Újra önálló az ortodoxia

Előzmények

A 19. században Nyugat-Európában, Németországban meginduló „felvilágosodási” (haszkala) mozgalmak nyomán megindult a hagyományhű életformától való eltávolodás a zsidóság körein belül. A Magyarországon is követőkre találó újítási és reformmozgalmak a világi műveltség minél szélesebb körű elterjesztésére és a vallási hitélet megreformálására törekedtek. Ennek nyomán a bécsi új zsinagóga példájára 1828-ban Pesten reformzsinagógát építettek. A bevezetett változtatások lényegében a külsőségeket érintették, mégis nagy jelentőséggel bírtak. Így például a Tóra-olvasó emelvényt középről a frigyszekrény mellé helyezték, a kántor énekét kórus kísérte, németül prédikáltak és orgonát helyeztek el a templomban.

Újítók és hagyományőrzők
Az 1840-es években, a szabad letelepedést követően számos új közösséget alapítottak, melyekben az új zsinagógákat a pesti mintájára építették fel. A régebbi közösségekben a korábban épült zsinagógákban meghagyták az addigi imarendet. Az ellentétek kiéleződtek, a vallási és hitéletben újításokat bevezető rabbik hívei és a hagyományhű zsidóság tábora között. Nyugat-Európában ezek a küzdelmek végül is kompromisszumokkal végződtek, az ortodoxia bár saját hitközségekbe szerveződött, és kialakította vallási, hitéleti autonómiáját, de a zsidóság megőrizte szervezeti egységét. Magyarországon ez teljes szakadást eredményezett. Kelet-Európábán, ahol az általános tankötelezettségnek a hatóságok a távoli és eldugott falvakban nem tudtak érvényt szerezni, a zsidó felvilágosodásnak nem volt túl nagy szerepe, valamint a haszidizmus hitbuzgó tömegeinek befolyására megőrizték a hitélet egységét.
A közösségeken belül fokozódtak az ellentétek, hiszen az újításokat támogató polgárosodottabb zsidóság világi vezetői törekedtek a rabbiság hatáskörét kizárólag a hitélet keretei közé visszaszorítani, s az újfajta szervezeti rend kialakításával befolyásukat csökkenteni.

Egyenjogúság
Az egyenjogúság kérdésében is megoszlott az ortodoxia és a reformisták tábora. A polgárosodó, asszimilálódó zsidóság az egyenjogúságban saját társadalmi terük kiszélesedését, és a felemelkedés számukra megnyíló újabb útjait látta. Az ortodoxia ellenben a hagyományos vallásos életmódot fenyegető veszélyt látott benne. HATAM Szofér (1762-1839) kétkedésének adott hangot: vajon mindez a zsidóság érdekeit szolgálná. Meir Eisenstadt ungvári rabbi a teljes passzivitás álláspontját hirdette.
1844-ben a rabbiság paksi gyűlésén még megpróbálták az újító-reform rabbik és a hagyományhű ortodox tábor ellentéteit feloldani. A tanácskozás azonban eredménytelenül végződött.
A hagyományhű tábor aggodalmait táplálta az is, hogy az egyenjogúságot a zsidók számára a vallásos hitélet megújításainak elvárásaihoz kötötték volna. Tartottak a rohamos asszimilációtól és a vegyesházasságok és kitérések akadályainak elhárulásától és könnyebbé válásától. 1849-ben a magyar kormány egyik utolsó pillanatban hozott intézkedésével, bár bizonyos feltételekhez kötve, megadta a zsidóságnak a polgári egyenjogúságot.

