Oké, mondja Woody

2007. augusztus 20. Amikor tavaly ilyenkor emberpróbáló dugóban és tikkasztó hőségben Woody Allen forgatására araszoltunk a buszon a tengerpart felé Londonból, nem gondoltam, hogy a végtermékkel majd az idei velencei filmfesztiválon fogok találkozni. Átkocogtunk néhány álmos-bájos angol kisvároson, aztán kikötöttünk egy jókedvű kikötőben.

A kavicsos sétányon jele se látszott, hogy forgatnak. Se őr, se kábelhalmaz, se teherautó erdő, se idegesség. És ha odalenn a mólón Ewan McGregor és Colin Farrell közül nem integet két kézzel a kamera árnyékából Zsigmond Vilmos, valószínűleg az alábbi beszélgetés sem alakult volna így Woody Allennel, aki nem sűrűn engedi meg, hogy forgatás közben riporterek háborgassák.

– Ez a Melinda és Melinda utáni második filmje Zsigmond Vilmossal. Ennyire beleszeretett?

 – Vilmos? Az egy őrült magyar. Egy zseni. Egy gyémánt. Évekig mást se hallottam, csak hogy így a Vilmos, úgy a Vilmos, közben folyamatosan láttam a filmjeit. Amíg nem találkoztunk, úgy élt bennem, hogy biztos egy robusztus, bozontos, ősmagyar tirannus.

 – Összekeveri Kovács Lászlóval.*

 – Látja, mégse nyúltam mellé olyan nagyon?! Csak a Vilmos egy törpe zsarnok! És persze őrült. Meg az egyik legnagyobb élő operatőrünk. Aki még azt is meg tudja oldani, hogy egy ilyen undorító, vakító nyári délután ne nézzen ki totális giccsnek. Ez az ember addig nem nyúl a kamerához, amíg a nap nincs abban a bizonyos szögben. Isteni mázli, hogy pont ráért, amikor kértem.

 – Két dudás egy csárdában. Vagy néha megengedi neki, hogy beleszóljon?

 – Hogy megengedem-e?! Egyenesen elvárom! Nemcsak tőle, mindenkitől. A látványtervezőtől, a színészektől, de elsősorban az operatőrtől. És csak nagyritkán mondom valamire, hogy nem. Ha például szól a Vilmos, hogy ezt a jelenetet így állítsuk be, szinte mindig igaza van, kivéve, ha a sztori szempontjából nem az a legjobb megoldás. De ő is leállít engem, hogy ez a beállítás sántítani fog, mert túl sok lesz a fény a színészek arcán, várjuk ki inkább, míg lemegy a nap. Ilyenkor vallásosan leállunk és szépen kiüljük.

 – Ön közismerten színészcentrikus rendező. Hányszor vesz fel egy jelenetet?

 – A világ második legjobb gitárosa úgy ment Sean Pennel, mint a karikacsapás. Mindent elsőre megcsinált. Általában ha másodikra megkapom, amit látni akarok, már lépek is tovább. Csak akkor veszem föl harmadszor, ha az operatőr észreveszi, hogy belógott egy mikrofon vagy bevillant a nap. Illetve ha a színész kéri, hogy ismételjük meg a jelenetet, mert elégedetlen magával. De nekem még az a két felvétel is sok. Ha elsőre sikerül, minek kínozzuk egymást? Inkább muszájból veszek föl valamit kétszer, hogyha a negatívval zűr van, legyen tartalék. Mert megesett már, hogy befürödtem.

 – Az is meglep, hogy hasznos hangot használ. Nem sok rendező csinálja manapság.

 – Ehhez azóta ragaszkodom, mióta a Fogd a pénzt és fuss!-nál bezavartak az utószinkronba, hogy az egyik jelenetbe belezúgott egy repülő. Na, ott is döglött meg az a csípős, jó humorú jelenet! Technikailag hibátlan lett, csak éppen köze nem volt ahhoz, amit mondani akartam. A Játszd újra Samnél dettó. Pedig nem akárki volt a producer, Robert Evans! Bementünk a szinkronba, Tony Roberts, Diane Keaton meg én, és kompletten sterilizáltuk az autóversenyzős jelenetet. Nézhetetlen lett. Egy hét múlva fölhívtak, hogy vissza az egész. Hát ezért használok azóta kizárólag hasznos hangot.

