Nyári emlék Szarvasról
Öt országból egy nyelven
HARMONIKA SZÓLT és zengett a Hévénu Salom Alejchem, vagyis, hogy békét hoztunk nektek… Valóban, a tábor alapítói a harmóniát teremtették meg az ott nyaraló gyerekeknek és ifjaknak. Negyven évnél is több már, hogy hasonló közösségekben és ilyen nagy számban vakációztak együtt zsidók Magyarországon. A vidámság és lelkesedés azonos a régivel, de a technikai körülmények kedvezőbbek lettek. Akkor: sátor, kút- és patakvíz, kondér; ma: tágas parkban stabil házikók, 2-4 ágyas szobáikhoz fürdőszoba, a napi négyszeri étkezésre a volt kemping étterme szolgál, a gazdag sportolási és szórakozási lehetőségek közül pedig csak a legnépszerűbbet, az uszodát említem.
Akiket először szólítottam meg, éppen úri passziót űztek, golfoztak. Igaz, annak csak mini változatát játszották, de maguk se érték még el a barmicvó évét. Fehér Máté és Váraljai Bökény érdeklődésemre nem az eddig koptatott Marcibányi téri általános iskolát említették, hanem az ősszel induló zsidó közösségi iskolát jelölték meg jövőbeni elfoglaltságaik fő színterének, Dickmann Sanyitól pedig részletes beszámolót hallottam a debreceni hitközség életéről, míg a pöttömnyi Somlai Guszti számára meglepő felfedezésébe avatott be: a gulyás is lehet kóser!
A felkeresett turnusban 330-an voltak, s hasonló számban jöttek össze a másik három csoportban is. A tábor vezetéséhez nagy segítséget adtak a Szochnut Izraelből jött aktivistái, mint a Mor házaspár. A Jordániában született, gyönyörű Eszter néhány hónapja Budapesten is táncra tanít, a Szlovákiából aliázott, magyarul jól beszélő Mose pedig vendégelőadó a pécsi bölcsészkaron. Szarvason földrajzot, történelmet tanított és itt igyekszik megszerettetni hallgatóival hazáját, az ősök közös földjét. Mose született nevelő, a gyerekek gyakran mennek oda hozzá beszélgetni, hogy társaságában legyenek. Elmondta: nem gondolta a többségükben Izraelről olyan keveset tudó, nem vallásos környezetben felnövő gyerekekről azt a szeretetet és érdeklődést, amit hazája iránt tanúsítanak. Ragadnak rájuk a dalokban megtanult, az izraeliek egymás közötti beszélgetéséből ellesett ivrit szavak.
Józsefet ugyancsak a Szochnut küldte, alig ért magyarul, orosz az anyanyelve. Ő a Moszkvából, Minszkből, Varsóból, Katowicéből és Lodzból jöttekkel is foglalkozik. A tábor ugyanis egész Közép-Kelet- Európa zsidó ifjúságáé, sőt, a magyarok, szovjetek, lengyelek, bolgárok mellett érkeztek vendégek az NSZK-ból is.
Amíg az orosz és bjlelorusz fővárosból jött 33 tagú csoport tagjai teniszeztek, pingpongoztak, József segítségével vezetőikkel beszélgettem. Már kezdetben megdöbbentett ugyanis az, hogy a gyerekek nevüket nem mondták meg, mert talán alaptalanul, de féltek egy esetleges otthoni számonkéréstől. Azt azonban elmondták, hogy például Minszkben sohasem szűnt meg a zsidó identitás tudata, míg Moszkva mindig asszimiláns volt. Az utóbbi évek eseményeinek hatására azonban itt is változás tapasztalható, ennek jele, hogy a városban megnyílik az első zsidó iskola. Hiába azonban a politikai hajnalhasadás, ha egyre durvább az antiszemitizmus, a gazdasági, eszmei csőd, a beláthatatlan jövő csak egy megoldást kínál, a kivándorlást! Ezzel is búcsúztak: Doszvidánja v Jerusáleme !
Vendégek érkeztek: a rabbikar több tagja és a zsidó közélet személyiségei kíséretében Ronald Lauder, aki a kempinget számukra megvette és alapítványa segítségével működteti. Szeretettel teli beszédek hangzanak el, azután a nemzetközi üzleti élet kimagasló személyisége a táborlakókkal „tárgyal”, s utána trikókat osztogatott. Egy kislány, miért ne maradhatott volna meg a gyerekben a régi megszokás, „nekem is tessék adni Ronald elvtárs” erősködött.
Következett az ebéd. Elhangzott a broche, a fiúk sapkában ettek. Viselését csak az étkezésnél tették kötelezővé, mégis egész nap, játék közben is hordták. Ki tudja, hogy hol folytatódik a ma gyerekeinek útja, de megnyugtató és szívmelegítő, hogy milyen természetességgel gyakorolták az ősi előírásokat. Néhány pedagógus, aki már vezetett régebben úttörőtábort is, elmondta, hogy Szarvason a gyerekek hamarabb rázódtak össze, kovácsolódtak közösséggé.
A két tucat fiatal felnőtt táborozó között volt Vigel Éva irodavezető és Tamás Péter gépésztechnikus, a Bethlen téri Onec Sabbat kör tagjai. Ők új barátokat kerestek, s hogy az év közben szinte csak a hétvége estéire korlátozott társasági életet teljesebbé tegyék. Ügy látszik, sikerült nekik.
Délután egy izraeli ifjú hölgy, Shelly, arra tanította az érdeklődőket, hogyan kell gipszből mezüzét önteni, héber betűket formázni. Mire szürkületkor hűvösödni kezdett, a gyerekek fehérbe öltöztek: felvették Lauder trikóját.
A nyaralók és a vendégek búcsúzóul együtt énekeltek egy dalt, ivritül. A címben leírt szám addigra módosult, mert a dalt egy nyelven harsogták ugyan a nem öt, hanem hét országból összegyűltek.
MbJ
Címkék:1990-09