Változások a Zsidó Világkongresszusban

Változások a Zsidó Világkongresszusban

A ZSVK 1936-ban alakult meg Európá­ban, tagjai a világ 80 országának külön­böző zsidó szervezetei, központja 1979 óta New York. Jelenleg a szerve­zetnek saját állítása szerint, negyedmil­lió tagdíjfizetője van. A tisztviselők szá­ma mindössze 50-70, de munkájukat számos egyéb alkalmazott és tanácsa­dó is segíti. A szervezetnek hét nagyvá­rosban (Genf, Párizs stb.) van irodája.

Csak néhány a ZSVK legnagyobb visszhangot kiváltó kampányai közül: a szovjet zsidók érdekében folytatott tit­kos tárgyalások, a Waldheim-ügy, a Va­tikánnal való konfrontálódás XII. Piusz pápa háború alatti tevékenysége miatt, egyes kormányok meggyőzése az Izra­ellel korábban megszakított diplomáci­ai kapcsolatok újrafelvétele érdeké­ben, és legutóbb a német iparvállala­tokkal, a svájci bankokkal és az euró­pai biztosítótársaságokkal lefolytatott vita a kárpótlás ügyében. A ZSVK szere­pe elvitathatatlan abban, hogy a külön­böző kárpótlások keretében közel 11 milliárd dollár folyt be a zsidó szerveze­tek kasszájába.

Tavaly év végén ötödször is a 72 éves Edgar Bronfman, a kanadai Seagram szeszipari konszern milliárdos ala­pítója lett a ZSVK elnöke. Vajon ki lehet az utódja? És a világ egyik legnagyobb befolyású zsidó szervezete meg tudja-e ismételni az elmúlt években – a kárpót­lással kapcsolatban – aratott sikereit? Hiszen az új feladatok nem kevésbé je­lentenek kihívást, mint a korábbiak: küzdelem az asszimiláció ellen, Izrael megvédése az ellenségeitől stb. Közben a szervezet központja New Yorkból átköltözik Jeruzsálembe, és új ügyve­zető is kerül az élére.

Bár Bronfman mostani megbízatása öt évre szól, két év múlva végleg távoz­ni készül (tavaly már vissza akart vo­nulni, de a posztért való nagy tüleke­dést látva meggondolta magát). Szán­déka szerint két év múlva utódjául ré­gi kedvencét, Israel Singer rabbit ne­vezi majd ki, aki tavaly ősszel vált meg a ZSVK főtitkári székétől. Helyére Bronfman egy másik embere, Avi Be­ker lépett. Bár Bekernek jók a kapcso­latai mind az izraeli kormánnyal, mind az európai zsidó szervezetekkel, szinte bizonyos, hogy nem lesz akkora önál­lósága, mint elődjének volt, hiszen Singer a gyakorlatban továbbra is el­lenőrzést gyakorol majd felette. Bronf­man ünnepélyesen megígérte: ha Sin­ger lesz az utódja, nem csökkenti anyagi támogatását, amely a ZSVK évi 5,5 millió dolláros költségvetésének 15-20 százalékát teszi ki.

Bronfman és Singer közös célja az, hogy egybeolvasszon két kárpótlással foglalkozó szervezetet, a WJRO-t (elnö­ke régebben Bronfman volt) és a Claims Conference-t (alelnöke Singer), amelyek külön-külön milliárdokat osztanak szét a Holokauszt túlélői között. A tervezett új ernyőszervezet, az „Alapítvány a Zsi­dó népért”, a pénzt zsidó oktatásra és a zsidó folytonosság biztosítására költe­né. Singerék szerint ugyanis a zsidó né­pet fenyegető legnagyobb veszélyt azok a fiatalok jelentik, akik semmit sem tud­nak a zsidóságáról és nem zsidó házas­társat választanak. A Claims és a WJRO összeolvasztására, Bronfman szerint azért van szükség hogy az örökös nél­küli pénzeket – amelyek több milliárd dollárra rúghatnak – össze lehessen gyűjteni egy helyre. Bár a két szervezet összeolvadását sokan támogatják, a Claims jelenlegi elnöke, a betegeskedő Israel Miller rabbi érthetően nem lelke­sedik az ötletért. Szerinte a nagy tüleke­désben éppen a túlélők maradnak há­tul. A Szochnut és a Joint sem helyesli az új ernyőszervezet létrehozását, mert úgy vélik, hogy hasonló oktatási programjaival felesleges versenyt teremte­ne, ráadásul a túlélők pénzéből. Ezen a téren tehát két tábor alakult ki: az egyik az örökös nélküli pénzeket egy új szer­vezetbe öntené, míg a másik tábor eze­ket a pénzeket maradék nélkül szétosz­taná a túlélők között.

A ZSVK ügyvezető alelnöke, a Jeru­zsálemben élő ausztrál mágnás Isi Leibler élesen ellenzi Bronfman terveit. Azt Leibler is elismeri, hogy a diaszpó­ra túlélésének egyik a kulcsa a zsidó oktatás, de mivel szerinte a zsidó nép számára nincs jövő Izrael nélkül, jelen­leg nem lehet más prioritás, csak a zsi­dó állam támogatása, különösen most, hogy Izrael a létéért küzd. Ezen a téren is két tábor alakult ki tehát: ha az örö­kös nélküli pénzeket nem osztják szét a túlélők között, akkor az egyik tábor szerint a maradék milliárdokból a di­aszpórát, a másik szerint viszont Izraelt kell támogatni.

Az ellentáborokat az izraeli belpoliti­ka is megosztja. Leibler, valamint Ro­nald S. Lauder (aki szintén a szóba jö­hető elnökjelöltek közt szerepel) nyíl­tan a Likud támogatói, Bronfman viszont azt tanácsolja Izraelnek, hogy számolja fel a Területeken a nehezen védhető településeket. Leibler szerint viszont a New York-i zsidók ne adjanak tanácsot az izraelieknek.

Singer azt is tervezi, hogy elnökké vá­lasztása esetén a rendelkezésre álló pénz egy részéből védelmi rendszert épít ki a világon bárhol élő zsidók köré. Szeptember 11-e után vagyunk, ki tud­ja, milyen támadásokat kell kivédeni holnap vagy holnapután. Nemzetközi hálózatra van szükség, amely folyama­tosan tájékoztatja a zsidó közössége­ket szerte a világon, arról, hogy kik fe­nyegetik a zsidókat, és miként lehet megvédeni a zsidó intézményeket.

Ahogy a túlélők fogynak, az örökös nélküli kárpótlási pénzek egyre na­gyobb jelentőségre tesznek szert. Né­hány évtized múlva már az ilyen pén­zek lesznek a zsidó alapok legnagyobb forrásai. És a zsidó közösségek jövője szerte a világon főleg azoknak a kezé­ben lesz, akik az ilyen pénzek felett rendelkeznek.

A Jewish Telegraphic Agency nyo­mán:

Rajki András