Újabb “Grass-botrány” Németországban

2007. július 3. Alig kevesebb, mint egy évvel a híres-hírhedt “Grass-botrány” kirobbanása után újabb hasonló ügy foglalkoztatja Németországot, legalábbis a történelem és a kultúra iránt egyaránt elkötelezett közvéleményt.

Még tavaly augusztusban történt, hogy a világhírű, Nobel-díjas író, a 80 éves Günter Grass egy interjúban elismerte, hogy tizenéves korában rövid ideig a Waffen-SS kötelékében szolgált. Ezúttal pedig a kortárs német irodalom további két rendkívül neves, Magyarországon ugyancsak jól ismert személyiségéről, Martin Walserről és Siegfried Lenzről, valamint a német politikai kabaré egyik kiemelkedő alakjáról, Dieter Hildebrandtról derült – derítették – ki, hogy ugyancsak hasonlóan fiatalon besorozták őket a német nemzetiszocialista párta, az NSDAP-be.

	Martin Walser

Akárcsak az egy évvel ezelőtti Grass-ügy, a mostani is megosztja a pályatársakat, illetve a történészeket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a három érintett egyaránt határozottan cáfol. Cáfol a 82 éves Martin Walser, akit évekkel ezelőtt élesen támadtak egy erősen antiszemitának minősített regénye miatt, s aki tavaly egyike volt azoknak, akik a legerőteljesebben védelmükbe vették Grasst, hangoztatva: az országban olyan légkör uralkodik, ami nem teszi lehetővé, hogy “magunkkal nyíltan elszámoljunk.” Cáfol a 81 éves Siegried Lenz, aki 2004 decembere óta írói tevékenységének elismeréseként Schleswig-Holstein tartomány díszpolgára, s műveiben mindig is az erkölcs mellett emelt szót, s cáfol a 80. életévét éppen betöltő Dieter Hildebrandt is, aki önmagát nem megtagadva “születésnapi meglepetésről” beszélt, hozzátéve: idős korára még azt is megélhette, hogy az NSDAP tagjává vált.

Az ügy persze ennél komolyabb, még ha a jelek szerint távolról sem rázza meg annyira a közvéleményt, mint Günter Grass egy évvel ezelőtti beismerése, amely egyébként az elmúlt hónapokban már kezdett feledésbe merülni. Kérdések sorozata  vetődik fel ugyanis az érintettek nyilatkozatai után azt követően, hogy a Focus című hírmagazin egy szövetségi archívum adataira hivatkozva állítólagos NSDAP-tagságukat nyilvánosságra hozta.  Még pedig olyan kérdések, amelyekre a történészek sem tudják igazán megadni a választ. Egyebek között az, hogy regisztrálhattak-e annak idején valakit a náci pártba saját tudta, sőt mi több saját akarata ellenére. Vagy hogy – ezzel összefüggésben –  a most talált aktákon miért nem szerepelt a  három szóban forgó személy aláírása.

	Rolf Hochhuth

Élesen bírálta a három érintett állítólagos párttagságának nyilvánosságra hozatalát a neves drámaíró, Rolf Hochhuth. Nyilatkozatában A helytartó című dokumentumdráma és több más világhírű mű írója rendkívül keményen fogalmazva  egyenesen azt állította, hogy a németek továbbra is “besúgók” maradtak, mint a náci időkben voltak. A 76 éves drámaíró – több pályatársához hasonlóan – hiányolta az akkori körülmények pontos feltárását, illetve ábrázolását, amelyek nélkül – mint fogalmazott – a múltról teljesen hamis kép alakul ki.  Hochhuth szerint az akkori fiataloknak nem volt más választásuk, mint hogy eleget tegyenek a náci pártba történő besorozási parancsnak, ellenkező esetben halál várt rájuk.

Norbert Frei neves történész a legmesszebbmenőkig hihetőnek tekinti  Martin Walser, Siegfried Lenz és Dieter Hildebrandt  azzal kapcsolatos állítását, hogy nem volt tudomásuk állítólagos nemzetiszocialista párttagságukról. A jenai Schiller egyetem professzora úgy emlékezett: annak idején jócskán akadtak olyan tömeges besorozások, amikor sokan nem is tudtak arról, hogy ők is a besorozottak között vannak. Frei szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a náci párt számtalan olyan taggal rendelkezett, akiket még csak nem is értesítettek felvételükről, az NSDAP  akkori vezetői ugyanis egymással is versenyeztek abban, hogy melyikük tud több tagot toborozni. A tekintélyes történész szerint különösen vonatkozott ez a korai negyvenes évek fiatal generációjára.

Hasonlóan vélekedett egy másik, ugyancsak nagy tekintélyű német történész, Hans Mommsen is. A 77 éves Mommsen – aki annak idején Günter Grasst is védelmébe vette – ugyancsak azt hangoztatta, hogy a negyvenes években a tömeges toborzások napirenden voltak, még pedig számos esetben az érintettek tudta nélkül.

	Hans Mommsen

Grasst védelmében, és most is, Hans Mommsen egyebek között azt hangoztatta: a nemzetnek még mindig nincs meg a készsége arra, hogy beismerje saját részességét a nemzetiszocializmus bűntetteiben. Mommsen szerint ez szolgál magyarázatot arra, hogy mindenekelőtt a háború utolsó éveiben behívott korosztályok tagjai elhallgatták tagságukat az NSDAP-ben, elkerülendő a nyilvános meghurcolást.

Persze akadt olyan történész is, aki némileg más véleményen volt. Így például a freiburgi Ulrich Herbert, aki valószínűtlennek tartotta, hogy a háború vége felé tudtuk nélkül sorozhattak be akkori fiatalokat a náci pártba.

Walser, Lenz és Hildebrandt esetében – rajtuk kívül – a jelek szerint igazán senki nem tudja, mi az igazság. Az egész ügy azonban általános vélekedés szerint rávilágít azokra a hiányosságokra, amelyek a német nemzetiszocialista párt tevékenységével kapcsolatos kutatásokra vonatkoznak, beleértve a pártba történt felvételeket is. S valahol a  mélyén felveti azt a valójában minden másnál komolyabb kérdést is, hogy mit is jelentett igazán a náci párt tagjának lenni. Amit egyesek most ismét úgy tesznek fel: ki is volt valóban igazi náci?

(Forrás: MTI)