Nők az asztalnál
Többéves „zsidó csipkerózsika álmából” mi is felélesztettük a széder este hagyományát. Addig gyakran emlegettük – akkor még csak tudatlanul – a lassan múló hétvégi reggelik vagy ebédek végeztével, hajdani dédnagyanyám szavait: „Na, húsvétkor majd tovább ülünk.” A rejtély, hogy ez mit is jelentett, kiderült az első hagyományosan megtartott családi széder esténkén, mikor a Haggáda utolsó betűjét is kiénekelve, az álmosságtól alig látva, éjjel kettőkor állhattunk csak fel nővérem asztalától.
Azóta anyámmal igyekszünk a szöveget hol emlékezetből, hol a különböző Haggádákból összefércelni, és időnként apám is megajándékoz minket néhány háborús széder este emlékével, de mind szinte versenyt futunk a többiek türelmetlen kanálcsörgésével. Nem egyszerű egy modem életre berendezkedett családban egy régi hagyományt újrakezdeni, különösen, ha olyan kevés személyes kapcsolat maradt fenn a múlttal.
Az asztalbontást sürgető dédnagyanyám mondatán kívül egyetlen tanú a generációkkal ezelőtti családi szokásról majdnem kilencven éves nagymamám lehetne. Őt faggatom évről-évre: „És akkor itt mit csináltatok? És hogyan? Hogy ültetek? Ki és mit mondott? Hogy tettétek még érdekesebbé, még személyesebbé?” „Sehogy sehogy, így volt az akkor is, nagyon jól csinálod, na de gyerünk, együnk már!” – és a leves láthatóan fogy a tányérjából.
Már majdnem elhalt a nagy igyekezet, de mert nem akartam feladni új „szokásunkat”, nagynéném megkért, készítsem el én az ételt délelőtt a konyhájában.
Kipakoltam hátizsákomból a temérdek friss tojást, a maceszlisztet, a pászkát, a zöldségeket, és ekkor tört meg a jég. Nagymamámnak (aki pár éve nagynénémnél él) felcsillant a szeme, és noha már jó ideje igyekszünk őt kímélni a konyhai munkáktól – volt része elégben élete során -, most odalopakodott mellém, és izgatottan-ismerősen forgolódott, tett-vett körülöttem a konyhában s várta az utasításaimat. Ekkor értettem meg, hogy neki ez volt az ünnep…
* * *
A Tel-Aviv-i Bar Ilan egyetemen egy kutatócsoport, mely a nők szerepét vizsgálja a judaizmusban (The Fanya Gottesfeld Heller – Center for the Study of Women in Judaism), már maga is tudományosan megállapított tényként kezeli a megfigyelést, mely szerint a „hagyományos” családokban a nők főleg a házimunkákon és apróbb díszítő jellegű kézimunkákon keresztül kapcsolódnak a hagyományhoz, identitásukhoz.
Sok nő viszont ma már nem éri be a háttérszereppel, „konyhai ünnepléssel”, és szabadsága teljességeként követeli a jelenlétét, az aktivitását a rituálékban, így a széderasztalnál is. Sok új Haggáda íródott ezért, amelyben a nők bevonása elengedhetetlen szempont lett.1 így kerül be a kivonulás történetét elbeszélő szövegrészbe a valamilyen oknál fogva eddig kimaradt Yocheved (Mózes, Áron és Mirjám anyja) és Mirjám, mint a kivonulás történetének fontos résztvevői. Említést tesznek a két héber bábáról, Sifráról és Puáról2 is, akik a fáraó parancsa ellenére nem ölték meg a zsidó elsőszülött fiúkat. Valamint szó esik a fáraó lányáról, Thermutisról, aki magához vette Mózest – s ezzel mintegy a különböző generációk, vallási és gazdasági háttérből jövők együttműködését is hangsúlyozzák, mint a felszabaduláshoz vezető út egyik fontos elemét.
A rituálé többi része is változik, például amikor a négy fiú – újabb magyarázatok szerint négy tanulási módot képviselő típus, mely különböző arányokban mindannyiunkban megtalálható – kérdez, akkor a „fiú” helyett „gyereket” írnak, s így az minden szerepzavar nélkül lehet az asztalnál ülő fiú vagy lány is. Elijáhu pohara mellett pedig egy új serleg is helyet kap a széderasztalon, s ez Mirjám pohara.
A pohár onnan kapta létjogosultságát, hogy Mirjám volt a Bibliában elsőként említett női próféta3, akiről persze nem tudunk sokat, de azt biztosan, hogy a tenger szétnyílása után partot érve, ő vezette el karizmával, csörgődobbal-énekelve, a nőket4, hogy a szorongattatások és megpróbáltatások után megünnepeljék a kivonulást. S azt is tudjuk, hogy személyisége szorosan kötődik a vízhez, a forráshoz, és a Tórában akkor apad el a víz a sivatagi vándorlás során, mikor Mirjám meghal5. Az ő érdemeit ünnepelve vált a Mirjám pohár mind elterjedtebb részévé a széderasztalok teritékének, s ma a nők Mirjám poharát inspirációnak, bátorításnak és kreativitásuk forrásának is tekintik. A New York-i Mayan (forrás) intézet, a Lilith magazinnal közösen pályázatot hirdetett művészek körében a Mirjám pohár megformálására, amely az interneten is megtalálható6, s amelyből itt mi is bemutatunk néhány darabot.
Talán a nőket, női történeteket befogadó széderestékkel a jövő nagymamái már nagyobb élvezettel, és több tudással mesélnek majd unokáiknak is.
Kuti Andrea
Avigayil Andra Ellis:
Cím nélkül
agyag
„Ezek Mirjám kezei. B’nai Yisroel (Izrael népének) kezei. A mi kezeink; ahogy a forrás felé nyúlnak – a vízen keresztül – ahogy megkapják I’ten áldását.”
Bonnie Cohen:
Mirjám, a próféta
kerámia
„Ennek a pohárnak a hullámzó formája Mirjám és a víz szoros kapcsolatát szimbolizálja.
Ahogy a Vörös Tenger is, a pohár is kettéválik, és mégis tartja a vizet Mirjám, hite és nőisége által megerősödve, énekelve és táncolva vezeti a nőket, ünnepelni az Egyiptomból való kivonulást.”
Amy Klein Reichert:
Mirjám pohár
ezüst
„Hallható, nem csak látható. Válaszol a legkisebb rezgésre, csendet teremtve a széderen, hogy egy új hang váljon hallhatóvá az asztalnál.”
Jegyzetek
Mordechai Kaplan, Eugene Kohn és Ira Einstein: Új amerikai Haggáda (1941). Szerkesztette Gila Gevirtz, megjelent 1999-ben; valamint lásd a bevezetőben
Mózes II. 1. 15-21
Mózes II. 15. 20
ui.
Mózes IV. 20. 1-2
Címkék:2001-04