Toplista

Toplista

A kritikus szellemiségű liberális zsidó hetilap, a New York-i Forward közzétet­te az „ötven legfontosabb amerikai zsi­dó személyiség” toplistáját.

A válogatásnál nem alkalmaztak semmi­féle objektív mércét: az amerikai zsidó köz­életben otthonosan mozgó Forward stábja saját értékítélete szerint válogatta össze a listán szereplőket. Néhány szubjektív szempontra fel is hívták a figyelmet: az amerikai zsidóságon belül (csakúgy, mint máshol a diaszpórában) a hangsúly Izrael felől eltolódik a honi ügyek, az asszimiláció elleni küzdelem, a zsidó megújulás felé. Már nem annyira Izrael Állam az identitás középpontja, hanem a zsidó közösség, a vallás és a hagyomány. Válogatásukban ennek megfelelően erősebben „pontozták” az e téren jeleskedő személyeket. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy egy nagy szervezet vezetőjének lenni korántsem ele­gendő a dicsőséghez. Minden személynél listába vették az illető közéleti aktivitását, eredményességét (a pénzgyűjtő szerveze­teknél konkrét számokkal is kifejezve ezt) és nem utolsó sorban nyitottságát a változó világ és a változó szellemiség iránt.

A listán belüli sorrend is szubjektív ítélet eredménye. A három „dobogós” helyet há­rom közismert, befolyásos zsidó szervezet elnöke kapta. Abraham Foxman, a meg­különböztetés és diszkrimináció ellen küz­dő nagy hagyományú Anti Defamation League elnöke, veterán zsidó politikus végzett az első helyen. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a svájci bank­betétek, ki nem fizetett biztosítások és elra­bolt műkincsek ismét az amerikai zsidóság figyelmének középpontjába állították a Soát. A második helyre Eric Yoffie rabbi ke­rült, aki az Amerikában immár legnagyobb létszámú reformzsidóság legkiterjedtebb szervezetének az elnöke. Eric Yoffie egye­bek közt azokban a vitákban hallatta hang­ját erőteljesen, amelyek manapság az izra­eli vallási pluralizmus kérdésében dúlnak az amerikai dominanciájú reform- és kon­zervatív közösségek, valamint az izraeli or­todoxia között. A Magyarországon talán leg­ismertebb Edgar Bronfman került a har­madik helyre. Szervezete, az általa alapí­tott, pénzelt és vezetett World Jewish Congress, magyarországi irodával is rendelkezik. Bronfman a bizonyítéka annak, hogy első­sorban nem a szervezetek holt súlya, tehe tetlenségi ereje adja a vezetők befolyását, hanem tényleges tevékenységük. A milliár­dos Bronfman a szervezetbe fektetett pén­zével, befolyásával és igen offenzív közéle­ti fellépésével küzdötte föl magát a legbefo­lyásosabb amerikai zsidó vezetők közé. Je­lentős szerepe volt a svájci bankokkal foly­tatott tárgyalásokban, és egyike volt azon radikálisoknak, akik a bojkott-fenyegetéstől sem riadtak vissza

Negyedik helyen találjuk Jerome Epstein rabbit, a konzervatív mozgalom szellemi vezetőjét, akinek nem annyira közéleti-poli­tikai, mint inkább közösségszervező és val­lásos tevékenységét emelik ki. Az egyfelől a reform, másfelől az ortodoxia irányába po­larizálódó amerikai zsidóság körében ko­moly feladatként hárult rá, hogy az ameri­kai konzervatív rabbik fejeként újradefiniál­ja a zsidóság ezen áramlatának szellemisé­gét, és aktív fellépéssel megállítsa, sőt visszafordítsa az utóbbi időben főként a fi­atalok körében fellépő lemorzsolódást.

Ötödik lett Barry Shrage, aki egy eddig is­meretlen bostoni zsidó filantróp szervezet élén szerzett hírnevet, mint hiperaktív veze­tő, kitűnve a zsidó oktatás újjászervezésé­ben, a közösségtől eltávolodottak és a ve­gyes házasságban élők „visszaszerzésé­ben”. Eredményes tevékenysége ismertté tette nevét szerte az amerikai zsidóság kö­rében, módszereiből sokan igyekeznek ta­nulni, a zsidó média jóvoltából befolyásos személyiséggé vált.

