“…számára az egész történelem holocaustok sorozata” – Beszélgetés Körner Gáborral, Tadeusz Borowski fordítójával

„…számára az egész történelem holocaustok sorozata”

Beszélgetés Körner Gáborral, Tadeusz Borowski fordítójával

• Hogy jutott eszébe Borowski-novellákat fordítani?

• Én azt nem értem, hogyhogy senki­nek nem jutott eszébe harminc évig az egész Borowski-életművet kiadni. Ahogy a lengyel zsidó írótól, Bruno Schulztól, tőle is csak egy válogatás je­lent meg korábban. A maradék novella lefordítására nagyrészt Spiró György egyetemi előadásai és írásai inspirál­tak. Azt is tőle tudtam meg, hogy Bo­rowski verseket is írt – ezek kevésbé is­mert művei, a lengyel szakon sem ta­nultunk róluk. így aztán lassanként el­kezdtem fordítgatni az eddig még isme­retlen novellákat. Egy sor kiadónál kel­lett kilincselnem vele, míg végül a Múlt és Jövőnél sikerült megértő fülekre ta­lálnom. Örültem, hogy a kötet végre megjelenhetett, de az igazat megvallva még jobban örültem volna, ha nem zsi­dó kiadónál jelenik meg. Ugyanis azt ta­pasztaltam, hogy számos ismerősöm automatikusan azt gondolja, hogy ha valaki nagyrészt Auschwitzról ír, akkor az zsidó származású író; nyilván ebben a hitében erősítheti meg az a tény, hogy a könyvet történetesen a Múlt és Jövő adta ki.

• Mi volt az oka annak, hogy más ki­adók nem haraptak rá Borowskira?

• Számos kiadót megkerestünk – Spi­ró is, én is – de mindenütt elutasítot­tak. Talán nem értették, minek kéne ki­adni egy újabb lágerszerzőt. Az utóbbi években annyi minden megjelent: volt már német láger, orosz láger… Furcsa, de igazából kevesen ismerik Borowskit, vagy ha ismerik is, beskatulyázzák – így van ez még Lengyelországban is, ahol különben középiskolai kötelező olvas­mány. „Lágerszerző”-ként ismerik, pe­dig jobb író volt annál, mintsem hogy beleférjen egy ilyen szűk skatulyába. Lengyelországban ugyanakkor ismert, kötelező középiskolai olvasmány.

– Az egész életmű „kötelező olvas­mány” lett?

• Jellemző módon elsősorban a lá­gerben játszódó novellák. Ezek vitatha­tatlanul a legjobbak, de számomra is felfedezés volt, milyen sok remek írása játszódik a háború utáni időkben. Ezek viszont nem illettek bele a „lágeríróról” kialakított képbe. Igaz, számos jó író, például Kertész Imre se gyömöszölhe­tő bele ebbe a skatulyába, de Borowskinak különösen rosszat tesz e címké­zés, mert neki aztán tényleg nem ma­radt ideje megcáfolni ezt a tévhitet – ugyanis korán öngyilkos lett…

• Ebben is a zsidó „lágerírókra” ha­sonlít….

• Igen, a kommunistaságával és az öngyilkosságával is teljesen azt az utat járta be, mint a zsidó írók. Ez is illesz­kedik a közvéleménynek a zsidóról kia­lakított képébe: hogy a háború után baloldali lett, majd kiábrándult; hogy túlélőként mindent elmondott, amit el­mondhatott a lágerről, majd megölte magát.

• A lengyelek szerint nem tartozik a lengyel irodalom fő áramába?

• Nem, ezt nem mondanám. Része a lengyel irodalmi kánonnak, csak ugyan­úgy, ahogy külföldön is: a „lágeriroda­lom” címszó alatt.

• A lágerirodalomban vannak nem zsidók is, vagy Borowski az egyetlen?

• A német lágerekről mi, magyarok elsősorban zsidók visszaemlékezéseit ismerjük. Lengyelországban sok nem zsidó áldozat is megírta visszaemléke­zéseit, de ezek irodalmi értéke nem ve­tekedhet a Borowski-novellákéval.

– Érdekes módon Borowski Kővilágát én is a „zsidó polcomon” tartom. Annyira fontos az a kép, ahogy ez a re­latíve privilegizált – a tábori hierarchiá­ban magasabban álló – lengyel fogoly a zsidókat látta! Ő az a szereplő a saját novellájában, aki végigfocizza a vasár­nap délelőttöt, miközben a pályáról jól látni, ahogy a magyar zsidók transz­portja megérkezik Auschwitzba, majd végleg eltűnik a gázkamrába vezető úton. A meccs végére már csak a sínek mellett maradt ruhahalmok jelzik a nyomukat… Kikerülhetetlennek tartom Borowski „tanúságát”. Fontos ez a kép, ami ezekből a történetekből rajzolódik ki, mindeközben persze utálom is ezt a szenvtelen ábrázolást.. Kérdés: lehet-e hitelesen ábrázolni „kívülről” a zsidó­ságot?

