Széljegyzet

Írta: V. F. - Rovat: Archívum, Történelem

A hadtörténelem ötvenegy „legszentebb” napja

A közelmúltban, amikor Vecsés határából eltávolították talapzatát Steinmetz kapitánynak, a kezében fehér zászlóval elesett szovjet parlamenternek szobrát, hírlapi tudósítások szerint a helyszínen megjelent Takács János hitoktató, és beszédet mondott. Arról szólt, hogy az ötvenegy nap, amíg Budapest védelme folyt – értsd, amíg a hitleri seregek és a nyilas hatalom fegyveres erői feltartóztatták a fővárost körülvevő szovjet csapatok ostromát -, a magyar hadtörténelem legszentebb, legszebb időszaka volt.

Nem tudjuk, miként vélekednek erről azok a hívők, akik 1944 végén a szörnyű heteket átélték – egyetértenek-e a katolikus teológus állapításaival -, s vajon nem azért imádkoztak-e ők is annak idején, hogy a pusztulás, a halál aratása, a mérhetetlen szenvedések ideje mielőbb véget érjen.

Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni, mi pusztult el azokban a „legszentebb napokban” az ország fővárosában emberéletekből, anyagi javakból, pótolhatatlan történelmi értékekből. A szovjet hadsereg békekövete 1944. december 29-én aknatűzben lelte halálát. Akkor még „csak” néhány napja folyt az ostrom, épületek, utcák borultak lángba, százak halálhörgése hallatszott a romok alól. A gettóban hetvenezer ember reszketett a maga és hozzátartozói életéért. Esténként a Duna parton sortüzek dördültek, bujkáló zsidókat, katonaszökevényeket halomra öldöstek az SS-ek és a nyilaskeresztesek. Nem volt kímélet a svéd, a svájci követség és más országok humanitárius szervezetei által védett házak lakói, a szükség-kórházak idős, beteg, ült vagy gyermekápoltjai iránt sem.

Miként látja és tanítja mai fiataloknak a történelmet az, aki ezeket a rettenetes időket szentnek és dicsőnek látja?

V. F.

 

támogatás

Címkék:1992-11