Nyári emlék Szarvasról

Öt országból egy nyelven

HARMONIKA SZÓLT és zengett a Hévénu Salom Alejchem, vagyis, hogy békét hoztunk nektek… Va­lóban, a tábor alapítói a harmóniát teremtették meg az ott nyaraló gye­rekeknek és ifjaknak. Negyven év­nél is több már, hogy hasonló kö­zösségekben és ilyen nagy számban vakációztak együtt zsidók Magyarországon. A vidámság és lelkesedés azonos a régivel, de a technikai kö­rülmények kedvezőbbek lettek. Ak­kor: sátor, kút- és patakvíz, kondér; ma: tágas parkban stabil házi­kók, 2-4 ágyas szobáikhoz fürdő­szoba, a napi négyszeri étkezésre a volt kemping étterme szolgál, a gaz­dag sportolási és szórakozási lehe­tőségek közül pedig csak a legnép­szerűbbet, az uszodát említem.

Akiket először szólítottam meg, éppen úri passziót űztek, golfoztak. Igaz, annak csak mini változatát játszották, de maguk se érték még el a barmicvó évét. Fehér Máté és Váraljai Bökény érdeklődésemre nem az eddig koptatott Marcibányi téri általános iskolát említették, ha­nem az ősszel induló zsidó közössé­gi iskolát jelölték meg jövőbeni el­foglaltságaik fő színterének, Dickmann Sanyitól pedig részletes be­számolót hallottam a debreceni hit­község életéről, míg a pöttömnyi Somlai Guszti számára meglepő fel­fedezésébe avatott be: a gulyás is lehet kóser!

A felkeresett turnusban 330-an voltak, s hasonló számban jöttek össze a másik három csoportban is. A tábor vezetéséhez nagy segítséget adtak a Szochnut Izraelből jött ak­tivistái, mint a Mor házaspár. A Jordániában született, gyönyörű Esz­ter néhány hónapja Budapesten is táncra tanít, a Szlovákiából aliázott, magyarul jól beszélő Mose pedig vendégelőadó a pécsi böl­csészkaron. Szarvason földrajzot, történelmet tanított és itt igyekszik megszerettetni hallgatóival hazáját, az ősök közös földjét. Mose szüle­tett nevelő, a gyerekek gyakran mennek oda hozzá beszélgetni, hogy társaságában legyenek. Elmondta: nem gondolta a többségükben Izra­elről olyan keveset tudó, nem val­lásos környezetben felnövő gyere­kekről azt a szeretetet és érdeklő­dést, amit hazája iránt tanúsítanak. Ragadnak rájuk a dalokban megta­nult, az izraeliek egymás közötti be­szélgetéséből ellesett ivrit szavak.

Józsefet ugyancsak a Szochnut küldte, alig ért magyarul, orosz az anyanyelve. Ő a Moszkvából, Minszkből, Varsóból, Katowicéből és Lodzból jöttekkel is foglalkozik. A tábor ugyanis egész Közép-Kelet- Európa zsidó ifjúságáé, sőt, a ma­gyarok, szovjetek, lengyelek, bolgá­rok mellett érkeztek vendégek az NSZK-ból is.

Amíg az orosz és bjlelorusz fővá­rosból jött 33 tagú csoport tagjai te­niszeztek, pingpongoztak, József se­gítségével vezetőikkel beszélgettem. Már kezdetben megdöbbentett ugyanis az, hogy a gyerekek nevü­ket nem mondták meg, mert talán alaptalanul, de féltek egy esetleges otthoni számonkéréstől. Azt azon­ban elmondták, hogy például Minszkben sohasem szűnt meg a zsidó identitás tudata, míg Moszk­va mindig asszimiláns volt. Az utóbbi évek eseményeinek hatására azonban itt is változás tapasztalha­tó, ennek jele, hogy a városban megnyílik az első zsidó iskola. Hiá­ba azonban a politikai hajnalhasa­dás, ha egyre durvább az antiszemi­tizmus, a gazdasági, eszmei csőd, a beláthatatlan jövő csak egy megol­dást kínál, a kivándorlást! Ezzel is búcsúztak: Doszvidánja v Jerusáleme !

Vendégek érkeztek: a rabbikar több tagja és a zsidó közélet szemé­lyiségei kíséretében Ronald Lauder, aki a kempinget számukra megvet­te és alapítványa segítségével mű­ködteti. Szeretettel teli beszédek hangzanak el, azután a nemzetközi üzleti élet kimagasló személyisége a táborlakókkal „tárgyal”, s utána tri­kókat osztogatott. Egy kislány, mi­ért ne maradhatott volna meg a gyerekben a régi megszokás, „ne­kem is tessék adni Ronald elvtárs” erősködött.

Következett az ebéd. Elhangzott a broche, a fiúk sapkában ettek. Vise­lését csak az étkezésnél tették köte­lezővé, mégis egész nap, játék köz­ben is hordták. Ki tudja, hogy hol folytatódik a ma gyerekeinek útja, de megnyugtató és szívmelegítő, hogy milyen természetességgel gya­korolták az ősi előírásokat. Néhány pedagógus, aki már vezetett régeb­ben úttörőtábort is, elmondta, hogy Szarvason a gyerekek hamarabb rázódtak össze, kovácsolódtak közös­séggé.

A két tucat fiatal felnőtt táboro­zó között volt Vigel Éva irodaveze­tő és Tamás Péter gépésztechnikus, a Bethlen téri Onec Sabbat kör tag­jai. Ők új barátokat kerestek, s hogy az év közben szinte csak a hét­vége estéire korlátozott társasági életet teljesebbé tegyék. Ügy lát­szik, sikerült nekik.

Délután egy izraeli ifjú hölgy, Shelly, arra tanította az érdeklődő­ket, hogyan kell gipszből mezüzét önteni, héber betűket formázni. Mi­re szürkületkor hűvösödni kezdett, a gyerekek fehérbe öltöztek: felvet­ték Lauder trikóját.

A nyaralók és a vendégek búcsú­zóul együtt énekeltek egy dalt, iv­ritül. A címben leírt szám addigra módosult, mert a dalt egy nyelven harsogták ugyan a nem öt, hanem hét országból összegyűltek.

MbJ