Se nem vádirat, se nem apológia

Zsidóság és kommunizmus

A SZOMBAT JELEN és következő számának mellék­letét a címben jelzett témának szenteli. Itt következő összeállításunk a magyarországi kommunista dik­tatúra alatt elszenvedett sérelmeket és veszteségeket kívánja – a történelmi távlat hiánya és a források szűkössége miatt – vázlatosan bemutatni, májusi írásainkban a vizsgált időszak hatalmi mechanizmusában való zsidó szerepvállalást és felelősséget elemezzük majd.

A „sértett” helyzetében könnyen körvonalazható a vesz­teség, amennyiben a zsidó intézményrendszer a vallási és más szervezetek szétzúzásáról gyűjtünk információt; ke­vésbé, amennyiben valamivel szélesebb értelemben, a pol­gári osztály és életmód szétzúzását mint a zsidóság leg­nagyobb része társadalomba tagozódása létalapjának fel­számolását vizsgáljuk; ám ennél sokkal nehezebb feladatot ró ránk az elkövető pozíciójának elemzése. Elsősorban nem azért, mert morálisan nehéz szembenézni a felelősséggel (hiszen ha van – szembe kell nézni vele), s nem is azért, mert a kortárs magyar szellemi élet tragikus deformáltsága folytán a szélsőjobboldal vélhetően minden mondatunkat kiforgatja, és tagadott vagy alig bevallott gyűlöletük, netán szalonkép­telen politikai szándékaik indoklásaként értelmezi. Ami fel­adatunk elé akadályokat görget, az a tény, hogy a baloldali totalitarizmus kiépítésében jelentős szerepet játszottak zsidó származású vezetők (még ha ezek önképében nem is szere­pelt saját zsidóságuk tudata, sőt éppenséggel túlkompenzálva ezt, öngyűlöletük s a Moszkvának való megfelelni vágyás következtében zsidóellenességükkel tüntettek), akiknek életútja és szellemi pályája bizonyos törvényszerűségeket mutat, ám politikai tevékenységüket már nem mint zsidók, hanem az internacionalista doktrínához asszimilálódottként végezték. Ez az ellentmondás nem ment fel a vizsgálódás alól, sőt éppen erre sarkall. Akkor is – s ez az igazán kelle­metlen közegellenállás – ha mind a hivatalos zsidóság, mind a zsidó származású, ám asszimilált, jórészt liberális szellemi elit ezt a fajta megközelítést elutasítja. Az előbbi zsigeri félelem és büszkeség, az utóbbi szintén szorongás, valamint elvi nézetkülönbségek, konkrétan a ki a zsidó kérdésre adott válasza folytán. A probléma nincs – vallják ők: zsidó az, aki annak vallja magát, a bolsevikok pedig nem zsidóként cse­lekedtek.

A probléma van – valljuk mi, s bár nem értünk egyet a szélsőjobboldal Dávid csillagot és vörös csillagot egybemosni szándékozó, tendenciózusan rosszindulatú törekvésével, nem érthetünk egyet a liberális történetírói szemlélet felelős­ségelhárító vállrándításával sem.

Nem érthetünk egyet, mert a probléma – zsidóság és kommunizmus bonyolult összefüggésrendszere – reális tör­ténelmi és pszichológiai kérdéseket vet fel.

Se nem vádirat, se nem apológia: vázlatos elemzés, amit nyújtani kívánunk. Ezért bocsátjuk a tisztelt olvasó elé összeállításunkat.