont nemcsak a régi keresztény tanítás gyökeres reformja, hanem több zsidó gondolkodó, így Franz Rosenzweig nézeteivel is összhangban áll. A nemzetközi politika színterén azonban a Vatikán óvatos, mindeddig – valószínű­leg a nagyszámú arab és fejlődő világbeli keresztényre gondolva – nem ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Seymour Reich, a Nemzetközi Zsidó Bizottság a Vallások Közötti Dialógusért nevű zsidó szervezet szóvivője kijelentette: még nem tudja, hogy a Ratzinger bíboros által szignált irat hogyan befolyá­solja majd a katolikus-zsidó kapcsolatok jövőjét. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy „nem új keresztény nézettel talál­kozhatunk, hanem inkább a katolikusok és a zsidók között megindult dialógus­ban” bekövetkezett visszalépéssel.

Eugene Fisher, a Katolikus Püspökök Országos Konferenciája vezető ökumeni­kus hivatalnoka szerint a dokumentum nem a zsidók ellen irányul, hanem a har­madik világban dolgozó katolikus misszionáriusokat akarja befolyásolni, meg akarván őket óvni attól, hogy ottani – pél­dául indiai – szent szövegeket legalább annyira szentnek tartsanak, mint a ke­reszténység alapvető tanításait.

A Zsidó Világkongresszus ügyvezető igazgatója, Elan Steinberg szerint ugyanakkor a dokumentum – bár azt ka­tolikus ultrakonzervatívok zsinatellenes támadásának tulajdonítja – semmiféle veszélyt nem jelent a zsidókra nézve. „A jelenleg regnáló pápa kijelentései erőteljesen és őszintén elismerik a judaiz­must. Nehezen hihetnénk azt, hogy Ra­tzinger bíboros olyat akarna mondani, amely aggasztaná a (zsidó) közösséget, vagy véget óhajtana vetni a vallások kö­zötti párbeszédnek.”