Nyílt levél Lustiger bíborosnak

Írta: HILLEL HALKIN - Rovat: Archívum, Vélemény

Jean Marie Lustiger bíboros. Pá­rizs érseke, a római katolikus egyház egyik nagy befolyású személyisége 1995 áprilisában Jeruzsálemben járt. ahol részt kívánt venni a holocaust mártírjainak emlé­két ápoló Jad Vasém Intézet egyik megemlékezésén. Érkezése Izraelben és a zsidó világban heves viták okozó­ja lett. Az alábbiakban egy, a bíboros látogatását élesen bíráló levelet köz­lünk. A honi zsidó-keresztény párbe­széd langyos és udvarias formaságai­hoz szokott közönséget valószínűleg meghökkenti az éles hangnem. A nyu­gati és izraeli zsidóság egy részében ez a szemlélet él: ők Lustiger bíborosban nem a zsidóság felé nyitó, szép gesz­tusokat tevő főpapot látják, hanem egy olyan zsidót, aki közösségét el­hagyva a népét sokáig üldöző katoli­kus egyház soraiba állt.

Kedves Aharon Lustiger!

Bocsásson meg, hogy úgy szólítom Önt, ahogyan legutóbb héberül aláírta a látogatók könyvét a jeruzsálemi Holo­caust Múzeumban, hivatalos titulusát nem használva. Nem egy bíborosnak írom tehát ezt a levelet Izraelből, ahol ön – három héttel ellentmondásos látoga­tása után – még mindig a hírekben sze­repel. Egy zsidó társamnak írok, mivel ön ennek tartja magát.

Valóban – ön csak mint zsidó társam érdekes számomra, mert ha csupán egy keresztény hitre tért zsidó lenne, pillanat­nyi figyelemre sem méltatnám. Ezen a ponton, kérem, ne tévesszen össze azok­kal, akik számára az ön kitérése téma. Zsidókat már ön előtt is megkereszteltek, olyanokat is, akik aztán magas pozícióba jutottak a katolikus egyházban. De egy megkeresztelt zsidó és katolikus pap, aki a zsidó néphez tartozónak vallja magát – ez olyan eset, amit érdemes közelebbről szemügyre venni.

Évekkel ezelőtt egy Jeruzsálemben tar­tott beszédemben már hosszasan foglal­koztam a haifai karmelita kolostorban la­kó Dániel testvér esetével, aki Oswald Rufheisen néven született 1922-ben, egy lengyel zsidó családban; a háború alatt partizánként harcolt a nácik ellen, aztán katolikus hitre tért, majd 1958-ban izrae­li állampolgárságért folyamodott a vissza­térési törvény értelmében, hangoztatván, hogy ő nemzetisége szerint változatlanul zsidó. Beszédemben bíráltam az izraeli legfelsőbb bíróság döntését, amelyben elutasította Dániel testvér folyamodvá­nyát. Úgy véltem, hogy egy szekuláris zsi­dó államban a néphez tartozás érzése a döntő, nem a vallásos hit.

Noha fenti állításomat továbbra is fenn­tartom, ezt hangoztatván mégis jobban éreztem volna magam, ha Dániel testvér mondjuk buddhista vagy legalább olyan keresztény, aki nem visel méltóságot ama testületben, amely évszázadokon át szégyenletesen üldözte a zsidó népet. Hi­szen a katolikus egyház nem csupán egy másik vallásos irányzat ez az az egyház, amely – Megváltója nevében (aki maga is zsidó volt) – szidalmazta és megalázta a zsidókat, szégyenjel viselésére kötelezte és gettóba kényszerítette, kardélre hány­ta és máglyán elégette őket, és mérhetet­len sok egyéb bűnt követett el ellenük – mielőtt még szégyenteljes hallgatásba burkolózott volna, midőn a nácik kiirtá­suknak nekiláttak. Ön, Aharon Lustiger, akárcsak Oswald Rufheisen, ezt az egyhá­zat választotta és lett annak hivatalos képviselője. Így hát nem lehet nem rokonszenvvel fogadni azt az állítást, hogy önök arrogáns tréfát űznek, midőn zsidó­nak mondják magukat.

