Posztcionista bajok

A cionista ideológia „végrehajtó szerve”, a diaszpórában élő zsidók bevándorlását intéző Jewish Agency (nálunk ismer­tebb nevén Szochnut) válságos korsza­kot él át Mint a Szombat 1995. októbe­ri számában beszámoltunk róla, a szer­vezet új elnöke, Avraham Burg a bevándorlásra való csekély hajlandóság­gal szembenézve új filozófiát szorgal­mazott: az alija mindenáron való eről­tetése helyett fordítsunk több energiát a zsidóság diaszpórában való megtar­tására – javasolta. A hagyományos cio­nizmus harcosainak szemében eretnek nézeteit illetve az ennek fedezésére be­nyújtott költségvetést a szervezet köz­gyűlése nem támogatta. Burg azóta újabb veszteséget kénytelen elkönyvel­ni: a szervezet egyik legfontosabb prog­ramját, az ifjúsági aliját átvette a kor­mány. A programot – amelynek kereté­ben külföldi zsidó fiatalok Izraelben vé­gezhették tanulmányaikat az állampol­gárság és az azzal járó összes kedvez­mény birtokában – a Szochnut nem tudta saját forrásaiból finanszírozni, a kormány pedig csak a fent leírt admi­nisztratív változtatás árán volt erre haj­landó. A program keretében Izraelben tanuló 15 ezer külföldi diák nem fogja megérezni a változást – ígérik a kormányhivatalok. Háttér információk sze­rint az átvétel legfőbb szorgalmazója Jehiél Leket, az ifjúsági alijaosztály ve­zetője, a Szochnut korábbi elnöke volt, aki a választás során Burgtól vereséget szenvedett. Ő a hagyományos cionista felfogás letéteményese. A Szochnut nagyrészt a diaszpóra-zsidóság (első­sorban természetesen az amerikai zsi­dók) pénzéből tartja fenn magát, ezért itt erősebb a diaszpóra-szellem befolyá­sa is. 1994-ben a szervezet 201 millió dollár támogatást kapott Amerikából. Ez 30 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban és nem véletlenül. A diaszpó­ra legitimációjának megerősödése kö­vetkeztében az amerikai zsidók adomá­nyaiknak már csak 40 százalékát kül­dik Izraelbe a tíz évvel ezelőtti 60 szá­zalék helyett. Erre késztetik őket saját növekvő gondjaik is: az erősödő asszi­miláció és az állami szociális támogatá­sok megnyirbálása.

Avraham Burg most a szükségből erényt csinálva „profiltisztításként” igyekszik értelmezni szervezetének zsugorítását: a Szochnut az alijával kapcsolatos közvetlen tevékenysége­kért lesz felelős, míg az izraeli kormány a társadalomba való beilleszkedés hosszú távú problémáit kezeli majd. A sorok összébb zárásával Burg így remél nagyobb mozgásszabadságot tervei megvalósításához. Ehhez azonban min­den korábbinál nagyobb szüksége lesz a külföldi zsidóság támogatására, mivel az izraeli establishment köreiben eret­nek elvei miatt a perifériára sodródott. Az elkövetkező öt évben a „beígért” pénzeken túl plusz 230 millió dollárra tartana igényt. Az ifjúsági alija elveszté­sével azonban az adakozók szemében – akik nagy szervezetek helyett amúgy is szívesebben támogatnak konkrét projekteket – egyik legvonzóbb prog­ramjától „szabadult meg”.

*

Az amerikai zsidóság körében mutat­kozó egyre erőteljesebb asszimiláció ellenszereként találta ki a Jewish Agency az Israel Experience fogalmát. „Vigyük a zsidó Fiatalokat életük leg­fogékonyabb korszakában, 14-19 éve­sen Izraelbe, töltsenek ott a mi költsé­günkön egy nyarat, ismerjék meg a zsi­dóság múltját, eleik gazdag hagyomá­nyát, a modern Izrael dinamizmusát, egy erős közösség szilárd értékrendjét – és az identitás pislákoló szikrája erős lángra lobban.” Ezen elv gyakorlati megvalósításának első tapasztalatait összegezhették az illetékesek az első esztendő végének közeledtével.

Az eredmények egyértelműen negatí­vak. Annak ellenére, hogy csak a prog­ram népszerűsítésére egymillió dollárt költöttek, a zsidó közösségek minden­honnan ugyanazt a visszajelzést adták: a szinte ingyenes program nem kelen­dő. 1995 végéig várhatóan 4500 ame­rikai zsidó fiatal utaztatásával lehet szá­molni, ami még kevesebb, mint egy év­vel ezelőtt. (A szervezők évi 50 ezer fia­tal utaztatásával számoltak, hogy ek­képpen – valamivel több, mint egy évti­zed alatt – az amerikai zsidó fiatalság egésze átessen az izraeli élményen.)

Az okok sokfélék. Gyerekekről lévén szó, nyilván szerepet játszik a szülők ag­godalma is: Izrael veszélyes hely. A ku­darc mélyén azonban a közöny fedez­hető fel – magyarázza az egyik szervező – a családokat nem igazán érdekli Iz­rael. Az asszimiláció már annyira előre­haladott, hogy az emberek nem kíván­ják bevenni az asszimilációellenes gyógyszert.

Egyedül újsághirdetések révén nem lehet közel kerülni a zsidó családokhoz – érvelnek most egyes szakértők sok­kal komplexebb módszerek kellenek. Népszerűek például az egyetemista diák­ság számára kialakított konkrét tanul­mányi programok. Ezek sokkal komo­lyabb és egyéni igények szerint alakí­tott programok, amelyek személyes kapcsolatokon keresztül alakulnak ki, nem a „Szórakozz és fedezd fel ma­gad!” propaganda hatására.

„A kamaszokat még nagyon lefoglalja a fogyasztói társadalom élvezete – mondja Howard Weisband, a Jewish Agency munkatársa. – Még ha el is utaz­nak Izraelbe, jobban érdekli őket a ten­gerparti szörfözés, mint Jeruzsálem. Próbálkozzunk inkább a huszonévesek­kel, akikben már fölébredt a spiritualitás iránti vágy.”

Ne általános propagandakampánnyal kísérletezzünk – folytatja Weisband -, hanem felkészült nevelők segítségével keressük a kapcsolatot a kisközössé­gekkel. A személyes beszélgetés min­dig hatékonyabb, mint egy hirdetés a New York Times-ban.

A működő közösségekre összponto­sító propaganda feltétlenül hasznos do­lognak látszik. Csak éppen az a veszély fenyeget, hogy ily módon ismét a kö­zösséghez egyébként is kötődő embereket érik el, az asszimiláció felé hala­dók viszont „kimaradnak a szórásból”.