 – És monitort is alig. Mi az oka annak, hogy szinte mindig a kamera mellől figyeli a színészeit?

 – Az, hogy jobban szeretem élőben látni, hogy mit csinálnak. Monitoron csak akkor nézem, ha muszáj. Ha mondjuk egy tetőn forgatunk és nincs létra, vagy ha olyan szűk a tér, hogy nem tudok bepréselődni, de még az operatőr is alig. Meg nem is hiányzik a monitor. Kezdettől fogva a kamera mellől figyelem a forgatást, mert élőben sokkal jobban meg tudom ítélni a színészeimet, mint monitoron.

 – Felvétel előtt egyszer sem mondta, hogy kamera indul. Ilyet se nagyon láttam még.

 – Nekem még sose jött ki ez a mondat a számon, pedig már vagy a harminchetedik filmemet csinálom. Az viszont igen, hogy snitt.

 – Még az sem. Csak az, hogy oké.

 – Hát akkor oké. Az a snitt. Nézze, én jövök és előkészítem a jelenetet. Az már az asszisztensem dolga, hogy bekiabálja, mikor induljon a kamera.

 – Olyan kérdéshez értünk, amelyikre nyugodtan megtagadhatja a választ: igaz, hogy két gengszterről szól a film?

 – Hát nem egészen. Egy testvérpárról szól, akik vesznek egy hajót. Ewan (McGregor – a szerk.) fölszed egy lányt, akibe belehabarodik, Colin (Farrell – a szerk.) meg egy másikat. Többet most nem mondok, csak annyit, hogy ez inkább dráma lesz, mint vígjáték. Olyasmi, mint a Match Point.

– A finanszírozónak is csak ennyit árult el?

 – Az ötlet is elég volt. Különben is, azt mondok nekik, amit akarok. Rendszerint ködösítek, mert honnan tudjam, hogy a forgatás közepén nem dobom ki a könyvet és viszem a filmet egy egész más irányba? Persze úgy, hogy azért klappol, romantikus lesz, meg misztikus. De kijöhet belőle egy Match Point, vagy kijöhet belőle egy Füles. Ez a finanszírozót nem érdekli. Én most már tartok ott, hogy aki engem akar, az tokkal-vonóval vegyen meg, és nyugodjon bele, hogy nem vagyok bolond, nem fogom elrulettezni a pénzét. Az előfordulhat, hogy nem csinálok jó filmet, de hogy jót akarok csinálni, az biztos.

 – És mi lesz a címe? Mert egyelőre csak Woody Allen Nyári Projektnek hívják.

 – Az összes nyári filmemnek ez a címe. Ennek még nincs és nem is kotlok rajta, amíg nem megyek vissza New Yorkba és nem látom összerakva. Két hét alatt megcsinálják a videót, aztán öt-hat hét alatt megvágom. Ha összeáll, blikkfangos címet adok neki. Hetykét. Ha nem áll össze, akkor meg mindegy. Majd kitalálok valami semmitmondót, ami senkinek se fáj.

– Annyit forgat Európában, hogy lassan akár egy másik nyelven is dolgozhatna.

– Ez már az én fejemben is megfordult. Franciaországban például megtehetném, mert ugyan csak kapisgálom a franciát, de nem adnak el. Spanyolul is megpróbálhatnám azzal a kevés spanyollal, ami a gimnáziumban rám ragadt. Kínai vagy magyar filmet csinálni már sokkal rázósabb. De az se lenne akkora ördöngösség, mert mindegy, hogy milyen nyelven játszik a színész, ha jól játszik.

Rövid utószó: idén a nyár elején a New York-i Regency Hotel bejáratánál, ahová a dohányzási tilalom elől kimenekültem, megállt egy taxi és Zsigmond Vilmos szállt ki belőle. Hát te – örvendeztem, mit csinálsz New Yorkban? Woody Allen filmjét vágjuk! És mi lett a címe? – kérdeztem. Zsigmond Vilmos somolygott egy kicsit, aztán elárulta: Cassandra álma.

* Az egy hónapja elhunyt világhírű magyar származású operatőr

Návai Anikó

(Forrás: www.nol.hu)