Tapintat felsőfokon

2007. október 1. / Gadó János

Semjén Zsolt „izraelita honfitársainak” címzett intelme az elmúlt hetek politikai slágere volt. Kálmán László rendkívül higgadt elemzése után már csak egy-két megérzésemet, sejtésemet tudom megosztani az olvasókkal.

	Semjén Zsolt

„Izraelita honfitársaimhoz szeretnék szólni” – kezdi a szónok. Efféle intő szózatot manapság az adócsalókhoz vagy a bliccelőkhöz intéz a hatóság. Kisebbséghez fordulni ekképp: kioktató, fölényeskedő, fenyegető stílus, demokráciákban kiment a divatból. Semmilyen népcsoportot nem szokás gyerekként kezelni. A zsidóságot intelmekben részesíteni – a XX. század történelme után, egyetlen együttérző gesztus nélkül – mindennél nagyobb tapintatlanság.
Ennyit a megszólításról és a stílusról.
Szólni, így Semjén, „joga és kötelessége”. Utóbbi nyilván nem hivatali, hanem morális kötelességet jelent. Vajon miféle erkölcsi parancs készteti őt arra, hogy az ország legmagasabb fórumán, frakcióvezetőként intse a magyar zsidóságot? Attól tartok, a II. Vatikáni zsinat előtti, kétezer éves hagyomány: hívő kereszténynek kötelessége inteni a tévelygő zsidókat. A régi attitűd csupán modernizálódott: a jó keresztény(demokrata) immár nem vallási, hanem politikai tévelygései miatt inti a célcsoportot.
„Annak a megfontolását kérem izraelita vallású és zsidó származású honfitársainktól, hogy jó-e az a magyar zsidóságnak, ha egy rossz politika mintegy túszként löki maga elé Schwarz bácsit és Weisz nénit?” Mivel a szónok nem közli, ki folytatja a „rossz politikát” számomra első, impulzív olvasatban így áll össze a kép: a magyar zsidók (illetve vezetőik, képviselőik) rossz politikát folytatnak, s ennek túszai az ártatlan zsidó kisemberek. Mindezt a parlamentből üzenni nem piskóta: burkoltan azt jelenti, a zsidók „rossz politikája” az országot fenyegeti. (Lásd még: nemzetrontó zsidók.)
De bárki folytatja is a rossz politikát, vannak szerencsére ettől mentes izraeliták is. Semjén szavait „izraelita vallású” és „zsidó származású” honfitársaihoz intézi. Az „izraelita” terminus 1989-ig volt hivatalosan használatban: ezzel próbálták a köztudaton kívül rekeszteni mindazt, amit a „zsidó” jelent a szűken vett valláson kívül. E szó használatával valószínűleg ő is a zsidósággal óhatatlanul együtt járó problémáktól szeretne megszabadulni. Az izraeliták lennének a „jó zsidók”.
Vannak aztán a „zsidó származásúak”, feltehetően ők az SZDSZ-hívők, hozzájuk szól a „drogliberalizáció, egyneműek házassága, extrém szekták, eutanázia” témakörben elhangzott intelem. „Velejéig aljas dolog mindezeket kapcsolatba hozni a zsidósággal” – közli Semjén.
Bocsánat, ki hozta mindezt kapcsolatba a zsidósággal? Természetesen ő maga. (Meg a szélsőjobb, de őket most hagyjuk.) E fogalmak az ő fejében kapcsolódnak össze. Valójában tehát önmagát és a hozzá hasonlókat győzködi saját rosszabbik énje ellenében: nem, a rendes zsidóknak nincs közük ezekhez az aberrációkhoz, ez csak a rossz SZDSZ-zsidók műve.
Komoly lelki tusa tanúi lehetünk itt: a szónok próbál zsigeri ellenszenvének valamiképp határt szabni. Megpróbálja a „zsidó származású” SZDSZ-t leválasztani az „izraelita vallásúakról”. Az előbbi a destruktív magatartás letéteményese, utóbbi az „autentikus rabbinikus hagyományok” őrzője, lám, lám a mózesi törvények is a destruktívak megkövezését írják elő.
