Szép arcodról a fény

Írta: BÁRÁNY PÉTER - Rovat: Archívum, Irodalom

miről írhatna verset ki kőbe zárva él

legörbült ajkkal ébred és szédül ha beszél

zsibongva szétfut énje ha egyedül matat

holnap reggelre kéne mi ma is elmarad

homályosul az összes külső kapaszkodó

tükörből néz az őszes középkorú zsidó

panaszfallal csatázik de fáj ha visszahull

döntést zilál a pánik hever járkál vadul

a negyven év lapítva letudva elszelelt

semmi sincs alapítva aranyketrecre telt

a lakás süket raktár hallgat a telefon

és útlevél is van már de nincsen: akarom

ez most nem tájleírás és nem politika

nem puszta sírás-rívás nem is önkritika

helyszíni közvetítés innen a kő mögül

tudod mikor nevettél éreztem hogy derül

verem-váramba zengett szép arcodról a fény

s miről írhatna verset ki kőbe zárva él

BÁRÁNY PÉTER

Idegösszeroppanásig

Untam magam. A régi bőr feszített, Tükörszilánkot szórt sebzett valómba,

Átprogramozni vágytam lágy velőm, Hogy duplán lassan sok rossz

És olthatatlan, sanda vágy hevített: szellemem,

Kitárulkozni néma heverőn. Kapaszkodókat döntöttünk halomba,

Hogy értékért lihegjen jellemem.

Mindig mikor eljött a pamlag-óra

Én pontosan elvittem telkemet, De izgatott a torz hajtóvadászat!

S nyűttük, gyepáltunk, szorgosan, Önvád csaholt, pihenni nem hagyott,

fakóra Pokol hevére verte fel a lázat,

Az illetékes agylebenyemet. Szerepbe énem bújni nem tudott.

A hátam mögött ült mindig a néni, És úrrá lett a lila gőz nyomása,

Fülem hegyeztem bármi biztosért, Parancsait lestem a néninek,

És érdemes volt hétről-hétre élni, Fejemben tompán fortyogott a kása,

Hisz negyvenöt percig csak engem És péniszem képzeltem pemzlinek.

ért!

De nincs megállj. Csöpög tovább a

Az önpusztító jó kis csattanókért métely,

Önérzetemből is kitértem én Már kérdőjellé váltam: mit tegyek?

És megvádoltunk számos régi hóhért: Hisz senkivé feszített ennyi kétely,

Miattuk voltam olyan bús legény. Attila, Jézus vagy ki más legyek?

Együtt kevertük sárból így az örvényt, A sárörvény, az nem akart csitulni,

Fejemre szarból mintáztunk babért, S úgy elszédültem én a létigén,

A sár magával vitte mind a törvényt, A kórházban sem tudtam szabadulni:

S már ajkamat haraptam új habért. Ott is kerestem – a jó nénikém!

1987

Címkék:1995-03