„Nincs olyan sok hívő zsidó olvasóm”

„Nincs olyan sok hívő zsidó olvasóm”

Arnon Grunberg holland íróval magyar fordítója, Wekerle Szabolcs beszélget

Arnon Grunberg 1971-ben született Amszterdamban, német származá­sú zsidó szülők gyermekeként. Né­mi téblábolás és helykeresés, a gimnáziumból való kirúgatása és alkalmi munkák után 23 évesen jelent meg első regénye (Uborkaszezon, magyarul kiadta a JAK-Osiris), amellyel példátlan villámkarriert fu­tott be a holland irodalomban, és mindjárt a legnépszerűbb szerzők közé emelkedett. Fantasztikus mun­kabírású író, egymást sűrűn követő regényei mellett színdarabot, novel­lát, verset, esszét és számos cikket publikál. Nálunk az Uborkaszezo­non kívül Fantomfájdalom című re­génye és ínyencek című novellás- kötete jelent meg (mindkettő a Gon­dolatnál), A zsidó messiás című re­génye idén ősszel lát napvilágot az Ulpius-háznál.

Legutóbbi könyve, A zsidó mes­siás ősszel jelent meg Hollandiá­ban. Eddig milyenek a kritika és a közönség reakciói?

– Nagyon változó, mint szinte az összes könyvemnél. Néhány kritikus szerint ez az év legjobb könyve, és az eddigi legsikerültebb munkám, mások viszont pocséknak, infantilisnek és íz­léstelennek tartják. Általában minden­ ki megegyezik abban, hogy ez az ed­digi legkomorabb regényem, ami igaz is, bár szerintem valamivel könnye­debb a hangvétele, mint az ezt megelőző Menedékkérőé. Lehet, hogy bi­zonyos fokig kibékültem a borúlátá­sommal.

Sok más írása is provokáló le­het a zsidó olvasók számára. Nem ismer tabut, talán eddig szokatlan könnyedséggel nyúl bizonyos ké­nyes témákhoz. Ez tudatos?

– Remélem, hogy igen. Csak azokat a tabukat vagyok hajlandó elfogadni, amelyekről azt gondolom, hogy hasz­nosak. Egy regényben mások a hat­árok, mint a valóságban. Az én regé­nyeim főhősei – de nem is csak az én regényeimé, bárkiéi – nyugodtan lefe­küdhetnek a saját anyjukkal. Én erre nem egyhamar szánnám rá magam. Nézze, a tabuk olyan gondolkodásmódból indulnak ki, amelyekben már nem kételkedünk. Én viszont szeret­ném bemutatni, hogy létezhetnek más gondolkodásmódok is, hogy máskép­pen is lehet látni a világot. Nem a ta­buk ledöntésére törekszem, hanem ar­ra, hogy bemutassam, amikor egy bi­zonyos tabu már nem működik, tehát már elvesztette a funkcióját, és csak szertartásként létezik.

Lehet, hogy teljesen normális, hogy a fiatalabb generáció más­képp lát dolgokat, mint a korábbi­ak?

Talán. Egy bizonyos mértékig biz­tosan. Nagyon bízom benne, hogy a fiatalok nem fogadnak el feltétel nél­kül mindent, amiről a szüleik azt állít­ják, hogy így vagy úgy van. De lehet, hogy hiú reményeket táplálok.

Mit szóltak a zsidó – elsősorban a hívő zsidó – olvasók A zsidó mes­siáshoz?

Nincs olyan sok hívő zsidó olva­sóm. Bár a hollandiai zsidó újság nagy meglepetésemre pozitívan fogadta a könyvet. Sosem lehet tudni.

Legutóbbi magyarul megjelent könyve, az ínyencek budapesti be­mutatóján az volt az érzésem, hogy zavarja, ha a zsidóságáról faggat­ják. Jól láttam?

Hogy zavar, az túlzás, egyszerűen néha nem tudom, mit kellene monda­nom erről, ennyi az egész. Nem va­gyok vallásos, vagyis a kérdés az, szá­momra mit jelent, hogy zsidó vagyok.

– Édesanyja viszont hívő, és tize­nöt éves koráig önt is rendszere­sen vitte magával a zsinagógába. Ön azóta ateista lett, miközben a nővére Ciszjordániában lakik, és hét gyereket szült. Hogy lehet, hogy ennyire eltérő utat jártak be?

Megpróbálom úgy megválaszolni a kérdést, hogy közben ne kelljen nyi­tott kapukat berúgnom. Azt hiszem, a nővéremnek biztonságra volt szüksé­ge, és az én „igazságaimat” elfogadha­tatlannak tartotta. Tartozni akart vala­hová. Persze, én is szeretnék tartozni valahová, de olyan feltételekkel, ami­ket én szabok meg. Ráadásul ő nyil­vánvalóan képes hinni, én ellenben nem, vagy legalábbis nagyon nehezen. Nem hiszem, hogy az emberi szenve­désnek értelme van, szerintem a szen­vedés értelmetlen. Aki ezzel nem ért egyet, hamar Istennél lyukad ki. En­gem inkább a Camus-féle abszurdiz­mus vonzott. És vonz még ma is. Rá­adásul a magányban és az értelmetlen­ségben valami heroikusát is látok.

