Nők – mundérban

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külpolitika

Izrael megszületése előtt, és azóta is osztoznak a lányok, asszonyok a veszélyben a férfiakkal. Nők ezrei harcoltak az illegális szervezetekben, a második világháború idején pedig apjukkal, fivérükkel, párjukkal együtt szolgáltak az angol hadsereg palesztinai egységeiben, mintegy négyezren.

Amikor 1945-ben Európában elhallgattak a fegyverek, akkor kezdődött a harc a függetlenségért. A katonai alakulatokat átszervezték, s meghatározták a nők részvételének módját a Cahalban, az Izraeli Védőerőben. Megszületett a Hen, a női segédhadtest. A nők felkészítése a szolgálatra, és beosztásuk a Cahal különböző egységeihez lett a feladata, szem előtt tartva a ma is érvényes elvet, hogy a férfiakkal osztoznak a veszélyben, de közvetlen harci beosztást nem kaphatnak.

1948 májusában indult az első női tiszti tanfolyam, s annak befejezése után két nappal már megérkezett az elsőként behívott négyszáz szoknyás katona. Öltözetüknek csak neve volt egyenruha, valójában szinte mindegyik más színű és fazonú mundért viselt függően attól, melyik milyen hadsereg készletéből származott. Az első télen sokat fáztak, mert csak ötven pulóver jutott az egész állománynak. 1949 óta a nők is hadkötelesek, némi kedvezménnyel. Nevezetesen: a férfiak három évével szemben kettőt szolgálnak, s míg az erősebb nem évente harminc napra tartalékosként bevonul, a hölgyeket ettől mentesítik.

A nők megtalálhatók a különböző szervezési és adminisztratív beosztásokban, megszokottak segédtisztekként, szárnysegédként a legmagasabb katonai parancsnokok mellett, találkozhatunk velük harckocsizó-kiképzőként, szerelőként, radarkezelőként, tüzérként egyaránt. Vannak tengerésztisztek, katonai rend­őrök, bekerülnek a vezérkarba. A 43 éves Hedva Almog, a Hen parancsnoka dandártábornok.

Egy beosztásban nem tudják a lányok, asszonyok a férfiakat kellőképpen helyettesíteni. Bármilyen meglepő: ez a konyha! Talán, mert más mennyiségben kell gondolkodni, mint a családban, talán akaratlanul is méltatlannak tartják ezt a szolgálatot, de tény, hogy nagyon kevés lányból lett jó katonai szakács vagy konyhafőnök.

 

Címkék:1991-12

[popup][/popup]