Nyílt levél Lustiger bíborosnak
Jean Marie Lustiger bíboros. Párizs érseke, a római katolikus egyház egyik nagy befolyású személyisége 1995 áprilisában Jeruzsálemben járt. ahol részt kívánt venni a holocaust mártírjainak emlékét ápoló Jad Vasém Intézet egyik megemlékezésén. Érkezése Izraelben és a zsidó világban heves viták okozója lett. Az alábbiakban egy, a bíboros látogatását élesen bíráló levelet közlünk. A honi zsidó-keresztény párbeszéd langyos és udvarias formaságaihoz szokott közönséget valószínűleg meghökkenti az éles hangnem. A nyugati és izraeli zsidóság egy részében ez a szemlélet él: ők Lustiger bíborosban nem a zsidóság felé nyitó, szép gesztusokat tevő főpapot látják, hanem egy olyan zsidót, aki közösségét elhagyva a népét sokáig üldöző katolikus egyház soraiba állt.
Kedves Aharon Lustiger!
Bocsásson meg, hogy úgy szólítom Önt, ahogyan legutóbb héberül aláírta a látogatók könyvét a jeruzsálemi Holocaust Múzeumban, hivatalos titulusát nem használva. Nem egy bíborosnak írom tehát ezt a levelet Izraelből, ahol ön – három héttel ellentmondásos látogatása után – még mindig a hírekben szerepel. Egy zsidó társamnak írok, mivel ön ennek tartja magát.
Valóban – ön csak mint zsidó társam érdekes számomra, mert ha csupán egy keresztény hitre tért zsidó lenne, pillanatnyi figyelemre sem méltatnám. Ezen a ponton, kérem, ne tévesszen össze azokkal, akik számára az ön kitérése téma. Zsidókat már ön előtt is megkereszteltek, olyanokat is, akik aztán magas pozícióba jutottak a katolikus egyházban. De egy megkeresztelt zsidó és katolikus pap, aki a zsidó néphez tartozónak vallja magát – ez olyan eset, amit érdemes közelebbről szemügyre venni.
Évekkel ezelőtt egy Jeruzsálemben tartott beszédemben már hosszasan foglalkoztam a haifai karmelita kolostorban lakó Dániel testvér esetével, aki Oswald Rufheisen néven született 1922-ben, egy lengyel zsidó családban; a háború alatt partizánként harcolt a nácik ellen, aztán katolikus hitre tért, majd 1958-ban izraeli állampolgárságért folyamodott a visszatérési törvény értelmében, hangoztatván, hogy ő nemzetisége szerint változatlanul zsidó. Beszédemben bíráltam az izraeli legfelsőbb bíróság döntését, amelyben elutasította Dániel testvér folyamodványát. Úgy véltem, hogy egy szekuláris zsidó államban a néphez tartozás érzése a döntő, nem a vallásos hit.
Noha fenti állításomat továbbra is fenntartom, ezt hangoztatván mégis jobban éreztem volna magam, ha Dániel testvér mondjuk buddhista vagy legalább olyan keresztény, aki nem visel méltóságot ama testületben, amely évszázadokon át szégyenletesen üldözte a zsidó népet. Hiszen a katolikus egyház nem csupán egy másik vallásos irányzat ez az az egyház, amely – Megváltója nevében (aki maga is zsidó volt) – szidalmazta és megalázta a zsidókat, szégyenjel viselésére kötelezte és gettóba kényszerítette, kardélre hányta és máglyán elégette őket, és mérhetetlen sok egyéb bűnt követett el ellenük – mielőtt még szégyenteljes hallgatásba burkolózott volna, midőn a nácik kiirtásuknak nekiláttak. Ön, Aharon Lustiger, akárcsak Oswald Rufheisen, ezt az egyházat választotta és lett annak hivatalos képviselője. Így hát nem lehet nem rokonszenvvel fogadni azt az állítást, hogy önök arrogáns tréfát űznek, midőn zsidónak mondják magukat.
