Pepsi-sziget — Jiddiskájt és multikulti
Pepsi-sziget
A Pepsi-sziget kultúrkempingjében tavaly tűntek fel először a lubavi- csi haszidok’, akkor még szenzációnak – egyesek szemében egyenesen provokációnak – számított aktív jelenlétük. A zsidó közvéleményről beszélek persze, mert a nem zsidók magától értetődő természetességgel fogadták a Krisna-sátorból dübörgő non-stop zenével és a reikisátorból átáramló energiával fáradhatatlanul dacoló fiatalokat. Ahogy már tavaly is beszámoltam róla, a szigetpolgárok és alkalmi odalátogatók többsége elfogulatlan kíváncsisággal állt meg a sátornál, hogy – hite, meggyőződése és kedve szerint – feltekerje a tfilint, beszélgessen egyet a zsidó fiatalokkal, vagy hogy érdeklődhessen, hogyan találhatna rá a gyökereire. (Hogy kiknek nem tetszett a Lubavics zsidó sátor? Elsősorban a rejtőzködő zsidóknak, akik a decemberi hanukia-állításkor is bepánikoltak, s aztán a presztízsharcok partizánjainak, akik amiatt húzták a szájukat, hogy miért éppen a lubavicsiek képviselik a szigeten a zsidóságot) A fiatalokat szerencsére nem a fanyalgás jellemezte: a Córesz weboldalon például már a tavalyi siker másnapján tervezgetni kezdték számosán, hogy milyen nagyszabású zsidó rendezvények legyenek legközelebb a szigeten.
Valóban, nagyobb és gazdagabb lett idén augusztusban a zsidó kínálat. Mindez azonban számos kérdést is felvet. Mielőtt töprengéseimet megosztanám olvasóimmal, lássuk a tényeket: a sziget nagyszínpadán lépett fel, csúcsidőben a zsidó és a világzene csúcsának tartott New York-i együttes, a Klezmatics; a folk- és világzene színpadán a Pannónia Klezmer Band, a Dávid Klezmer, a Yaffi Együttes és a Vodku v glodku; volt a programban hóra tánc; továbbá Für Emil festőművész nagyméretű, szabadtéri alkotását láthattuk, melyet a kép haszid középponti figurája, valamint a mesés kompozíció és színvilág okán a nézők közül többen „chagallinak” tituláltak.
A zsidó kultúra helyén volt a szigeten, minthogy beágyazódott az egyetemesbe: a világkultúra egyik színét képviselte a sokszínű palettán. Für Emil mellett az Agórán (a kiállításra felkért festők szabadtéri műtermét és kiállítási helyszínét nevezték így) például egy japán művész alkotott, háta mögött egy félig kurd, félig zsidó származású festő, aki magát osztráknak tartja, minthogy Bécsben él… A Klezmaticsot a sajtó és a közönség két másik worldmusic-világnagyság: egy szenegáli ütős és egy arab rai-énekes társaságában tartotta számon, a zenei program húzóneveiként. A Pannónia Klezmer koncertjén a folkszínpad közönsége éppen úgy beindult, mint előtte-utána a magyar, ír vagy afrikai népzenére. (Halkan megjegyezném, hogy legutóbb egy Szombat-szalon alkalmából volt szerencsém látni a Pannónia Klezmert – hallani nem igazán -, amikor is az irodalmi felolvasások után az elit közönség kicsörtetett a Lauder Gimnázium színházterméből, „háttérzajnak” gondolva a műsor szerint színre lépő zenekar muzsikáját, sőt a hangos társalgással és mobiltelefonozással tökéletesen megakadályozva még azt a néhány jóérzésű hallgatót is, aki adott volna némi esélyt a klezmereseknek… Nos, a sziget nem zsidó közönsége helyreállította lelki békémet: a csöpörgő eső ellenére kikövetelte a ráadást is, és az utolsó taktusig végigtáncolta a koncertet…)
