Nemzeti büszkeség és etnikai hovatartozás

Nemzeti büszkeség és etnikai hovatartozás

Az európai labdarúgó-bajnokságon győztes francia csapat sikerei megdo­bogtatták a franciák szívét, és min­denki úgy érezte: a nemzeti együttes diadala egyben az övé is. Pedig aligha titok, hogy a kitűnő játékosok között körülbelül egy sincs, aki származása szerint etnikailag egyértelműen fran­cia lenne. Mi több, a csapat szinte egyedülálló módon nemzetközi, illet­ve összetételében tükrözi Franciaor­szág gyarmattartó múltját.

Íme: Desailly ghánai, Thuram guadeloupe-i, Vieira szenegáli, a három csatár – Anelka, Henry és Wiltord – a Kis-Antillákról való. Zidane algériai kabilok fia, Pires nagyszülei még az ibériai félszigeten éltek, Barthez, Lizarazu, Djorkaeff gyökerei Kalmükföldre, Lengyelországba, illetve Örményor­szágba nyúlnak, Trézéguet pedig ti­zenhét évesen Argentínából került Franciaországba.

Vajon mit szólnának egy ilyenféle összetételű magyar válogatotthoz azok a hazai nacionalisták, akik furtonfurt a nekik nem tetszők etnikai eredetét firtatják? Bár az is meglehet, hogy a nemzeti zászló lobogtatása közben kiaknázható siker olykor még velük is elfeledteti egy-egy pillanatra a „nemkívánatos” származás tényét. Amint a számos magyar származású Nobel-díjas, vagy a Horthy-időkben el­vándorolni kényszerült olyan kiváló­ság, mint Neumann János volt, ma mindenki által elismert dísze a ma­gyar tudománynak – csak akkor vol­tak büdös zsidók, amikor fiatalon kiszekírozták őket az országból.

Gadó György