Olvasóink írják

Olvasóink írják

Elszomorított, amit olvastam

Köszönetét mondok a 2002. januári, valamint a márciusi Szombat zsidó kul­turális folyóiratban megjelent cikkekért, amelyekből értesültem a Magyar Zsidó Közalapítványban történtekről, szemé­lyi változásokról.

Megértettem, hogy (a korábbiaktól el­térően) miért nem kaptam 2001 au­gusztusa óta semmilyen tájékoztatást a folyamatban lévő kártérítési igényem­mel kapcsolatban.

Kérdésemre a Claims Conference-től érdemleges választ nem kapok, csupán türelemre intenek. „Sokan vagyunk még hasonló helyzetben”, „a dolgok menetét nem tudják befolyásolni”. E mondatokat hallom, nem éppen szív­élyes hangnemben.

Kérdéseim a Mazsök tisztelt vezetősé­géhez:

A leváltott Sebes Gábor irodavezető és munkatársai helyett van-e vezető, aki olyan szívvel-lélekkel képviseli a továb­biakban ügyünket az illetékes külföldi és belföldi szervezeteknél?

Ha van, miért nem ismerjük? Miért hallgat?

A 2002. februári Új Életben megjelent írás szerint eddig 6000 túlélő kárigényét bírálták el pozitívan, és ebből 4000-en kapták meg a 10 000 DM előleget.

Kérdezem, mi és kik akadályozzák a további folyamatos, gyors kifizetéseket azoknál a túlélőknél, akiknek jogosságát 250 DM/hó segélyre már elismerték?

Nem szeretnék hinni azoknak a kül­földről és belföldről származó rémhírek­nek, hogy „valakik” eltulajdonították a pénzt, pénzünket.

13 évesen deportáltak Auschwitzba, a túlélők közül jelenleg talán a legfiatalabbnak számítok.

Ismét csak kérdezem, miért nem tesz­nek meg mindent, hogy a még életben lévő öregek utolsó éveit anyagilag meg­könnyítsék?

Miért késik? Kinek a felelőssége?

Meddig várjunk még a Németország által is jogosnak tartott és pénzügyileg biztosított munkabérünk kifizetésére? Kik kezelik a pénzünket?

Kérdezem azok nevében is, akik olyan öregek és betegek, hogy talán már a nevüket sem tudják leírni, ügyü­kért szót emelni képtelenek.

A-6479. számú

Auschwitz és Weisswassert túlélt

rabmunkás

Veszünk vagy eladunk?

Nagy érdeklődéssel olvastam a Szombat márciusi számában G.J. cik­két az amerikai zsidóság demográfiai helyzetéről, ami a cikk és az alapját szolgáló felmérés szerint még soha nem volt ilyen jó, mint most.

Sajnos, akik ismerik közelről az ame­rikai zsidóság helyzetét, homlokegye­nest ellenkező véleményen vannak. Is­meretes az a felmérés, amely szerint 30 év múlva az Egyesült Államokban körül­belül másfélmillió zsidó lesz, zömükben ortodoxok, mert köztük pusztít legke­vésbé az asszimiláció, amely vegyes há­zasságokkal súlyosbítva a zsidóság in­tézményes halálát jelenti. A Barry Kos­min professzor által készített felmérés, amely igencsak tendenciózus, és az asszimiláció bizonyítványát magyarázó, akkor kulminál, amikor – szerinte – bizo­nyos számítások alapján ma már kb. 10 millió zsidó van Amerikában. Ehhez se­gítségül hívja az izraeli Hazatérési Tör­vény abszurditásait, amely mint egy bu­meráng tér vissza azokhoz, akik az el­múlt 10 évben félmillió orosz pravoszláv nemzsidót importáltak Izraelbe.

A felmérés komolyságára mi sem jel­lemzőbb, mint a szerző bevezető monda­ta, amelyben mint mottót közli az „Attól függ, veszünk-e vagy eladunk” szlogent, már ami az amerikai zsidók lélekszámát illeti. Nos, veszünk vagy eladunk? Nekem úgy tűnik, inkább az utóbbi aktuális.

Még ennél is rázósabb a lap, illetve Cs. M. hozzáállása (ugyanazon az olda­lon) a nem kevésbé érdekes kérdéshez: Hány zsidó él Magyarországon? Az ott említett vitaesten a kérdés csak érintőle­gesen volt jelen, bár ez – és a népszám­láláson felmerült 13 ezres szám – létkér­dése az ottani zsidóságnak. Volt szó ar­ról, hogy „elenyésző azoknak a száma, akik negatív következményektől tartva nem merték felvállalni identitásukat”, vagyis nem félelemből.

Akkor pedig miért csak 13 ezer a több mit százezerből? Erre a kérdésre senki nem mer Budapesten válaszolni. Félelemből.

Ha ennek az okát kutatnák, kiderül­ne: a túlhajtott asszimiláció, a vegyes házasságok és az oktalan magyarkodás az oka az identitás nem-vállalásának, az eltűnésnek, az „itt élned és halnod kell” túlteljesítésének.

Mi ennek az oka? Ki ennek az oka? Erről kellene nem egy vitaestet tartani.

Naftali Kraus