Tábor Béla emlékezete

Írta: Schweitzer Gábor - Rovat: Archívum, Kegyelet

(1907-1992)

Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd… ”

Dániel 12,2.

Furcsa fintora a sorsnak: Tábor Béla aznap távozott körünkből, amikor lapunk decemberi száma Zeke Gyula 1992. áprilisi előadásának szövegével, Szilágyi Dénes, Tábor Béla, Pap Károly: Három zsidó önkép a vészkorszak küszöbén elhagyta a nyomdát. Nem tudom biztosan, csak remélem, hogy még eljutott hozzá a kora tavaszi konferencia híre.

Egyszer beszélhettem csak vele, akkor is telefonon. Március táján hívtam fel, s megilletődötten kértem fel egy cikk megírására az Országos Rabbiképző Intézet Évkönyve számára. Először kevesellte a határidőt: „Régóta dolgozom valamin, de még egy kis időre szükségem van.” Utóbb aztán megállapodtunk egy későbbi időpontban. Írás helyett azonban egy levél érkezett. Most beteg, de majd ha felépül, akkor…

Készültem hozzá látogatóba. Ezt persze ő nem tudhatta. Rátörni nem akartam, nem is mertem bár megkíséreltem volna! Készültem. Ismét elő-elővettem könyveit, írásait s próbáltam megérteni, megtalálni a sorok közé rejtett tanítást. Talán csak most, megbocsájthatatlanul későn állt össze egy rövidke, de számomra mégis fontos mondat. Ő is idézi A zsidóság két útja záró gondolatában Mózes V. könyvéből: „Bizonyságul hívom ellenetek az eget és a földet: az életet és a halált adtam élőtökbe, az áldást és az átkot. És válaszd az Életet. ” E gondolat nemcsak 1939-ben, a könyv (első) megjelenésekor, hanem napjainkban is igaz más körülmények közepette aktuális. Kritikus, sőt szükség esetén önkritikus magatartással és viselkedéssel juthatunk el a kívánt autentikus létezéshez.

Majdnem teljes joggal vetette papírra Isztray Botond mert hisz’ nem tudhatott Zeke Gyula előadásáról a Forrás című folyóirat novemberi számában: „..jelenleg az a helyzet, hogy Magyarország zsidó és nem zsidó elhivatottjai és jelesei hallgatnak A zsidóság két útjáról. Az útról, hiszen jól tudjuk, a halál nem út. Annak, akit haszontalannak tartunk és elzavarunk, ezt mondjuk: le is út, fel is út. ” (Isztray Botond szép tanulmánya az „Út- az elhallgatott könyv. Tábor Béla: A zsidóság két útja ” címet viseli.)

Nem lehet hát véletlen, hogy az Ararát 1943-as Évkönyvében megjelent tanulmányában Szakzsidóság vagy zsidó világnézet ismét előbukkan, igaz némiképp más kontextusban, a mózesi kép: „Ég és föld között nem lehet megállni ” Ő mégis megpróbálta s közel fél évszázadig sikerült „lebegnie”, dacolnia a hallgatásra kényszerítő korral, ami nem tudta, bizonyára nem is akarta felkelteni őt a szellemi tetszhalál zsibbasztó állapotából. Méltatlan sors. Sajnos bűnösen későinek bizonyult az 1989-90-es újrafelfedezés. Egy, a szellemi fegyvertársról, Szabó Lajosról szóló esszére és a két alapmű -A zsidóság két útja, Vádirat a szellem ellen újrakiadására futotta erejéből.

Magányos filozófus volt. Kevesen ismerték s kevesen értették. Szinte észrevétlenül távozott, úgy, ahogy évtizedeken át élt. Talán még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy méltó módon énekelhessük Tábor Bélát és életművét.

Kopottas toposzok kívánkoznának e torzó és túlontúl szubjektív méltatás végére hiszen így illene -, ehelyett csendes rezignáltsággal Dávidot, a zsoltárost hívom segítségül, amikor Tábor Béla Elijahu Baruch ben Binjámin Zeév eszméinek dús termésére emlékezünk:

Seregek Istene, fordulj hozzánk!

Tekints le az égből, lásd meg és gondozd ezt a szőlőt!

Oltalmazd, amit jobboddal ültettél…

Schweitzer Gábor

Címkék:1993-02

[popup][/popup]