Piros-fehér-zöld Dávid-csillag
hökkenti meg az olvasót a Pannon Könyvkiadó legfrissebb kötetének címlapján, mert ugyan ki látta már csillagunkat magyar nemzeti trikolórban? Ez az újszínűség nem valami sandaság, netán beolvasztási szándék, csupán a könyv mondanivalóját szimbolizálja: magyarországi zsidókról szól.
A Pénzt, de sokat! és a Kurva vagyok állítólag nagysikerű munkák szerzője, Csaplár Vilmos e művét karriertörténetnek nevezi, a következő figyelmeztetéssel: A könyvben fellelhető bárminemű hasonlóság élő személyekkel véletlen. Az első szám első személyben elbeszélő kora azonban azonos az íróéval, az apa nem szokványos pályafutása és még különösebb halála megegyezik egy valóságos és tragikusan véget ért – újságírókörökben ismert – életúttal.
Regényként kezdtem olvasni a kötetet, meg is hatódtam, hogy lám a mai korban és sivár körülmények között is megszületik a grund romantikája, mert Ignácz Miki és társai a 60-as évek már benzintől szennyezett ötödik kerületi tereit is szeretik, csatáztak értük. Érdekes a bepillantás a Szent István körút mögötti tiszti lakótömbbe, a külső szemlélő számára kivételezett helyzetben élők, a valóságban az egymást ellenőrzők hétköznapjaiba. Ott cseperedik fel a könyv főszereplője testvéreivel, s az első két fejezet a világgal való ismerkedésről szól, a munkásból lett értelmes értelmiségi, a kommunista eszmékben önzetlenül és tántoríthatatlanul hívő szülők történetéről. Ezekben a zsidóság sohasem szerepel, mégis, kamaszosodásáról a fiú így vall: Nagyon nehéz azt megmondani, hogy mikor kezdtem el magamat zsidónak érezni. Lassú folyamatok határozzák meg az életemet, lehetetlenség utólag kideríteni, mi volt előbb, mi történt később. Az azonosságzavar olyasvalami, ami öntudatlanul irányít, bármerre vihet…
E soroktól kezdve Csapiár szakít a literatúra minden szabályával, vagy műfajt vált, mert csak azt bizonygatja, magyarázza, hirdeti, vállalja, ami a könyv címe is: Zsidó vagyok Magyarországon. És mit olvashatunk e témáról 150 oldalon át? Amit manapság beszélgetésekben, vitákban elmondunk, amit hallunk az utcán és a munkahelyen, amit leírunk az antiszemitizmusról, valós vagy vélt okairól, a biztató vagy kilátástalan jövőről.
Találunk a kötetben néhány eredeti és szellemes megfogalmazást, mint például az egyik: Fárasztó Magyarországon jelenleg zsidónak lenni, készültséget jelent, nem fizikait, hanem szellemit, lelkit. Ha az embernek van öntudata, elképzelése, büszkesége, ugyanakkor nem keresi a zsidók társaságát, állandóan figyelnie, védekeznie, magyaráznia, viselkednie kell.
Ennél és ehhez hasonlónál mélyebb gondolatot és eszmefuttatást nem találunk, stílusa pedig nem szárnyal magasba. Előző írásainak témájához bizonyára illett a trágárság, kifejezte a környezet szóhasználatát, de e könyv szellemétől elütő a nemi szervek és a szeretkezés – nemrég még nyomdafestéket nem tűrő – gyakori megnevezése. A legfőbb kérdés mégis tartalmi jellegű. Amikor a zsidókérdésről annyi riport, nyilatkozat, irodalmi mű jelenik meg, hasznos-e kiadni egy, a többinél nem meggyőzőbbet, újdonságot nem tartalmazót? A választ az eladott példányszám vagy a remittenda adja meg.
(Csaplár Vilmos: Zsidó vagyok Magyarországon. Pannon Könyvkiadó.)
Címkék:1991-01