• Borowski nem a zsidókat – nem­csak a zsidókat – ábrázolta!

• Igaz, de a zsidókat mégis olyan as­pektusból mutatja meg, amilyenből más művekben nem láthatjuk őket. Ta­lán ez az első olyan írás. amelyben a zsidó foglyok, az áldozatok nem feltét­lenül rokonszenvesek, hanem van kö­zöttük kicsinyes, szánalmas, önző, al­jas ember is – ahogy az életben is sok­félék vagyunk.

• Borowski nemcsak a zsidókat „állí­totta be rossz színben”. A francia fo­golytól kezdve a görögön át az ukránig sokféle náció szerepel a történeteiben. Nem népekről állít valamit, hanem az emberről.

• Ugyanakkor tudjuk a történeteiből, hogy ő maga – a zsidókhoz képest – ki­vételesen jó helyzetben volt: nagyobb porció étel járt neki, kaphatott levelet, csomagot, sőt focizhatott is. míg a ma­gyar zsidók meneteltek a gázba… Per­sze a novellák hőse csak egy figura, akit semmiképpen sem szabad az elbe­szélővel azonosítanunk.

– Mások visszaemlékezéséből tud­juk, hogy Borowski igazából nem egé­szen olyan volt, mint amilyennek lefes­tette magát. Igaz, hogy valamivel jobb volt a helyzete lengyelként, mint példá­ul a zsidóknak, de persze ez is viszony­lagos. Egyik novellájában az írnokként dolgozó, kivételezett helyzetben lévő zsidó fogoly megbetegszik, és ugyan­úgy a megsemmisítendő emberek közé kerül, ahogy az addig általa megsemmi­síteni küldött betegek. Hogy Borowskinak személy szerint olyan jó dolga lett volna a lágerban, az túlzás – bárki meggyőződhet erről, aki látta azt a ké­pét, amely közvetlenül a tábor felsza­badulása után készült róla.

• Kik említik – és ahogy mondta -, mentegetik visszaemlékezéseikben Bo­rowskit?

• Különféle lengyel szerzők, de őket Magyarországon nem nagyon ismerik. Ezekről az emlékekről – történetekről, portrékról – se lehet tudni, hogy mennyire igazak. Kicsit az érződik ki ezekből az Írásokból, hogy tulajdon­képpen nem is annyira Borowskit pró­bálják mentegetni, mint inkább – rész­ben – saját magukat. Mintha azt bizony­gatnák, hogy azért a táborban sem állatiasodtak el teljesen az emberek. Így aztán Borowski, akárcsak ők is, meg­őrizte az emberségét.

– Lehet, hogy valójában jobb volt, mint a maga képére formált figura, ám íróként sem mondható el róla, hogy együtt érzett volna a sorstársaival, és hogy bárkiről, akit a lágerben csak ismert, bármi szépet vagy jót mondott volna…

• Sokszor megfogalmazódott ellene vádként, hogy nihilista, hogy mindent szándékosan befeketít, hogy nem veszi észre a „szép momentumokat” – ami igaz is. Borowski valóban egyoldalú, de hát ez az ő alapélménye, és nem biz­tos, hogy akkor járna közelebb az igazsághoz, hogyha „objektívebb” képet próbálna rajzolni az egészről.

• Milyen volt Borowski fogadtatása?

• Az emigránsok, a zsidók, a kommu­nisták egyaránt felemásan viszonyultak hozzá. Kellemetlen ember volt. A be­fogadástörténetére aztán még az is rá­rakódott, hogy a háború utáni, szocreál műveiért nagy kitüntetéseket, sőt ami­kor meghalt, állami temetést is kapott. Ez is magyarázhatja az idegenkedést.

• Miért került Borowski táborba?

Nálunk nem igazán közismert, hogy Lengyelországban minden ok nélkül is elvihettek valakit; nem kellett ahhoz zsidónak, kommunistának vagy homo­szexuálisnak lenni. Elég volt ehhez egy razzia: az utcán összefogdosták az em­bereket, és elvitték őket. A háborúban hárommillió lengyel pusztult el, akik­nek a többsége nem volt sem ellenálló, sem kommunista, sem zsidórejtegető. Furcsa módon éppen ő, ciki Auschwitzba került, úszta meg a háborút, míg azok az ismerősei, írótársai, akik otthon marad­tak, és részt vettek a varsói felkelésben, majdnem mind meghaltak.

• Mitől más, mitől izgalmas ez a narratíva, amelyben nincsenek se hősök, se áldozatok?

