Tépd le a sárga csillagot

Engedtessék meg, hogy a fenti című kötet bemutatásakor egy 48 év előtti, számomra talán az életben maradást jelentő epizódot idézzek fel, mert megsegítőm valószínűleg azok közé tartozott, akikről e könyv szól. 1944 novemberében egy Dob utcai üzletlakásban bujkáltam, on­nan lestem a világra, a szembeni, a 90. szám alatti, a svéd vöröskereszt által védett gyermekotthonra. Egy nap gránátokkal, puskával, pisztoly­nál felfegyverkezett nyilasak kísé­retében hosszú sorban kislányok, fiúcskák érkeztek. Amint a gyere­kek bekerültek az akkor még csak remélt, de hál’ Isten valóban azi­lummá lett épületbe, megkértem az egyik hungaristát, hogy házamban razziázzon. Felismertem ugyanis benne Mály Bandit, a Tisza Kálmán téri kiskörnek, a VIII. kerületi fő­leg zsidó kamaszok „klubjának” tagját. Bandi és „testvérei” minden lakót igazoltattak a házmester és a légoltalmi parancsnok jelenlétében, rólam megállapították, hogy Mis­kolcról menekült gimnazista vagyok. Ezzel néhány hétre „legalizáltak”. A fiúkról azóta semmit se tudok …

Benedek István Gábor és Vámos György interjúi 13 férfi és egy nő emlékezéseit tartalmazza, olyanokét, akik leszedték magukról a csillagot, eldobták a munkaszolgálatosok kar- szalagját, fegyveres civilként, kato­naruhában, vagy éppen nyilas mas­karában védték, mentették magu­kat, családjukat, társaikat, sőt, bizo­nyára sokan csak a könyvből tudják meg – keresztényeket is. A történetek feltárják az ellenállásnak ezt a csaknem ismeretlen jelentős részle­tét. A magyarországi cionisták tet­tei még hiányoznak a tankönyvek­ből, történelmi előadásokból, nem említik őket az akkori idők mártír­jainak tisztelgő ünnepségeken.

Pedig a haluci fiatalok nagyszerű tetteket hajtottak végre, ők már a nácik bevonulása előtt hamis papírokkal segítették a Magyarországra bujdosott lengyel és szlovák zsidó­kat, majd 1944. március 19. után ezek közül sokat a magyar zsidók­kal együtt Romániába menekítettek. Segítettek a vidéki gettókból meg­szökni, „leszereltek” munkaszolgá­latosakat is. A Szálasi hatalomátvé­tel után pedig már fegyveres harc­ra is kényszerültek. Hősies akciók­ról számolnak be a tanúk, sikeres tűzpárbajokról és rajtaütésekről, amelyekben gyakran a legjobbak estek el, vagy jutották a nyilasok kezére.

A legtöbb embert azonban nyom­dájukban készült igazolványokkal mentettek meg. Szinte elképesztő, hogy kiosztottak 120 ezer svájci Schutzpasst, 10 ezer születési bizo­nyítványt és ugyanennyi – a mai személyi igazolványnak megfelelő – személyi lapot, 60-80 ezer rend­őri bejelentőt, hadiüzemi munkát ta­núsító több ezer papírt, 4250 ke­resztlevelet, továbbá egyetemi-, nyi­las- és gestapó-igazolványokat, zsoldkönyveket, még külföldi útle­veleket is.

A hamis papírok gyártásában a legkiválóbbak voltak a különféle el­lenállási csoportok között, s azokat is segítették. Ilyen papírokkal mene­kült meg számos, 1945 után jelentős, de nem mindig tiszteletreméltó sze­repet játszó politikus. Közismert, hogy Kádár Jánost a zsidó és illegá­lis kommunista, Donáth Ferenc buj­tatta, aki Horthyék börtöne után megjárta Rákosiét és Kádárét, és a kötetből az is kiderül, hogy mind­ketten cionisták papírjait használ­ták.

Az emlékezők közül tucatnyi Iz­raelben él, s mindegyikük életpályá­ja sikeres volt: kibucban dolgozott, egyetemet végzett, többen diplomá­ciai feladatokat végeztek, van köz­tük gyáros, művész. A könyvben sokszor esik szó a snájdig hadnagy­ról, és megszólal ő maga is: Kádár Iván, az új Országgyűlés tagja, a Magyar Zsidók Kulturális Egyesüle­tének egyik vezetője.

(Benedek István Gábor-Vámos György: Tépd le a sárga csillagot. Pallas Lap- és Könyvkiadó.)

(- ai)