Dániel testvér esetében azonban mégis volt egy enyhítő körülmény: döntése, hogy Izraelben akar letelepedni, abban az országban, ahol ma is él. Ekképpen a lehető legnyilvánvalóbb módon kimutatta, hogy vágya – az, hogy a zsidó nép tagja lehessen, és hogy mások is annak tartsák – nem olcsó szenvelgés volt, hanem valódi létszükséglet, amelynek beteljesüléséért ő harcolni is hajlandó. Úgy vélem, ő megérdemelte a kétely kiváltságát.
Önről azonban ezt nem lehet elmondani. Mit jelent az, hogy miközben ön a párizsi érseki rezidencián ül, közli a világgal, hogy zsidó? Ahogy én látom, csupán ennyit: miután nagyhatalmú képviselője lett egy olyan vallásnak, amely kétezer éves történetének nagyobb részében esküdt ellensége volt annak a népnek, amelynek kebelében ön is született, most enyhébbnek látná a bűnét, ha elfogadnánk azon igényét, hogy ön népének hű fia.
Nem, Aharon Lustiger, ilyen egyszerűen ez nem megy. Ön, akárcsak Dániel testvér, bizonyságot kell, hogy tegyen. És mivel Öntől nem várhatom el azt, amit ő tett, ti. hogy letelepedjen Izraelben, engedje meg, hogy mást javasoljak.
Ön hívő katolikus, és mint ilyen, nemcsak joga, hanem kötelessége is ezt megvallani. Azt tanácsolnám, használja ki az ebben rejlő lehetőséget. A katolikus egyház teológiája szerint – amint azt Ön jól tudja -, mi, zsidók bűnösök vagyunk, mert nem fogadtuk el Jézus messiás voltát, és ezért örök kárhozatra ítéltettünk, nem akarok vitába bocsátkozni arról, hogy ez mit jelent: egyes katolikus gondolkodók szerint testi kínokat kell majd elszenvednünk, mások kegyesen úgy vélik, hogy csak Isten fényének ragyogásában nem lesz részünk. Képzettsége szerint ön hivatott arra, hogy ezek közül a megfelelőt kiválassza.
Ugyancsak az egyház teológiája szerint az a katolikus, aki megtagadja a szentségeket, maga is a kárhozatra jut, így hát Ön mondhatná azt nekünk: „Zsidó társaim! Noha tőletek eltérően én hiszem, hogy Jézus Krisztus a messiás, Isten fia és egy- lényegű az Atyával, és hogy ő az üdvösség kulcsát a Római Katolikus Egyház kezébe tette, én mégis egy vagyok közületek, vér a véretekből, hús a húsotokból. A ti jólétetek az enyém is, a ti sorsotok az én sorsom is. És mivel Isten akarata, hogy kárhozatra jussatok, amiért zsidók maradtok, én is veletek akarok szenvedni, amiért is a mai naptól fogva nem veszem többé magamhoz a szentségeket. Éppen azért teszem ezt, mert hiszek természetfölötti erejükben, és csak így maradhatok veletek örökre, mindaddig, amíg Isten megbocsát mindannyiunknak.”
Semmi kétség ezután Ön azonnal elveszítené magas egyházi tisztségét. De hát nem Jézus mondta, hogy mit ér, ha az ember megnyeri az egész világot, ha közben elveszíti a lelkét?
Mindez természetesen az Ön problémája, nem a miénk. Mi eddig is boldogultunk és ezután is boldogulni fogunk ön nélkül. És úgy tűnik, mindeddig Ön is igen jól boldogult nélkülünk. Csak azzal ne áltassa magát, hogy olyan könnyű zsidónak lenni – különösen egy bíboros számára.
Forward, 1995. május 19.
*A szerző USA-ból származó izraeli esszéista, irodalomkritikus.
Címkék:1995-10