Ortodox benyomások

Írta: Á.G. - Rovat: Archívum, Hagyomány, Hazai dolgaink

Egy izraeli ismerősömmel, az ortodoxia jelentős személyiségével, aki hosszabb időt töltött Budapesten, elbeszélgettem a magyarországi zsidóságról. Három jesivabóherral együtt elkísértem miskolci útjára is, ahol mély hatást tett az ottani közösségre, ünnepi Talmud-tanításával és számos megfontolandó gondolatot hallottam tőle, akárcsak az alábbiakban.

-Mi a véleménye az itteni zsidókról?

  • Egy tapasztalatommal kezdem. A Zsidó Szeretetkórházban megkérdeztem egy orvost, a magyarországi orvosok között mennyi a zsidó? Legalább 15 százalék válaszolta. És közülük hányán a közösség tagjai? kérdeztem tovább. Egy százalék. Összejárnak, hetente találkoznak? Nem! Az első hiányosság, amit tapasztaltam, hogy nem tartanak össze. Persze nem csak szervezett keretek között, hanem mint egyfajta baráti társaság. Nem cionizmus, vallás és egyebek okán, hanem csak beszélgetni. Magyarországon nagyon silány a zsidó közösség.
  • Milyen értelemben?
  • Nagyon gyenge a kile, s legyünk őszinték: ebben nincs helye a szépítésnek.

-Talán az elmúlt évtizedek miatt ilyen a helyzet?

  • A zsidó szellem nagyon érdekes tulajdonságú. Ha egy magyar kivándorol Amerikába vagy Németországba, két-három nemzedék után már nem tartja magát magyarnak. Mi, akiket a Szentély pusztulása után elűztek országunkból, immár csaknem 1924 éve, még mindig zsidóknak tartjuk magunkat. Legalábbis a többség. Jehudinak. Még mindig tudjuk, hogy Jehuda törzsének hol volt a földje. S a zsidó szellemben nincs hiány. Az utcán odajönnek hozzám idős nénik, de mások is, és azt mondják: „én is zsidó vagyok, én is zsidó vagyok”. Él bennük az érzés. Találkoztam ugyanakkor egy nagyon szomorú, fájó dologgal is. Ez pedig a jóvátétel. Izraelben már 30 éve kapnak kártérítést a szenvedéseket túléltek. Itt pedig azok a nyomorultak, akik ugyanazokban az utcákban laknak, ahonnan a szüleiket a halálba hurcolták, nem kapnak egy fillért sem.

-A magyar parlament meghozta a kárpótlási törvényeket.

  • Én a német jóvátételre gondoltam. Igen. A magyar államtól kaptak valamit. Na de mi az a néhány tízezer forint, az a legfeljebb 1000-1200 dollár? Semmi.

-Mit lehetne a változtatás érdekében tenni?

  • Egyik dolog a másikból következik. Ha nincs közösség, nincs, aki ezekért harcoljon. Akkor nem lehet semmit elérni.

-Sokan úgy érzik, 20-30 év kell ahhoz, hogy újjá szülessen a zsidó közösség, egy új nemzedéknek kell ahhoz felnőni.

-Én ezt kétségbe vonom. Aki így gondolja, az vagy gyáva, vagy lusta. Minden dolog magában hordja a sikert, de a bukás kockázatát is. Mindkettőt az Örökkévaló irányítja. De az emberektől is függ, aki igazán jámbor, hoszed szándékkal szolgálja ügyét, annak sokkal nagyobb az esélye a sikerre.

-Ha valakiben feltámad a zsidó érzés, vagy betér, mi az előnyösebb, ha Izraelbe megy, vagy itt marad?

  • Aki zsidónak érzi magát, az vágyat érez a tanulásra, keresi a közösséget, ahol jól érzi magát, ahová szívesen jár. Ha Izraelbe, akkor ott, ha nem, akkor itt. Bár Magyarországon még nincs oly erős közösség.

-Mit lehet tenni?

-Mint már említettem, baráti köröket kellene létrehozni, orvosoknak, ügyvédeknek, munkásoknak, egyszerű embereknek, szakmájuk, érdeklődésük alapján. Annak ellenére, hogy nagyon nagy mértékű az asszimiláció, még mindig vannak zsidó esküvők. Valósággal tömeges eseménnyé, ünneppé válnak. Sajnos meglehetősen ritkák, és a briszek száma is erősen lecsökkent. Pedig ezek egészen alapvető jellegű zsidó dolgok. Tehát mindenekelőtt a közösséget kell erősíteni. Ha nincs gyerek, nincs tanító. Hiszen a gyerek miatt van rá szükség. S kiért vannak az iskolák? A gyerekekért!

  • Sajnos ma sokkal kisebb létszámú a zsidóság, mint annak előtte.

-Én a múltról nem szeretek beszélni, az csak szívfájdító, csak gyötrelem. A zsidó jövőről kell beszélne a zsidó jövőt kell biztosítani, minden módon gyarapítani.

Á.G.

Címkék:1993-09

[popup][/popup]