• Az a megrázó az egészben, hogy Borowski nem valamiféle rendkívüli, botrányos vagy különleges, a történe­lembe nem illeszthető eseményként próbálja visszaadni az egészet, hanem számára az egész történelem holocaus­tok sorozata. Ebben részben az ő személyes sorsa is közrejátszik: Bo­rowski a Szovjetunióban született, tíz­éves koráig ott élt. Szülei évekig mun­katáborokban raboskodtak, ő maga ro­konoknál élt, végül a lengyel-szovjet fogolycsere-egyezmény keretében az apjának sikerült Lengyelországba jut­nia, és onnan a Vöröskereszt segítségé­vel kimenekítenie a családot. Szinte idegenként telepedtek le Varsóban, ahol nagy nyomorban éltek egészen a háborúig. Gyerekként tehát már tudha­tott egyet s mást a lágerek világáról, így aztán feltételezhetjük, hogy nem olyan ártatlanul és mit sem sejtve érkezett Auschwitzba, mint sokan mások. Emlí­ti is, hogy a nyugat-európai foglyok mennyivel naivabbak voltak, mint a ke­let-európaiak: például holland zsidók­ról írja, hogy azt képzelték, boltot nyit­hatnak az internáltaknak. Borowski „pán-pesszimizmusa” ebből is ered. Nem teljesen készületlenül érte őt Auschwitz. Ez az életszemlélet a hábo­rú előtt írt katasztrofista versein is tük­röződik. Fantasztikusan józanul és tisz­tán látott mindent.

• Miben különbözik a zsidó visszaemlékezőktől Borowski?

– Lengyelországban, minthogy a ho­locaust a lengyeleket is érintette, a népirtás nem maradt zsidó belügy. Eb­ből a szempontból más a helyzet, mint Magyarországon. Ugyanakkor ami fel­tétlenül megkülönbözteti Borowskit a zsidó visszaemlékezőktől, hogy miután őt nem valamilyen „okból” vitték el, nem tudta ezt az egészet elhelyezni a zsidó szenvedéstörténetben, ezáltal nem tudott valamiféle megnyugtató ér­telmet adni az „élményeinek”. Talán emiatt is láthatta Auschwitzot egy kicsit más szemmel. Azt hiszem, sok zsidó visszaemlékezőt gátol a tisztánlátás­ban, hogy úgy véli, ami történt a kivéte­lességével együtt is jól beilleszthető a zsidó történelembe. Nyilván ez is az oka annak, hogy néha megfeledkeznek a nem zsidó áldozatokról – ami persze rengeteget árt a holocaust emlékének. Mind a zsidó, mind a nem zsidó fél megpróbálja úgy feltüntetni a holoca­ustot, mint kizárólag zsidó tragédiát – pedig sokkal kellemetlenebb, fájdalma­sabb következtetéseket kellene levon­niuk, ha a maga teljességében látnák Auschwitzot. Engem kicsit zavar ez a holocausttal kapcsolatos „kegyelettel­jes” hangvétel, amely egyszersmind másra ruházza a felelősséget. Ha ez tényleg egy különleges, semmihez sem fogható szörnyűség volt, akkor azt le­het rá mondani, hogy csak kisiklás volt, már tanultunk belőle, többet nem for­dulhat elő… De hát ez nem igaz: napja­inkban is folynak népirtások. Számom­ra épp az a rettenetes az egészben, hogy semmiféle botrányos, semmi rendkívüli nem történt. Ez az emberi kultúra lényege: vérre és mocsokra épül, mindig is arra épült – csak ezt Eu­rópában, a XX. században már kezdjük elfelejteni.

• A túlélők és gyerekeik hajlamosak úgy beállítani, mintha mindenki, aki túlélte a lágert, valamiféle kivételes egyéniség lett volna. Én magam is úgy gondoltam gyerekkoromban a túlélők karjára tetovált számra, mintha valami­féle, a hősiességért járó kitüntetés len­ne… Mára persze már árnyaltabb a ben­nem élő kép, többek közt Borowskinak is köszönhetően.

• Ahogy Borowski írja, azok ismerték meg az igazságot, akik odavesztek, és azok írják meg Auschwitz történetét, akik túlélték.

• Ezek szerint neki is bűntudata volt, amiért életben maradt?

• Ez természetes. De ő nem próbálta ezt a problémát a szőnyeg alá söpörni, és azt bizonygatni, hogy azért én mégis ember tudtam maradni, vagy hogy ott voltak egyik oldalon a hóhérok és a má­sikon az áldozatok, és én áldozat vol­tam. írom is a kötet előszavában, hogy Borowski a háború után megsemmisítő kritikát írt egy katolikus lengyel írónő tábori visszaemlékezéséről, melyben efféle kérdéseket fogalmazott meg: ho­gyan vásárolta meg az életét a túlélő? Hogyan viselkedett a szélsőséges hely­zetekben? Ki helyett maradhatott élet­ben? Leírja mindezt saját magáról is a Kővilág novelláiban: én ilyen kegyetlen formában nem találkoztam ilyesmivel visszaemlékezőknél. Mindenki próbálja leírni és megérteni az egész mechaniz­must, de azzal nem néz szembe, hogy annak a mechanizmusnak ő maga is a része volt.

Pécsi Katalin