(A megkövezés bizsergető téma. Nem derül ki, miért tartotta fontosnak a szónok ezzel előhozakodni: talán tetszik neki a módszer, avagy éppen a mózesi törvények primitív, barbár voltára akart rámutatni. Esetleg mind a kettő. Amúgy a drogliberalizáció, az extrém szekták és az eutanázia tudtommal nem szerepel a mózesi törvényekben, ezekre utalást keresni elég merész vállalkozás. Mózes csupán azt tiltja, hogy férfi férfival háljon, „ahogy nővel szokás” – 3 Mózes 18. 22. A megkövezést, mint büntetést pedig a rabbinikus hagyomány már legalább ezerötszáz éve hatályon kívül helyezte.)
Egyszerre két zsidóságkép van jelen tehát Semjén beszédében (és fejében is valószínűleg): egy hagyományos antiszemita klisé a destruktív zsidóságról (SZDSZ); és egy megengedőbb szemlélet a vallásos zsidókról.
Az „izraelita vallásúak”, amint fent megállapítottuk, a Tórán és a rabbinikus hagyományon kívül mással nem foglalkoznak. A Kádár-korszak hivatalos zsidóságképe ez, amely a valláson kívül a zsidó lét más megnyilvánulását nem tűrte meg. Ez a fajta steril „magyar izraelita” tetszik Semjén Zsoltnak. Ezzel meg tudna békülni. Ezért rángatja elő szegény Scheiber Sándort, a Kádár-kori magyar zsidóság közismert, pozitív alakját.
Nagy bosszúságára azonban sokkal gyakrabban botlik „zsidó származásúakba”, akik destruktív eszméket támogatnak, antiszemitizmussal vádaskodnak, derűre-borúra a holokausztot emlegetik – „rossz politikát” űznek tehát, amit kénytelen az Országgyűlés nyilvánossága előtt a fejükre olvasni. Ósdi gondolkodásmód, burkolt fenyegetés, erkölcsi fölényeskedés, a zsidók (téves) kioktatása saját vallásuk parancsairól, megbecsült elődeik kisajátítása – ez a kereszténydemokrata politikus üzenete „izraelita honfitársaihoz”, illetve a velük azonosított politikai erőkhöz.
A kereszténydemokrata alapító atyák érdemei, a kommunisták bűnei, a Fidesz kártérítési politikája – történelmi össze­függéseikből és a jelen kontextusból kiragadva – Semjén világképének sarokkövei, ahol a baloldalnak csak bűnei, a jobboldalnak csak érdemei vannak, amely utóbbiért a zsidók köszönettel tartoznak. A kontextus a jobboldal kampánya a baloldal antiszemitizmus-vádjai ellen. Míg azonban a Fidesz támadásának célkeresztjében az MSZP áll, Semjén Zsolt nem értette meg a helyzetet, azt hitte, szabad a vásár, és jól beolvasott a zsidóknak.
A fentiekre még rátett még egy lapáttal a Népszabadságnak adott interjújában (2007. szeptember 11.), amelyben kijelentette, hogy „a hiteles rabbinikus zsidó hagyományt és zsidó értékeket a Kereszténydemokrata Néppárt képviseli”. Ezzel a mondattal nyilván végképp belopta magát zsidó vallású honfitársai szívébe, akik ezentúl rabbi helyett hozzá zarándokolnak majd hitbéli útmutatá­sért.­ Világítsuk meg azonban e mondat mélyebb értelmét is. A kereszténység közel kétezer éven át igényt tartott a „Verus Israel” (Igazi Izrael) titulusra, ekképp is tudatván mindenkivel, hogy Isten felmondta (Ó)szövetségét a zsidó néppel, s immár a keresztény egyházzal kötött (Új)szövetsége van érvényben. Semjén Zsolt mondata e régi gondolkodásmód politikailag aktualizált változata: az Isten igéjétől végképp elfordult zsidók (SZDSZ) helyett immár ő és pártja az igazi Izrael. A hitetlen, tévelygő zsidók helyett ezentúl ő mondja majd meg, hogy az „igazi zsidók” mikor mit cselekszenek.

(Forrás: Népszava)