„Olyan világot teremtünk, amely soha nem létezett”

A Le Point interjúja Eli Barnavi történésszel, a Tel Aviv-i egyetem tanárával

A közel-keleti békefolyamat, a palesztin autonómia, a térségben végbemenő változások Izraelt közvetlen-közeiről érintik, mind gazdasági, mind kulturális vonatkozásban. Egyre gyakrabban olvasható, vagy hallható, hogy „Izrael is csak egy közel-keleti ország”, „Izrael felolvad a nagy arab tengerben”, hogy Izrael társadalmi-kulturális képét az arab országokból jött zsidó izraeliek és az Állam arab polgárai fogják meghatározni. A francia hetilap interjúja bizonyos fokig, sőt, csaknem 100%-bán cáfolja ezeket a prognosztizált véleményeket.

Le Point: Izraelnek teljes mértékben integrálódnia kell a Közel-Kelet arab világába?

Eli Barnavi: Ezt halljuk szünet nélkül! Ha az ember palesztin intellektüelekkel beszél, akik mellesleg nagyon eleurópaiasodtak, még ők is azt mondják: „Úgy kell élnetek itt, ahogyan itt a többiek élnek; nem viselkedhettek úgy, mintha egy darabka Európa lennétek az Iszlám földjén.” Ez a szöveg engem felháborít, mert egyfajta kulturális imperializmusnak tartom. Ha van valami, amit nem lehet dekrétumokban rög­zíteni, az a kulturális hovatartozás! Az ember nem lesz közel-keleti, mert elhatározza, hogy azzá válik, hanem mert örökölt, magába szívott egy kultúrát, egy levegőt, a tengert, a táplál­kozási szokásokat, az életmódot. Az ember az, ami s azzá lesz, amivé válni képes. A politikában még van értelme a voluntarizmusnak, de a kultúrában már nem sokra megyünk vele.

Le Point: Hogyan értékeli a közel-keleti kulturális modellt?

Eli Barnavi: Izrael kulturális integrálódása a Közel-Kelet egészébe egy folyamatnak tekinthető. Egyre kevésbé vagyunk kívül, egyre inkább vagyunk itt. Mondhatok hét­köznapi példákat. Apám, aki Kelet-Európából jött, félt a naptól, tele volt szeplőkkel, napkiütésekkel. Én nem félek a naptól! Szüleim a klasszikus, askenázi kelet-európai kosztot ették. Ez nekem nehezen megy le a torkomon. Természetesen végbemennek változások, mert már nem a kelet-európai sztyeppéken élünk, hanem a Közel-Keleten, a tenger és a sivatag között. De ezek az életmódbeli, viselkedésnormák szerinti változások még nem építenek fel egy egészen új miliőt, s nem alakítanak ki egy mentális és fizikai közel-keleti világot. Ha én változatlanul ragaszkodom Európához, ez azért van, mert univerzális értékei vannak, s szeretném, hogy ezek itt is győzedelmeskedjenek. Ám az is nyilvánvaló, hogy az a kultúra, amelyet itt felépítek, már nem lesz egy steril európai kultúra: lesznek európai, levantei, közel-keleti ele­mei. Ezt az együttest az itt élő népek hozzák létre, s valóban olyan kultúra lesz, amely még soha, sehol nem létezett. Persze, hogy erős az arab hatás, de szó sincs arról, hogy Izrael integrálja kultúrájába mindazt, amit az arab világ felkínál. Végső fokon a diktatúra, a sajtószabadság hiánya, a politikai elnyomás, egyáltalán nem csábító modellek!

Le Point: Mit adhat Izrael a Közel-Keletnek?

Eli Barnavi: Ha militáns palesztinekkel beszél, gyakran hallja tőlük: „Én a magam részéről olyan államot szeretnék, mint amilyen a tiétek”. Igaz, a megszállás nem volt könnyű dolog, nem is volt kellemes. Ennek a megszállásnak – mind­két részről – nagy ára van. De annyit megtanultak, hogy ez a társadalom, a „zöld vonalon innen”, egy működő demok­rácia. S ennek lehet kisugárzása és hatása.

Szécsi Éva fordítása