Szent száműzetés

(I. B. Singer: Szerelem és száműzetés, Gondolat Könyvkiadó 1991. Fordította: Mészáros György, 395. oldal, 288 Ft.)

Száműzetés annyit tesz héberül: galut, jiddisül gólesz. A zsidóság kény­szerdiaszpóráját nevezik így. Nem cso­dálkoznék, ha Singer szándékosan használná a kifejezést a varsói Kroch­malna utcából történő kiűzetésére, a közeledő náci veszély harmincas évei­ben. Neki a pólisi lét, a „jiddischland” a Szentföld, vagy emlékei távlatából mindinkább azzá fényesül. Isaac Bashevis emlékművet állított füstté vált közösségének, s a hely, ahol hiányuk obeliszkje mered csak az égnek, éppen hiányuktól szent. S ha a valahai lakók mindennapi életcsatáikban, nyomo­rukban és veszekedős gettólétükben ta­lán nem is érezték szentnek a földet, ahol szerettek és gyűlöltek, elmúltuk­kal az mégis szakralizálódott.

Irigylésre méltó az a szerves élet, ami a szerző könyveiből sugárzik, s bár gyakran érezhetően színez, túloz és ugyanazt a történetet variálja (A gettó lánya és jelen műve között számos he­lyen megfigyelhető az átfedés), mon­dataiból a természetes zsidó lét körvo­nalai bontakoznak ki. Adottak az élet­forma tárgyi feltételei: tanházak, kóser boltok, vendéglők, kávéházak, a jiddis írók klubja, mind létező és markáns arcélű szervezetek a burjánzó közös­ségi élet kellékei. És Singer lubickol kö­zegében. Nála magától értetődő, ha egy zsidó más, mert tablóján a minden pillanatban micvaérdemre koncentráló talmudistától az alkoholista bűnözőig mindenki reális figura ha kitalált is -,egy funkcionáló (gettó)társadalom egy­aránt hiteles tagja. Mert jó vagy rossz, szeretni vagy gyűlölnivaló: a Kroch­malna utca környéke virtigli gettó, az olykor nyomasztó összezártság fizikai és szellemi tere, mely mégis az egyedü­li létforma a hagyományos életvitelt választani szándékozók, az abba beleszületők, vagy az abból menekülni képtelenek számára.

Singer palettáján a glattkóser jesivabóhertól a sztálinistává lett neofita rabbiivadékokig mindenki a zsidóság letagadhatatlan reflexeit hordozza, s noha ő nem közösíti ki az eltévelyedőt sem, szövege kíméletlen pontosságával ítél felette. Olyannak ábrázolja, ami­lyen. Önmagáról, pontosabban memoárregénye főhős alteregójáról sem fest angyali képet. Esendőnek látjuk a szekularizálódott, ám a hagyományhű élet­vitel mint a testi-lelki rend megteste­sülése iránt nosztalgiát érző fiatal írót, aki a modern szabadságot válasz­totta, s ezáltal az emigrációt ősei ponto­san körülhatárolt rendjéből. Intellektu­ális kötődése, erkölcsi érzéke számos ponton kötődik a tradícióhoz, s ez attól való eltávolodtában is állandó önrefle­xióra készteti. Hétköznapi életvezeté­sében is újra meg újra a parancsolatok­ra vonatkoztatja azoktól elrugaszko­dott, olykor szabados létformáját. (Kis­ujjában van a hagyományos irodalom, a szent szövegek értelmezése és ma­gyarázata, s ezt élő irodalmi gyökér­ként kezeli; bár nem követi szigorúan a kasrusz szabályait, de a vegetarianiz­must választja az ölés és a vér ellenpó­lusaként.) Ugyanakkor a valóság meg­ismerése, rögzítése, mestersége szá­mára ugyancsak szent kötelmei kikö­vetelik az arra ifjonti hevétől amúgy is hajtott huszonéves szerzőtől, hogy át- meg áthágja a törvények „Tóra köré vont kerítését”.

Az elveszített Éden felidézése, s a megnevezés által való feltámasztása mellett ez a vívódás, a bűn tudata mely azonban nem mondható egyértel­műen bűntudatnak (amit más vonatko­zásban, talán túlélőként érez) -, az igazi drámája e műnek, melynek a címében szereplő szerelemhez, ami I. B. Singert elégett világához fűzi, nem kell magya­rázat.

(sz. t. g.)