Törött szárnyak

Törött szárnyak

Nem tipikus izraeli film. Nincs benne terrorista – sem arab, sem más. nincs benne ultraortodox-szekuláris konflik­tus: nemcsak a vallásról, de még a zsi­dóságról sem esik szó a filmben. Hogy milyen terület maradt akkor az izraeli életből? Minden más – azaz az általá­nos, emberi problémák. Mint bárhol a világon, ahol nem robbantgatják fel a buszokat, piacokat és a kávéházakat, de az élet azért ott sem sétagalopp.

A Jelenlét – izraeli filmhét szimbo­likus értelemben is vett nyitóműve, Nir Bergman filmje felkiáltás: itt vagyunk, ezek vagyunk, köszönjük, jól vagyunk. Izraeliek, vagyis emberek vagyunk, és Izraelben, vagyis a világ egyik országá­ban élünk.

A Haifában játszódó történet meg­győz minket arról, hogy egy négygyer­mekes apa halála földrajzi, időbeli füg­getlenséggel, bárhol és bármikor ha­sonló következményeket produkálhat. Abszurd, bár teljességgel hihető; való­színű, mert elképzelhető, hogy egy apa halálát méhcsípés okozza, amikor épp nincs kéznél az életmentő oltóanyag.

A nehéz, súlyos, sokszor abszurdba ját­szó képekkel illusztrált történet közép­pontjában a magára maradt anya áll, s közvetlenül mellette 17 éves lánya, a te­hetséges énekes palánta. Maja. Egymásmellettiségük ugyanakkor sokkal inkább egymásrautaltság; ketten együtt felelősek a két kisebb gyermekért: a magányos kis­lányért és a magas falakon leugráló, majd balesetet is szenvedő kisfiúért, valamint az édesapa halála óta idegkimerült, nihiliz­musra s depresszióra hajlamos, gimnazis­ta Jairért. Anya és legidősebb lánya akarva-akaratlan kapaszkodnak egymásba, mint a vasreszelék a vele ellentétes pólu­sú mágnesbe. Kettejük összjátéka hal­vány utánzata lehet a korábbi, teljes érté­kű családi életnek. A traumát még nem heverték ki, de az életnek muszáj valaho­gyan szerveződnie. A zilált, idő- és lelki za­varban szenvedő, foglalkozására nézve szülésznő anya természetesen nem csu­pán az apát, hanem férjét, azaz a férfit is elveszítette. A szintén állandó szétszórt Sággal Küzdő új orvos fel-feltűnése a nő számára finom iróniával ábrázolt, kedves jelenetekben mutatkozik meg. Egyikük sem normális, vonja le konzekvenciáit a néző, néhány zavart kettős láttán; s ta­lán nem véletlenül…

A film enyhe dekadenciáját ez a na­gyon finom önirónia menti meg a patetikus hangvételtől. A mély érzelmi tölte­tű jelenetek nem lesznek szentimentá­lisán giccsesek, pedig maga a történet didaktikus. A kimerült Dafna és a szin­tén kimerült orvos kórházi jelenete – amikor Dafna leül az orvos mellé, majd a férfi kezét a vállán érezve fáradtan ő maga is ledől az ágyra – kettejük hely­zetéhez képes rendkívül árnyalt és ér­zelemteli megoldás.

Minden karakternek más és más a vi­szonya az élő, majd a végtelenül hiány­zó apa figurájához. Ez teszi a filmet gaz­daggá, elevenné, az élethez oly hason­latossá. Törött szárnyak. Derékba tört énekesi karrier, derékba tört családi élet. S mégis, ezekkel a törött szárnyak­kal is muszáj valahogyan repülni. Talán, talán sikerül – ad némi vigaszt a „boldo­gabb vég”: ha az apa nem is támadhat fel, az üres medencébe ugrott kisfiú fel­ébred kómájából. Majd megtanulja ő is: repülni talán nem csak lefelé lehet.

Besze Barbara