Ötven éve deportált – ma díszdoktor

Írta: Vadász Ferenc - Rovat: Archívum, Tárca, Történelem

A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Tanácsa Dr. Pasternák Alfréd úrnak, a School of Medicine, University of California in Los Angeles klinika társprofesszorának

DOCTOR HONORIS CAUSA kitüntető címet adományoz…

Pasternák Alfréd a Tokaj-hegyaljai Tállyán született. Még nem volt tizennégy éves, amikor szüleivel, családtagjaival, rokonaival együtt Auschwitzba hurcolták. Fiatal kora el­lenére csodával határos módon életben maradt. Édesapjával tért vissza szülőhelyére, ahol családjuknak malma és virágzó szőlészete volt. Pasternák Simon gazdálkodásának sike­rességét szakmai körökben nagyra értékelték, őt magát a korábbi évtizedekben elismerés és megbecsülés övezte. Fiát 1946-ban a fővárosba küldte, hogy folytassa félbeszakadt tanulását a gimnáziumban. Alfréd kitűnő eredményeket ért el, egyidejűleg két tárgyból indult az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, s mindkettőből első lett. Ő nyerte el az első díjat 1948/49-ben a miniszterelnökség centenáriumi pályázatán is. Mindezek ellenére, mint „osztályidegen” szár­mazásút, négy egyetemen utasították el. Végül a Pécsi Or­vostudományi Egyetemre nyert pótlólag felvételt. Másodéves hallgatóként Budapesten folytathatta tanulmá­nyait. Hivatástudata s annak felismerése, hogy a káderlapján feltüntetett származási hátrányokkal számolnia kell, újabb és újabb erőfeszítésekre ösztönözték. Negyedéves hallgatóként a szülészet-nőgyógyászati pályázaton ismét első helyezést ért el. 1955-ben „Summa cum laude” minősítéssel doktorált. Ezek után a Csepel Autógyárban kapott üzemorvosi állást.

Ötvenhatban elhagyta az országot, az USA-ba ment. Hét évig Los Angeles egyik legnagyobb kórházában dolgozott. Szakorvosi minősítést nyert, majd főorvos lett a Century City Hospitalban. Ezt követően az UCLA professzora, a Los Angeles-i Cendars-Sinai Medical Center vezető gynekológusa, a legfontosabb bizottságok tagja, illetve elnöke, így a Board of Governorsnak is. Sorra elnyerte az Egyesült Államokban elnyerhető valamennyi tudományos címet, ran­got és kitüntetést. 1976-ban és 1978-ban ő volt az egyedüli nem Amerikában született és nem ott tanult orvos, aki két alkalommal érdemelte ki a Kongresszus, az USA törvény- hozása két házának tekintélyes díját. Ezzel egy időben a Torath Emeth Academy az év emberévé választotta (The Man of the Year).

Elismert orvosprofesszor, aki sok egyéb között a Los Angeles-i Emberi Kapcsolatok Bizottsága kitüntetését is el­nyerte, az utóbbi évtizedben a budapesti egyetem meghívásainak mindig készségesen tett eleget. Úttörő szerepe volt a nőgyógyászati sebészet legújabb ágának, a nőgyógyászati endoszkópiának megismertetésében és meg­honosításában.

A magyar orvostudomány fejlesztéséhez nyújtott segít­ségért Semmelweis Emlékéremmel jutalmazták, tiszteletbeli tagjává választotta a Magyar Nőgyógyász Társaság.

Ismét a szülőföldön

Elkísértem szülőfalujába Pasternák professzort. Vele és édesapjával 1944-1945-ben Auschwitzot követően az alsó­sziléziai Dörnhau koncentrációs táborában együtt töltöttünk egy teljes esztendőt.

Tállyán, a helység központjában áll az első világháborúban hősi halált halt katonák emlékműve. Első utunk oda vezetett. Az oszlopra felvésett nevek között olvasható Pasternák Izidor első éves önkéntes tizedesé, aki a látogató Los Angelesben elhunyt édesapjának fivére volt. A másik obeliszk a második világháború keresztény áldozatai­nak emlékét őrzi, de nem szól sehol semmi a község három és félszáz elpusztított zsidó lakosáról és az elveszett munkaszolgálatosokról.

Minden utca, minden ház, s az egykori otthonok minden fellelhető nyoma az ifjúkor emlékeit eleveníti fel a látogatóban.