Szétválás
1867-ben a zsidóság polgári egyenjogúságának feltételek nélküli elnyerésével az ellentétek fokozódtak, amikor szinte azonnal napirendre került a zsidóság szervezeti kereteinek rendjével foglalkozó szabályzat megalkotása. A neológ beállítottságúak szerint, mivel minden zsidónak valamely hitközségbe kellene tartoznia, ezért a hitközség „zsidó vallási szükségleteket kielégítő közösség” lenne, az ortodoxia viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a hitközség tagja csakis az a „Mózes hitű zsidó lehet, aki elfogadja a Sulchán Aruchón” alapuló zsidó hitéletet. A reformista zsidóság szerette volna megőrizni a szervezeti egységet, de olyanformán, hogy döntő szerepet juttatna a nagy befolyású világi vezetőségi testületeknek, a vallásosabb tábor mozgásterének szűkítésével, mivel bennük csak az asszimilálódást gátló tényezőket látták. A hagyományhű tábor ebbe nem nyugodott bele és nyílt politikai fellépésével elérte, hogy a már szentesített rendelet ne lépjen életbe, és a parlament újból tárgyalja.
Az ortodoxia, négy évvel a magyarországi zsidóság politikai egyenjogúsítása és a neológok Országos Hitközségi Szervezetének felállítása után, 1871-ben megalkotta saját közösségi szabályzatát és önálló szervezeti keretekbe tömörült.
1950-ben, a magyar zsidóság tragédiája után a meg­ fogyatkozott létszám nyomán, a két közösség az ortodox és a neológ ismét egyesült.
Régi-új szabályzat
Hetekkel ezelőtt az ortodoxia ismét úgy határozott, hogy visszaállítja korábbi szervezeti tömörülését, és ismét felújítja, bár rövidített és modernizáltabb formában az eredeti szervezeti szabályzatot. Úgy tűnik, ezzel lezárult mindazoknak a változásoknak a sora, melyek az elmúlt években a magyar zsidóságot is utolérték, és az esemény feltette az utolsó pontot a pluralizálódásra, amely a magyarországi zsidóság soraiban végbement.
Az ünnepi ülésen részt vett a MAZSIHISZ és az ortodoxia vezetősége. Fixler Hermann az ortodox hitközség elnöke beszámolójában elmondta, hogy a kiadások legnagyobb részét a hitközség kevésbé tehetősebb tagjainak támogatása teszi ki. „Ajtóm mindenki számára nyitva áll, aki csak betér hozzám, próbálunk problémáin segíteni, anyagilag megoldani” mondta többek között az elnök, majd kitért a kóser bor, a macesz forgalmazásából származó bevételekre.
A közösség ezután a jelenlevők részvételével elfogadta az új szervezeti szabályzatot. Dr. Jung József némely ponton megjegyzéseket kívánt volna hozzáfűzni, az elnökség azonban úgy döntött, hogy a szervezeti szabályzatot tovább nem tárgyalja. Véleményük szerint korábban elegendő idő állt a rendelkezésre, hogy még az ülés előtt mindenki megtegye észrevételeit. Megnyugtatásul azonban közölték, hogy a szabályzat az „eredeti szervezeti szabályzat rövidített, egyes pontokon modernizáltabb megfogalmazású azonos változata, melyet az ortodoxia több mint 100 évvel ezelőtt elfogadott”.
Az ortodox közösség egyes vélemények szerint több mint száz tagot fog össze. A kis létszámú hitközség azonban számarányánál sokkal jelentősebb tevékenységet folytat. Nem csupán a neológ hitközség számára teljesíti a vallás fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges hagyományos, rituális feladatokat, mint például a brit mila micváját Herczog László, a kóser vágást Kesztelbaum Jehuda odaadó, szakavatott munkájával, hanem külföldi, főként az oroszországi zsidó közösségek ünnepi és vallási rituális szükségleteit is kielégíti.
Az ortodoxia, mely a mindennapok gyakorlatában, vallási életében eddig is elkülönült a neológiától, kis létszámmal bár, de törvényesíteni kívánja az eddigi gyakorlatot. Különálló szervezeti keretei mellett azonban továbbra is tagja marad a MAZSIHISZ-nek.
Ács Gábor