Peszah a Kaukázusban

Estefelé a kaukázusi zsidók felöltik ünnepi „szabadság ”-ruhájukat. Övükbe tőrt vagy pisztolyt rejtenek, majd elmennek a zsinagógába, hogy elmondják imáikat és elénekeljék dalaikat. Ezen az estén a hóhemmel együtt imádkoznak és a Halié zsoltárok mindegyikét eléneklik.

Hazatérve otthonukba fényözön fogadja őket: a lakást gyertyaragyogás tölti be az ünnep tiszteletére. Az öregasszonyok kendőikbe burkolóznak, de a fiatalabb asszonyok és a lányok vászonruhát öltenek és hajfonataikat rózsákkal és más virágokkal ékesítik. Sebtiben edényekbe töltik az elkészített ételeket a sült libát, a töltött pulykát, a maceszt, a keserű gyökereket és a haroszetet és a hóhem házába viszik. A kaukázusi zsidók körében az a szokás, hogy a családok egy tanult ember házában gyűlnek össze vagy egy olyan férfiúnál, ki tud annyira héberül, hogy tatár nyelvre fordítsa és elmagyarázza a Hággádát. A földre ülnek és hallgatják a fordítást és a magyarázatokat.

Megragadó látványt nyújtanak: a keménykötésű erős férfiak ünnepi ruháikban ülnek, övükben tőr, oldalukon rövid lándzsa. Sorokba rendeződnek, mintha csak csata után pihenő katonák lennének, és soraik között drága kárpitokat és ékes gyertyatartókat helyeznek el.

Az asszonyok év közben szobáikban tartózkodnak, és sohasem mutatkoznak fátyol nélkül. Ám ezen az estén fedetlen arccal jelennek meg, fülükben aranyfülbevalók csilingelnek, ujjaikon drága rubinköves és gyémántos gyűrűk pompáznak, nyakukat kék láncra fűzött arany és ezüstgyöngyök ékesítik, derekukat ezüstláncok övezik. Ezen az éjszakán nem félnek az ártó szemtől vagy a gonosz szellemektől, hiszen maga az Örökkévaló védi őket.

Amikor a hóhem a Hággádá felolvasásában ahhoz a részhez ér, amely a száműzetésből való megszabadításról szól, mindannyian égnek emelik kezeiket és így szólnak: „Bárha az Örökkévaló akarata lenne, hogy a Messiás, Dávid fia eljöjjön és megszabadítsa a száműzetésben élő népeket, miképpen az Örökkévaló, a mi Urunk, megszabadította őseinket a régmúlt időkben!” És felelnek az asszonyok: „Ámen, legyen ez az Örökkévaló akarata!”.

És amikor ahhoz a szakaszhoz érkeznek, amely így kezdődik: „Minden egyes nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni magát…”, a hóhem felkel, egy maceszdarabkát a kendőjébe köt, vállára veti, négy lépést tesz, megmutatja a jelenlévőknek és elmagyarázza saját nyelvükön, hogy őseink is így hagyták el Egyiptomot. Eközben testével sietős mozdulatokat végez, hogy mutassa: a zsidók sebtiben hagyták el Egyiptomot.

Ezalatt a fiatal férfiak egy másik szobába vonulnak, kiválasztanak egyet maguk közül, akit rongyokba öltöztetnek, vállára zsákot adnak, kezébe fabotot nyomnak,, majd kiküldik a házból. Kisvártatva kopognak az ajtón. Valaki bebocsátást kér, hogy résztvehessen a Széderen. Az összegyűltek megkérdezik: ,,Ki vagy te és mi a kívánságod?”

„Zsidó vagyok és veletek ünnepelném Peszahot, szabadulásunk ünnepét” hangzik a válasz.

„Honnan tudjuk, hogy zsidó vagy?”

„Táliszt viselek, rojtokkal.”

„Az nem elég bizonyíték, adjál más jelet is.”

„Pajeszom bizonyítja szavaimat.”

„Ez sem elég bizonyíték, ez nem igaz bizonyság.”

„Engedjetek be s meglátjátok, hogy igazat mondok”, könyörög a hang, s botjával dörömbölni kezd az ajtón. Az összegyűltek tovább kérdeznek:

„Ha valóban zsidó vagy, miért késtél? Nem tudod, hogy ma ünnep van Izraelben s mindenki otthon van?”

„Most érkeztem Jeruzsálemből, a szent városból; távol fekszik ide, és az utak veszélyesek. Ellenségeink lesben állnak és mindenütt jelen vannak. Vasból kovácsolt áthatolhatatlan falként merednek köztem és köztetek, ezért nem tudtam még az ünnep előtt ideérni.” Ezután a jövevény hangos zokogásban tör ki, az összegyűltek is csendben ülnek, gondolataikba mélyednek; síri csend borul a házra, melyet csak ritkán tör meg egy-egy sóhaj.

Minden szempár az ajtóra mered amikor a hóhem intésére valaki kinyitja. A fiatalember belép és rögvest a szoba közepére megy: bőrövében kard rejtezik, kezében göcsörtös bot, vállára zsák nehezedik. Lábain hegyes orrú saru, ruháját por fedi. A gyülekezet hirtelen hangos örömujjongásban tör ki, körülveszik a jövevényt és kérdésekkel ostromolják.

„Mi újság Jeruzsálemben, a szent városban?”

„Hogy vannak testvéreink ott, a szent városban, kik állandóan az Örökkévaló szeme előtt vannak?”

„Mikor, jaj, mikor jön el a Megváltó, hogy megszabadítson bennünket?”

„Hoztál-e nekünk üzenetet a Megváltótól szabadulásunkról?”

A jövevény pedig tolmácsolja Jeruzsálem, a bölcsek, a falvak és városok, a mezők és erdők, és a szent sírhelyek üdvözletét. Elmondja, hogy a szent város bölcsei szerint már megmutatkoztak annak jelei, hogy hamarosan eljő a Megváltó és lerombolja a vasból kovácsolt falat, amely elválasztja őket a szent várostól. Az összegyűltek figyelmesen hallgatják a jövevény minden szavát, s mikor befejezte mondandóját az égre emelik kezüket és hosszú, mély sóhajjal így szólnak: „Ámen, legyen ez az Ő akarata, legyen ez az Ő akarata!”

Seleanu Magdaléna fordítása

Megjelent: Philip Goldman, The Passover Anthology (Philadelphia, 1961) 36-39.