Dániel testvér esetében azonban még­is volt egy enyhítő körülmény: döntése, hogy Izraelben akar letelepedni, abban az országban, ahol ma is él. Ekképpen a lehető legnyilvánvalóbb módon kimutat­ta, hogy vágya – az, hogy a zsidó nép tag­ja lehessen, és hogy mások is annak tart­sák – nem olcsó szenvelgés volt, hanem valódi létszükséglet, amelynek beteljesü­léséért ő harcolni is hajlandó. Úgy vélem, ő megérdemelte a kétely kiváltságát.

Önről azonban ezt nem lehet elmon­dani. Mit jelent az, hogy miközben ön a párizsi érseki rezidencián ül, közli a vi­lággal, hogy zsidó? Ahogy én látom, csu­pán ennyit: miután nagyhatalmú képvi­selője lett egy olyan vallásnak, amely kétezer éves történetének nagyobb ré­szében esküdt ellensége volt annak a népnek, amelynek kebelében ön is szü­letett, most enyhébbnek látná a bűnét, ha elfogadnánk azon igényét, hogy ön népének hű fia.

Nem, Aharon Lustiger, ilyen egyszerűen ez nem megy. Ön, akárcsak Dániel test­vér, bizonyságot kell, hogy tegyen. És mi­vel Öntől nem várhatom el azt, amit ő tett, ti. hogy letelepedjen Izraelben, en­gedje meg, hogy mást javasoljak.

Ön hívő katolikus, és mint ilyen, nem­csak joga, hanem kötelessége is ezt megvallani. Azt tanácsolnám, használja ki az ebben rejlő lehetőséget. A katolikus egyház teológiája szerint – amint azt Ön jól tudja -, mi, zsidók bűnösök vagyunk, mert nem fogadtuk el Jézus messiás vol­tát, és ezért örök kárhozatra ítéltettünk, nem akarok vitába bocsátkozni arról, hogy ez mit jelent: egyes katolikus gon­dolkodók szerint testi kínokat kell majd elszenvednünk, mások kegyesen úgy vé­lik, hogy csak Isten fényének ragyogásá­ban nem lesz részünk. Képzettsége sze­rint ön hivatott arra, hogy ezek közül a megfelelőt kiválassza.

Ugyancsak az egyház teológiája szerint az a katolikus, aki megtagadja a szentsé­geket, maga is a kárhozatra jut, így hát Ön mondhatná azt nekünk: „Zsidó társaim! Noha tőletek eltérően én hiszem, hogy Jézus Krisztus a messiás, Isten fia és egy- lényegű az Atyával, és hogy ő az üdvös­ség kulcsát a Római Katolikus Egyház ke­zébe tette, én mégis egy vagyok közületek, vér a véretekből, hús a húsotokból. A ti jólétetek az enyém is, a ti sorsotok az én sorsom is. És mivel Isten akarata, hogy kárhozatra jussatok, amiért zsidók ma­radtok, én is veletek akarok szenvedni, amiért is a mai naptól fogva nem veszem többé magamhoz a szentségeket. Éppen azért teszem ezt, mert hiszek természet­fölötti erejükben, és csak így maradhatok veletek örökre, mindaddig, amíg Isten megbocsát mindannyiunknak.”

Semmi kétség ezután Ön azonnal el­veszítené magas egyházi tisztségét. De hát nem Jézus mondta, hogy mit ér, ha az ember megnyeri az egész világot, ha köz­ben elveszíti a lelkét?

Mindez természetesen az Ön problémá­ja, nem a miénk. Mi eddig is boldogultunk és ezután is boldogulni fogunk ön nélkül. És úgy tűnik, mindeddig Ön is igen jól bol­dogult nélkülünk. Csak azzal ne áltassa magát, hogy olyan könnyű zsidónak lenni – különösen egy bíboros számára.

Forward, 1995. május 19.

*A szerző USA-ból származó izraeli esszéista, irodalomkritikus.

Címkék:1995-10

[popup][/popup]