A hatodik, Tom Neumann, egy másik ve­terán ADL aktivista, a szervezet által fenn­tartott külpolitikai intézet vezetője, az ame­rikai zsidóság Izrael érdekében végzett kül­politikai tevékenységének koordinátora, aki a harmadik világ országaiban vezeti a zsidó állam érdekében végzett „külpolitikai offenzívát”. Egy másik milliárdos, Ronald S. Lauder a hetedik. Laudert, aki közis­mert arról, milyen bőkezűen támogatja az egykor vasfüggöny mögött élő zsidóság megújulását, nemrég megválasztották a legnagyobb amerikai zsidó szervezeteket tömörítő csúcsszerv elnöki tisztjére. Ő ezen kívül Netanjahu miniszterelnök bizal­masaként is ismert, akinek megbízásából nem egyszer folytatott bizalmas diplomáci­ai tárgyalásokat

Az ultraortodoxia képviselői közül egy embert találunk az ötvenben, (A három év­vel korábbi listán még dobogós hely jutott a lubavicsi rebének, aki, mozgalma hagyo­mányaiból adódóan, erőteljes kampányt folytatott az asszimiláció felé sodródó zsi­dók visszatérítéséért, és állást foglalt Izrael­lel kapcsolatos politikai kérdésekben is. Halála óta széke betöltetlen.) A zsidóság­nak ez a létszámában rendkívül gyorsan gyarapodó ága „befelé figyel”, premodern felfogásának középpontjában a Tóra áll, a külvilághoz ezer szállal kötődő, annak érté­keit magáévá tevő modem zsidóság felé nemigen keres kapcsolatot. A kevés kivétel egyike a múlt század végén alapított Agudat Jiszraél, amely a korabeli Közép-Kelet- Európában megpróbálta a modem politika eszközeivel képviselni az ultraortodox ér­dekeket. A szervezet egyik legbefolyáso­sabb amerikai vezetője az egyetlen, aki be­került az ötvenbe.

A toplistán nyolc rabbi található. Közöt­tük van, aki a modem ortodoxia szellemi megújulásért dolgozik, de akad olyan is, akit Izrael-párti politikai tevékenysége tett ismertté, sőt egy „botrányhős” is akad. Avi Weiss rabbi mintegy tíz évvel ezelőtt első­ként hívta föl a figyelmet az Auschwitz terü­letén fölépített karmelita kolostorra. Radi­kális föllépéséről annak idején hírt adott a világsajtó: híveivel átmászott a kolostor ke­rítésén és a hagyományos zsidó imakellé­kekkel imádkozni kezdett, a lengyel katoli­kusok nem kis megbotránkozására. Avi Weiss azóta is afféle establishmenten kívül­álló showman-ként, a média figyelmét föl­keltve hívja föl a figyelmet a szerinte elha­nyagolt zsidó ügyekre.

Mindössze két tudós szerepel a listán (a bizonnyal komoly felkészültségű rabbikon kívül, akik itt azonban politikai szerepükkel tűnnek ki). Garry Tobin szociológus, a zsi­dó demográfia szakértője az asszimiláció korszakában érdemelhetett ki ilyen figyel­met Talán ugyanezen okból figyelt fel a Forward-stáb Egon Mayer történészre, aki a 2000-ik évben esedékes nagy amerikai zsidó demográfiai vizsgálat, a Jewish Natio­nal Population Survey egyik koordinátora.

A legbefolyásosabb ötven közé mind­össze öt nő jutott. A legelőkelőbb, tizenhe­tedik helyezést a zenitjén már túljutott

Shoshana Cardin kapta, aki három éve még szintén dobogós volt, mint a már em­lített zsidó csúcsszerv soros elnöke. „Futott még” Debbie Friedman, gitáros énekes, aki népszerű sztárként gyakran játszik zsi­dó dallamokat, szívesen énekel zsidó fiata­lok számára, igyekszik hozzájuk közelebb hozni a zsidó zenét. A hagyományos női szerepnek megfelelően a zsidó konyha népszerűsítőjeként került a toplistára Joan Nathan, akinek 26 részes tévésorozatát („A zsidó konyha Amerikában”) a Forward szer­kesztői a zsidó identitás oly hatékony ébren tartójaként aposztrofálják, amely szerin­tük vetekszik milliárdosok és politikai csúcsvezetők befolyásával.

Egyetlen író, újságíró, publicista sem ke­rült „saját jogon” a listára. A lista többségét adó szervezeti vezetők közt azonban akad egy-kettő, akinek eredetileg ez volt a foglal­kozása. Akad vagy nyolc multimilliomos, il­letve milliárdos is, akik pénzük segítségé­vel szintén valamely organizáció első helyét szerezték meg maguknak vagy éppen alapí­tottak egyet.

A már említett énekesnő mellett egyetlen további művész került a toplistára: Steven Spielberg, a filmguru, aki a Schindler listá­ja című filmjével, majd az ennek sikere nyomán alakított Spielberg Oral History Archives munkájával érdemelte ki a Forward figyelmét

A „saját jogú” szellemi emberek szinte teljes hiánya a toplistán még akkor is meg­lepő, ha ismerjük az amerikai zsidóság pragmatikus beállítottságát, és a köreiben mutatkozó szervezeti túlburjánzást. Hiá­nyukat enyhíti az a tény, hogy a szervezeti vezetők többsége magasan kvalifikált, köz­tük – mint említettük – számos rabbi is ta­lálható. Talán a „történelem vége” érzés, az „ideológiák halála” késztette a Forward gár­dáját, hogy a pragmatikus cselekvőkre összpontosítsa figyelmét.