Hogy mi volt számomra a legnagyobb zsidó kulturális élmény? Természetesen: a Klezmatics. Ötödször hallottam őket élőben – az élmény mégis megunhatatlan. Ahogy a hagyományos kelet-európai zenét ötvözik a free dzsesszel; ahogyan egyéniségükkel átszellemítik a legismertebb dallamot is; ahogy elfogadtatják hallgatóikkal elkötelezettségüket és szolidaritásukat; ahogy révült állapotba kerülnek a színpadon és révületbe ejtenek a nézőtéren bennünket is. A koncert közben jó érzés volt néznem a tömeget; csupa szép arcú, befelé néző vagy táncoló ember: magyarok, külföldiek, zsidók, nem zsidók, fiatalok és örök fiatalok, szülők nyakában csecsemők…
Térjünk vissza a lubavicsi sátorhoz! Jó volt a szigeten is időről időre visszatérni hozzájuk: ez a sátor – mondhatni – egyfajta „zsidó kávéházként” is működött, ahol ételt-italt ugyan nem mértek, de a sziget zajos forgatagából egy szusszanásnyi időre ki lehetett szakadni: szinte mindig akadtak ismerősök, barátságosak voltak a háziak, a pesti jesivás fiatalok is. (Az egyik fekete kalapos bóherben ismerős „gyerekre” – volt tanítványomra – bukkantam: Barát Gábor ma Amerikában tanul, a jesivával párhuzamosan az egyik rangos egyetem üzleti fakultásán. Ő maga ugyan nem lubavicser, de tevékenyen támogatja munkájukat, mivel fontosnak tartja ezt a szigetmissziót. A céljuk kettős – magyarázza a zsidókhoz közel hozni a hagyományt, a nem zsidóknak pedig megmutatni a zsidó kultúrát. Az ötlet egyébként Baruch Oberlandertől származik, aki úgy véli, hogy ki kell lépniük a Dob utca-Wesselényi utca zárt térségéből, és aktívan jelen kell lenniük mindenütt, ahol csak zsidók vannak. A tudatlanság, az előítéletek, a zsidógyűlölet ellen sem lehet ennél hatásosabban küzdeni, mondja Barát Gábor, mint amikor bemutatjuk a kultúránkat. A meghirdetett és a spontán kialakuló beszélgetésekben és vitákon szó esett a hagyományról, az asztrológiáról, a hitvitákról, Jézusról, arról, hogy a zsidók miért nem hisznek Jézusban stb. A közönségük vegyes: vannak köztük kíváncsiságtól hajtott nem zsidók, lelkes „újzsidók” (akik csak nemrégen tudják, hogy ők is…), aztán akadtak ellenséges zsidók is, meg ambivalensek, akik fel is akarták tekerni a tfilint, de közben meg is ijedtek tőle… Aztán voltak aggódó zsidó szülők, akik féltették a gyereküket egy esetleges antiszemita támadástól…
Minden tiszteletem a lubavicsiak úttörő vállalkozásáé. Sokra értékelem azt is, hogy hallgattak a tavalyi kritikára, és szélesítették a kínálatukat: idén már nem csak szellemi javakat kínáltak, de volt non-stop zene is (kazettáról), közös énekelés (élő), sokszorosított szövegekkel, ezen kívül egész napos CD- és ajándékvásár. Boldogan énekeltem a sátorban összeverődött kis társasággal „a lélek dalait” a kora esti énekszeánszon. (Ez az egyetlen hely Magyarországon, ahol ezt eddig megtehettem!)
A zsidó sátor végül is megtalálta saját helyét a „szervezetek utcájának” multikulturális közösségében. Kérdés: hol maradt a többi zsidó szervezet? Tudna-e mindehhez valami többletet nyújtani a Mazsike, vagy például a cionista fiatalok? A jövő majd eldönti, hogyan tovább. Szerencsére, amíg a szigeten kereslet lesz a zsidó kultúrára, addig – úgy tetszik – kínálat is akad.
akkreditált szigetlakó
Címkék:1999-10