Nézz vissza haraggal?

Izraelita Tanügyi Értesítő, 1897. március 1.

Egy kis statisztika

Hazánk közoktatásügyének állapotá­ról számol be a vallás- és közoktatás- ügyi miniszternek az Országgyűlés elé terjesztett huszonötödik jelentése. E terjedelmes műben megtaláljuk a zsidó közoktatásügyre vonatkozó adatokat is. Ezen adatok csaknem kizárólag a zsidó népiskolára vonatkoznak, mi na­gyon természetes is, hiszen felekeze­tünk az iskolákon kívül alig tart fenn más tanintézeteket. Soroljunk fel a tö­méntelen számból pár adatot, melyek különösen érdekesek. Hazánkban 707 984 zsidó lakos van, kik közül 20,2 százalék vagyis 143 465 tanköte­les. A tankötelesek elterjedtsége na­gyon váltakozó, legtöbb, vagyis 20 702 van Budapesten, legkevesebb, vagyis 112 Udvarhely megyében. A tankötele­sek közül 114 525 járt iskolába, isko­láztatás nélkül tehát 28 940 nőtt fel. Az iskolába járók közül azonban még fele sem járt felekezeti iskolába, amennyi­ben a zsidó iskoláknak összesen csak 44 076 tanulójuk volt.

Az iskoláztatás szempontjából a zsi­dók az ötödik helyen vannak és ez meg­lehetősen kedvezőtlen arány. Ily kedve­zőtlenné azonban egyes vármegyék te­szik az arányt. Első helyen áll Máramaros megye, hol 10 685 tanköteles közül csak alig egynegyed rész, vagyis 2436 jár iskolába. Zemplén megye 6032 zsi­dó tankötelese közül 3822, Bereg me­gye 5160 tankötelese közül 3000 és Ugocsa megye 1915 tankötelese közül csak 920 részesült tanításban.

Szabad Újpesti Zsidó Élet, 1947. március

„Joint”-értesítő

Purim ünnepére való tekintettel a Joint külön természetbeni juttatásban részesíti I. és II. osztályú ellátottjait. Ezen juttatást azonban a vidéki osztály vezetősége kizárólag izraelita vallású el­látottak részére írja elő. Az újpesti kiren­deltség ezen az alapon 137 I. osztályú és 514 II. osztályú csomagot kapott…

Minden I. osztályú ráutalt: 1 kg cuk­rot, 25 dkg kávét, 3 doboz szardíniát kapott.

Minden II. osztályú ráutalt: 1 kg cuk­rot, 15 dkg kávét, 2 doboz szardíniát kapott…

A februári juttatás az I. oszt. részére a következő: 1 doboz 1 kg-os májkon­zerv, 1 libra (45 dkg) cukor, 1 doboz sajt két személynek, 1 doboz jam két személynek, 2 doboz cukrozott tejkonzerv, 1/2 kg tejpor.

A februári juttatás a II. oszt. részére a következő: 1 doboz 1 kg-os májkon­zerv, 1 libra (45 dkg) cukor, 1 doboz sajt két személynek, 2 doboz cukrozott tejkonzerv, 1/2 kg tejpor.

Felvilágosításul közli a kirendeltség, hogy 1. kategóriába kizárólag munkakép­telenek kerülhetnek. Azon 55 éven felü­li férfi vagy 50 éven felüli nő, akinek sem vagyona, sem jövedelme, sem pe­dig eltartója nincsen, munkaképtelen­nek tekinthető. A II. kategóriába soroz­hatok mindazok a személyek, akik mun­kaképesek, de jövedelmük havonként a 300 forintot el nem éri… A családtagok a családfővel azonos elbírálás alá es­nek… A terhes és szoptatós anyák ter­mészetbeni ellátás szempontjából egy fokkal magasabb kategóriába sorozha­tok be, de pénzsegélyre nem jogosultak.

Szombat, 1991. március

Miért hagyjuk, hogy így legyen?

Rózsa T. Endre a Szombat januári számában, mai politikai divatok módjá­ra, „nyílt levelet” intézett az MZSKE tag­jaihoz, amelyből kiderül, hogy meg nem nevezett „néhányak” szerint „je­lentős sikert”, szerinte pedig csak „részleges sikert” hozott decemberi közgyűlésünk.

Az én véleményem: mindez kárté­kony eufémizmus, mert tökéletes ku­darc volt, amivel szembe kell néznünk.

Hogyan is hasonlítható az alakuló összejövetel színvonalához, létszámá­hoz, lelkes hangulatához, az ott elhang­zott szövegek nagy részének értékei­hez? Azt is fájóan hiányolhattuk, hogy ezúttal nem vettek részt a magyar kultú­rában jelentős szerepet játszó személyi­ségek, akiknek a jelenléte joggal tölthet­ne el bennünket bátorító büszkeséggel.

Helyettük – csizmák az asztalon – pártpolitikusok pufogtatták a semmire nem kötelező, választásokra kacsintgató, ilyen-olyan színvonalú mondókáikat. Két dologról nem vagy alig esett szó: az egyesület „mindennapi életéről” és a kultúráról, nem hangzottak el alapvető információk a tagság részvételéről, a körök tevékenységéről, s a gazdasági vezető is mély csalódást keltett, amikor minden adatot, számot nélkülözött a beszéde. Mintha a jól szervezett, forga­tókönyvszerűen pergő üdvözletek kó­sersági pecsétként helyettesítenék azt a nem létező tartalmat, amit jelölni és hitelesíteni hivatottak.

Mintha csak azért hozták volna létre az MZSKE-t, hogy a negyven évig mono­polhelyzetben levő – s azzal vissza is élő – MIOK-on kívül mások is képviselhes­sék a magyar zsidóságot a New York-i Waldorf Astoria Szálló termeiben. Ezt a talán túlkarikírozott véleményt sajnos az is aláhúzza, hogy az MZSKE vezetősége a csúfos és láttató kudarc után, mintha mi sem történt volna, folytatja útját azon a vakvágányon, amely idegen a kitűzött céljától, a tagságától és mind az egyete­mes, mind a magyar és mind a zsidó kul­túrától. Zavartalanul folyik a „kapcsolatfelvétel” és -építés a politikai pártokkal (az MDF-fel, és egyik, csak zsidók és antiszemiták számára érthető nyelven író képviselőjével pedig szégyenteljesen), a hitközséggel (marakodón), alkalmas amerikai milliomosokkal, kormányzati szervekkel és a Szohnuttal – amelyek so­rán nem csak politikai jellegű elkötele­zettségek felé, hanem az önmeghatáro­zás jóval húsbavágóbb döntéseibe (a zsidó nemzetiségi kisebbség erőltetése, zsidó parlamenti szék kiharcolása) so­dornak bennünket.

Talán pislákol még remény, lehető­ség, hogy visszaforduljunk a zsidó kul­túrához, tradíciókhoz: onnan töltekezve fel, nyerve energiát az egyéni és kö­zösségi tudatunk és életmódunk egész­ségesen és korszerűen más kialakításá­hoz. Ahhoz az örökséghez, amely nép­ként tartott fönt bennünket évezrede­ken keresztül.

Kőbányai János