– Itt Ivancsics Olga tanárnőnk lakott – mondja meghatottan – emitt gyerekkoromban Laufer Jenő fűszerest láttam sürögni-forogni a boltjában. Mellettem halt meg a táborban, csontvázzá fogyva. A közelünkben pusztult el agyonhajszoltan, végkimerülésben a másik kis szatócs, Grünberger Vil­mos is. Ez – mutatja – Eperjesi Pál körorvos háza volt. Ha nem tévedek, István fia ma urológus főorvos Gyöngyösön. Ott meg Spórer Mór, a kántor élt a családjával…

A Kazinczy utca tízes számú háza előtt állunk. Ebben lakott a rabbi, Rosenbaum Miklós. Ő is Dörnhauban fejezte be életét. Ma a szerény hajlék egy Magéra nevű családé. Az ötvenesnek látszó férfitól, aki a kerítés mögül ránk szögezi tekintetét, megkérdezzük, hallott-e, tud-e valamit az épület hajdan élt lakóiról. Nem kételkedünk őszinteségében, amikor azt feleli, az égvilágon semmit.

A rabbicsalád egykori lakhelye melletti üres telken állt annak idején a zsinagóga.

  • Ott sorakoztunk elszállításunk előtt a falnál. A csendőrök puskatussal lökdösték, ütlegelték az embereket. Elhangzott, nem először, a felszólítás: aki pénzt, ékszert, órát vagy más értéket rejteget, jelentkezzen, adja át szépszerével, mert ha megtaláljuk nála, pórul jár. Az én ujjamon még ott volt a pecsétgyűrű – mondja a professzor. – Néhány hónappal korábban tizenharmadik születésnapomra, férfivá avatásomkor kaptam a szüleimtől. Észrevétlenül lehúztam, a fűbe pottyantottam és a földbe tapostam.
  • Lehet, hogy máig is ott van? – kérdezem.
  • Megeshet – válaszolja, miközben folytatjuk sétánkat a délelőtti órákban néptelen, csendes utcákon.

Apám jó barátja volt..

Egy köztiszteletben álló kovácsmester élt a községben öt fiával. Egyikük, Encsy István tüzérezredes, apámnak jó barátja volt. A másik fiú, Encsy Kálmán tekintélyes bíró, a debreceni Tábla elnöke lett. A harmadik, Encsy Pál orvostábornok, a háború alatt Ukrajnában zsidó munkaszol­gálatosok életét mentette meg. Az SS-ek arra készültek, hogy

A dombról kitekintve idelátszik a Veres kocsma felirata. Arra jártunkban megkérdezi vezetőjét és vendégeit, tudják-e, honnan kapta nevét ez a borkimérés. Honnan is tudnák: csak a kérdezősködő emlékszik rá, hogy már gyermekkorában így emlegették, mert tulajdonosának, Schwarcz Ábrahámnak feltűnően élénk veres szakálla volt.

  • Képzeld – meséli -, egy alkalommal, évekkel ezelőtt New York valamelyik éttermében arra lettem figyelmes, hogy belép a helyiségbe a tállyai Veres kocsma egykori gazdája. Megdöbbentett a látvány. Ez képtelenség – villant át az agyamon -, hiszen ő már csaknem fél évszázada nem él. Kiderült, hogy a veres szakállú férfi Schwarcz Ábrahám fia. Úgy hasonlított apjára, mint egyik tojás a másikhoz.

Ami zálogunk itt maradt

Szőlőskertek között vezetett utunk az egykori temetőhöz, ahol a holocaust előtti időkben elhunyt Pasternák-ősök fek­szenek. A szőlőkben foglalatoskodók a látogató nevének hallatára leteszik szerszámaikat, körülállják őt.

  • Hogyne emlékeznénk Simi bácsira – mondogatják az idősebbek -, messze földön híresek voltak a borai. Jobbak a tokajinál, a legjobbak közé tartoztak Hegyalján. Gyü­mölcsösébe gyönyörködni jártak a környékbeli urak. Él még a kedves papa? Sok mindent köszönhetett neki a község.
  • Ha voltak érdemei, hosszú élettel jutalmazták az égiek. Kilencven éves korában hunyt el Amerikában – mondja a vendég.

Estébe hajlott már a délután, sietnünk kellett. Pasternák professzornak a látogatásra szánt ideje lejárt. Szívesen fel­kereste volna szülei ismerőseit, a helység néhány olyan lakóját, aki a legnehezebb időkben is ember maradt. A velük való találkozást későbbre kellett halasztania. Újbóli látogatása zálogául itt maradtak az elődök sírjai és jelképesen a bármicvóra kapott gyűrűje, amit ott nyelt el a talaj, ahol a háromszázötven halálraítélt lába utoljára érintette az anya­földet.

A következő napon indult Pasternák professzor gépe Ka­liforniába. Várták vissza a betegei, akiknek nélkülözhetetlen szükségük van rá…

Vadász Ferenc

Címkék:1994-03

[popup][/popup]