Szent Alajos

Írta: G. Gy. - Rovat: Archívum, Belpolitika, Külpolitika

Senki sem foszthatja meg a Panoráma szellemi műhelyét attól a dicsőségtől, hogy hegyeken és határokon átsugárzó erővel szőtte a szabadság szellemének szövetét…” – így kezdi „Chrudinákék” című cikkét Karácsondi Miklós az MSZP folyóiratában, az Új Fórumban.

Nem akarom vitatni a cikkíró megállapításait a Panoráma stábjának szakmai érdemeiről, helyszíni riportjaik életszerűségéről. Kissé sokallom azonban a cikkből áradó politikai és erkölcsi felmagasztalást, ami – a dolog természetéből eredően – nem annyira a stáb tagjainak, mint inkább Chrudinák Alajosnak a nevét fényesíti.

A cikk utal a Panoráma közelmúlt adásaira, amelyek a szovjet tömb országaiban zajló politikai átalakulásokról tudósítottak, és vastagon aláhúzza a főszerkesztői érdemeket: „Akkor … még tombolt az önkény és az erőszak, s … nem csegély kockázattal járt riportalanynak és riporternek is egy-egy riportot vagy nyilatkozatot elkészítenie.” Nos, túlozni azért nem kell: Dubčekkel vagy Hávellel interjút csinálni már korántsem volt életveszélyes az utóbbi időben, és – hála a hazai ellenzék évtizedes erőfeszítéseinek meg a kádárizmus csődjének – 1989-ben már igazán nem volt nagy haditett gdanski vagy kelet-berlini riportokkal jelentkezni a magyar televízió elnökségénél.

És mi volt azelőtt? Az Új Fórum cikke szerint Chrudinákék már akkor is a hatalom ellen dolgoztak. Cselesen persze, nem rontva fejjel a falnak … „… a hozsannázó szavak álcái mögé rejtve, kijátszva a hatalom önhitt éberségét, sikerült kicsempészniök az igazság morzsáit a legnyomasztóbb diktatúrák által sújtott országokból is” – írja Karácsondi. Hát én bizony bevallom: úgy lehet, igen együgyű voltam, mert a hozsannázó szavakat ugyan meghallottam, de az igazság morzsáit nemigen sikerült elmém rostáján felfognom.

Jól emlékszem viszont Chrudinák közel-keleti riportjaira, azok közül is kiváltképp arra az izraelire, amelyből azt vehette ki a gyanútlan néző, hogy a zsidó állam katonái alig jobbak a hitleristáknál. Amikor a magyar közvéleményt Ceauşescu faluromboló buldózerei miatt szorongatta az aggodalom, Chrudinák Erdély helyett Ciszjordániába ment, és az izraeli buldózereket mutatta be. Ezek természetesen csakis ártatlan palesztinok házait döntötték öszsze. Utóvégre – írtam 1988 nyarán a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzetemben – „ha vannak is terrorcselekmények, ha el is vágják olykor-olykor egy zsidó iskolás gyerek vagy tanító nyakát, ezt ugyebár egyfelől meg lehet érteni, másfelől mindig egy másik a tettes, sohasem az, akinek a házát lerombolják.”

Úgy ítéltem akkor, hogy Chrudinák Alajos helyszíni tudósítása Izraelből és Ciszjordániából közelebb áll a félrevezetéshez és az uszításhoz, mint a tájékoztatáshoz. És amennyire tudom, korántsem álltam egyedül ezzel a véleményemmel.

Ilyen előzmények után enyhén szólva túlzásnak tartom, ha az MSZP folyóirata majdhogy az új magyar demokrácia hősévé, bajnokává és szentjévé nem avatja Chrudinák Alajost (akit egyébként – egyes hírek szerint – a másik oldalon is meg akarnak becsülni; az MDF képviselőjelöltként lépteti fel).

És nemcsak ezt az apológiát tartom túlzásnak. Magát azt a tényt is, hogy a bukott rendszert évtizedeken át szolgáló főszerkesztők, rovatvezetők, egyik világvárosból a másikba települő tudósítók még mindig arra tartanak igényt, hogy ők informálják és formálják a közvéleményt. Nem tudom szükségszerűségnek elfogadni, hogy egy Réti Ervin vagy Sugár András, egy Keserű Ernő vagy Szászi József, egy Avar János vagy Chrudinák Alajos tájékoztasson bennünket új idők új történelméről, mintha az elmúlt korszakból csakugyan föl tudnák mutatni az általuk hangoztatott „igazság morzsáit”. Mintha a zsarnokság évtizedekig tartó szolgálatában nem játszották volna el hitelüket és jogosultságukat. Hallgassanak el!

G. Gy.

Címkék:1990-03

[popup][/popup]