Szemközt a csenddel
Schein Gábor: Szavak emlékezete. Hungavia – Kráter Kiadó 1992. 85 old., 86 Ft.)
A végéről válik értelmezhetővé Schein Gábor első verseskötete, ha az utolsó ciklusban rendezett versfordításait tanulmányozzuk. Költészetének forrásvidéke a csend felé tendáló, a végső letisztultságot kutató – Paul Celan és Johannes Bobrowski nevével fémjelezhető – német nyelvű líra.
Tudatos, mi több céltudatos költészet a 21 éves koráig írt verseit most publikáló fiatal szerzőé, aki nem kisebb feladatot rótt magára, mint a megnevezés szakrális aktusa által a szavak „hazavezetését”, szikár pontossággal az egyértelműségig. E nyelvi alapelve mellett a zsidó-keresztény folytonosság hangsúlyozása szolgáltatja gondolkodásának másik alappillérét.
Kövek – adja címül a könyv első ciklusának s ezzel formai definícióját nyújtja (egyik verscímén túl) saját verseinek. Egy tömbből pattintott. Csiszolt, lezárt egész mindegyik darabja, mint sivatagban éjszaka tapintott kő, kívül hűvös, végleges, belül még meleg, őrizvén a sugárzást, a teremtő, éltető hőt. A vissza nem szerezhető, az elveszett múlt, s minden, mi elveszthető, ott sajog soraiban. Zsinagóga című versében, (mely először a Szombatban jelent meg), a hagyomány szervességét a nemzedékek láncolatában példázza, s annak elvesztését az elárvult (elárvuló) emlékezőben, aki nem képes élővé tenni a tradíciót. „Itt ültünk minden ünnepkor/kalapban, mint három bölcs,/szótlan egymás mellett: (a nagyapám, az apám meg én./most tíz körmöm/belevájom a fába./A birsalmák illatoznak./Ma nem fújnak sófárt.” (A könyvben az „ültünk” jelen időben áll, ám a vers hangulatából nyilvánvaló, hogy a korábbi közlés a mértékadó.) Húsvét című nyolcsorosában a keresztény ünnepet visszaágyazza eredeti kontextusába, s a hazatérést a megváltás univerzális jelképeként értelmezi. „Hidd, hogy véget ér bujdosásunk,/s a pusztából kijutva /föltárul majd előttünk az ország!” A tradíció és a modernitás ellentéte csak iróniával oldható fel számára, bizonyítja a 137. zsoltárra visszautaló Fogság. A decemberi számunkban is megjelent versben a vízvezeték sípolása idézi fel a tudat mélyéből a nagyvárosi bérház falai közé oly kevéssé illő sófár hangját. A Karácsonyban egy antropomorf Isten utáni vágya bontakozik ki, ez értelmezi bizonyos fokig a kereszténység iránti vonzalmát. Ugyanakkor a közöset keresi talán saját hitének kapaszkodóit, amikor a szentváros Siratófalát idézi meg, melynek kövei közé, mert „látta a várost”, maga a történelem ivódott, s talán emiatt hallgat úgy, „mint a jámbor karthauziak.” Egy hasonlat által számára összebékül a két kultúrkör, s itt valóban létrejön a szerves kapcsolat szöveg és gondolat között. A vers azonban kényes jószág. Ha a mögöttes eszmei kötődés átsüt szövetén s demonstratívvá lesz, úgy ez hátrányára szolgál. Ha a későbbiekben sejteti csak a költő, amit most még direkten fogalmaz, verskövei még messzebb szállhatnak.
Mert egy biztos: kemény és súlyos kövek Schein Gábor első kötetének versszövegei. A Dávid-költő ideális fegyverei a csend-Góliáttal folytatott küzdelmében.
(sz. t. g.)
Címkék:1992-05