Szövet: fonalból – vonalból

Joszef Ben Porat kiállítása a Chagall Galériában

Bátor magyar képzőművészek – még amikor az egyesületi törvények alig adtak arra lehetőséget – kis közösséget alapítottak, hogy munkájuknak társas-társadalmi hitele legyen. Az egyik ilyen „korai” alkotóközösség, amelynek ma Vizualart a neve, elhatározta, hogy az állami protokoll-egyezmények helyett emberi kapcsolatokon alapuló cserekiállításokat szervez galériájában és viszont, saját tagjainak külföldön. Elsőnek Joszef Ben Porat budapesti születésű izraeli művészt hívták meg. Még nagyobb jelentősége volt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület megalakulásának, amely egyebek közt, az akkori időkben állami szinten még lehetetlen magyar-izraeli kapcsolatokat is ápolni kívánta. A nem hivatalos csatornák működni kezdtek. Most Joszef Ben Porat újra kiállít Budapesten. Olyan alkotó, aki egyszerre készít műveket, majd minden grafikai technikával, sőt montázs-szerű szőnyegeket is csinál. A gyapjúszálak közé ugyanis a természet másféle diribdarabjait: kagylót, faá­gat, kavicsot és gyökeret is sző. Vagy a grafikai lapra ciceszt, arab fejkendőt, izraeli katona pulóverujját ragasztja. És ki tudja, melyik oldalról kilőtt töltényhüvelyeket. Ez a gesztus a szürrealizmus szabad asszociációját és talált-tárgy módszerét idézi. Ugyanakkor a szőnyegek mintáit, a grafikák vonalait és foltjait egy olyan szerkezet, a rend eszménye hatja át, amely inkább a konstruktivizmushoz áll közel.

A látszólagos ellentmondást ismerősnek találom. A modernizmust idehaza is a díszítéstől való idegenkedés jellemezte. Mivel az nálunk csak az első világháború idején hatott, így akár a kor szegénységéhez is kapcsolható. Elterjedt nézet szerint a funkcionalizmus, a konstrukció elsődlegessége maga is a nyomorból, az első világháború gazdasági válságából, a hadigazdálkodásból, az orosz élet hiányaiból fakadt. Ebben az időben a szellemtudományok, a pszichológia forradalma felfegyverezte a művészetet a fantázia összes szabadság-szimbólumával. Azután mindez jó harminc évet várt, aludt, amíg újra megjelenhetett minálunk. Akkor is csak rövid időre. Így fordulhatott elő, hogy szinkronba került a mi kelet-európai avantgárdunk azzal az izraeli kéréssel, amelyet ott maga az államalapítás, s a második világháború utáni harmadik nagy bevándorlási hullám oldott csak fel. A háborút és a Holocaustot túlélt bevándorlók többsége baloldali érzelmű volt, elfogadta a kibucmozgalmat, a közösségi élet kísérletét. Ez azonban ott – ha ma már nincs is fénykorában – nem üresedett ki úgy, mint itthon mindjárt az ötvenes években. A szűzföldek feltörése ráadásul ott teljes sikerrel zajlott, a szegénység értelmes áldozat volt. Az élet szegényszínházának díszlete lehet akár maga a képzőművészeti modernizmus is. Izraelben valóban állásfoglalás volt ezt az utat választani, amit Joszef Ben Porat is járt. A konzumtársadalom fenyegetésével szemben vállalt puritanizmus nemcsak művészi, de etikai állásfoglalás is volt és maradt. Joszef Ben Porat ma is a Gaton kibuc tagja, ahol a mindennapi munka mellett végzett művészi tevékenység életforma. Az európai gyökerek, a 20. századhoz tartozó rettenetes élettapasztalatok mégis egy olyan gazdag, és a dekorativitás felé megnyíló szimbolizmust is megmagyarázzák, mint amilyenek ezek az írásjelek, a Cfát-beli és Holló utcai kapualjak, a fák és az arcok foltjainak-ráncainak titokzatos szövete.

Szegő György