Mindig is furcsán érezte magát a zsinagógában, vagy volt egy pil­lanat, amikor rájött, hogy ez a do­log nem önnek való?

Soha nem tudtam igazán beleélni magam a zsinagógában folyó esemé­nyekbe, igaz, a teniszórába sem tud­tam beleélni magam. Én már csak ilyen megfigyelő alkat vagyok.

Gondolja, hogy létezik olyan, hogy „zsidó irodalom”, amelynek saját ismertetőjegyei vannak? Ha igen, kit szeret az ide sorolható írók közül, mely könyvek érintették meg leginkább?

Vannak írók, akik zsidó témákról írnak, de ha jobban megnézi az ember, kiderül, hogy végső soron ők is csak emberi témákkal foglalkoznak. Mega­lázás, elnyomás, elszigeteltség, min­dez nem specifikusan zsidó téma. Na­gyon szeretem Isaak Babelt, de nem azért, mert zsidó. Egy író számára a kívülálló pozíciója a leghasznosabb.

A könyvei beletartoznak vala­miképpen a zsidónak nevezett iro­dalomba?

Hát, ha mások azt mondják… Ami azt illeti, én is úgy gondolom, hogy meg kellene kapnom a Nobel-díjat. De sajnos kénytelen leszek kivár­ni, míg mások is így gondolják. Az, amit az író a saját műveiről mond, mindig viszonylagos.

– Hollandiában a múlt év végén váratlan dolgok történtek: meggyilkolták Theo van Gogh film­rendezőt, mire reakcióként kisebb polgárháború tört ki az őslakos hollandok és a muzulmánok között templom- és mecsetgyújtogatá­sokkal, fenyegetésekkel. Mit gon­dol, szükségszerű, hogy ez bekö­vetkezett?

Nem szükségszerű, de talán elke­rülhetetlen. Hollandia nem annyira li­berális és toleráns, mint hitte magáról. Ugyanakkor nem szabad eltúlozni a történteket. Azonnal kitört egyfajta tö­meghisztéria, amit nagyon nem szere­tek.

Gondolja, hogy a mindeddig – de legalábbis a jobboldali politikus, Pim Fortuyn életét kioltó 2002-es gyilkosságig – oly liberális Hollan­diának lehetősége lett volna elke­rülni ezt az utat?

– Nehéz kérdés. Mindannak, ami Hollandiában történik, Európához is köze van. Európa nem ismerte fel, mit jelent beengedni egy számottevő mu­zulmán kisebbséget anélkül, hogy en­nek a kisebbségnek valódi perspektí­vákat kínálna. A fundamentalizmus soha nem csak gazdasági probléma, de csak akkor válhat belőle tömegmozga­lom, ha gazdasági tényezők is gerjesz­tik. Európában kialakult egy új prole­tariátus, és ez a proletariátus most el­kezdte követelni a jogait. A határok lezárása nem jelent megoldást. Euró­pának előbb-utóbb bele kell törődnie, hogy már nem csak keresztény föld­rész. Ha erre nem hajlandó, elkerülhe­tetlen a népirtás, a rettegés, vagy az apartheid.

Mi a véleménye a terrorizmus problémájáról?

Indirekt módon megírtam a Mene­dékkérőben. Szinte csak az erőszakot vagyunk hajlandóak komolyan venni. Annak pedig, aki azt akarja, hogy ko­molyan vegyék, gyakran csak az erőszak áll rendelkezésére.

Melyek a lehetséges megoldá­sok?

Nemigen van megoldás erre a konfliktusra – lásd feljebb. A kapita­lizmus nem kínál megfelelő választ az emberi szenvedésre. Minden vallás magában hordozza a fundamentalizmus magját, tehát a terrorizmust is. Az iszlám terrorizmus kihalhat, de a terrorizmus soha.

A nyugati kultúrkörben nagyon erős a baloldal Izrael-ellenes kritikája (ez Ma­gyarországon egyébként éppen a jobboldal privilégi­uma). Gondolja, hogy a kri­tikusoknak igazuk van?

Az izraeli társadalom rot­hadt, de semmivel sem rothadtabb, mint a magyar vagy a holland. Szerintem egész­ségtelen az izraeli-palesztin konfliktusra irányuló figye­lem. Nem vagyok cionista, de nem vagyok Izrael Állam megszüntetésének híve sem. Úgy hiszem, hogy az egy népnek egy ország koncepciója régi­módi és romantikus. Manapság alig valaki lakik a saját országában, és előbb-utóbb be kell látnunk, hogy ez egyáltalán nem olyan borzasztó.

Az itt olvasható írásában (Hogy áll a háború?) nagyon ironikusan nyilatkozik Izraelről. Mit gondol a zsidó államról? Ez a megoldás? Vagy hiba volt létrehozni?

– Igen, filozófiai értelemben min­denképpen hiba volt. Theodor Herzl a jóval Hitler megjelenése előtt tapasz­talható virulens antiszemitizmusra re­agált. Izrael Ilam világra segítésével Európa az egész zsidó problémát ex­portálta a Közel-Keletre, de meg nem oldotta. Izrael Európa teremtménye, Európa felelőssége, hogy létrejött. Ta­lán jobb lett volna Argentínában megalapítani a zsidó államot, de hát visszamenőleg már nem lehet megfor­dítani a történelmet.