Nem holt nyelv a héber!

Nyílt levél dr. Komoróczy Gézához

Tisztelt Tanár úr!

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesületben nemrég előadást tartottam a zsidóság nyelveiről, amire Önt is meghívtam. Sajnos nem jött el, és így nem volt mó­dunk vitatkozni a rádióban elhangzott következő kije­lentéséről: „Holt nyelvekkel foglalkozom, az ókori Mezopotámia, Elő-Ázsia nyelveivel. Ezek mind olyan nyelvek, amelyek a szemünk láttára haltak ki (mint a héber, az arámi) illetve szorultak vissza a hétköznapi családi használatból a szakrális szférába.”¹

Nagyon meglep, hogy Ön, az MTA Judaisztikai Kutatócsoportjának és az ELTE Asszíriológiai és Hebraisztikai Tanszékének vezetője a hébert a holt nyel­vek közé sorolja.

Ellenvéleményemet és kérdéseimet azért fogalma­zom meg nyilvánosan, mert egyetértek Hájim Rábinnal, a Héber Egyetem tanárával abban, hogy „a mai nyelvünket az ősi források nyelvével összekötő kap­csolat rendkívüli fontosságú társadalmi és pszicholó­giai szempontból, mert ez a kapcsolat fűzi össze a ma Izraelben beszélt nyelvet Izrael népének történeté­vel.”²

A Magyar Értelmező Kéziszótár (1972) meghatáro­zása szerint a héber „az ókori zsidóság sémi nyelve, az izraeli rítusban és Izrael államban ma is használt nyelv.” Az izraeli Even Sosán-féle értelmező szótár szerint pedig: „a zsidók ősi történelmi nyelve, amelyen a Biblia, a Misna és a héber irodalom más alapművei létrejöttek és megíródtak. A héber a szétszóratás alatti dermedtségéből a legutolsó nemzedékek idején kelt életre, és jelenleg Izrael Állam hivatalos nyelve.”

Az idézetek tényalapja, hogy a héber „egyedüli a világ nyelvei között abban, hogy a mai héber anya­nyelvű óvodás korú gyerek megérti, amit a Bibliából olvasnak fel neki, és a ma héberül beszélők fordítás és előzetes nyelvtani tanulmányok nélkül megértik a 3000 évvel ezelőtt írt szövegeket.”³

Ezért nincs fordítás az izraeli hadsereg katonái szá­mára hivatalosan kiadott Bibliában sem. A Tórából vett és legalább 3000 éves szövegű „Smá Jiszráél!” – imát a mai nyelven sem lehetne másképpen megfogal­mazni.

Vagy egy másik közvetett bizonyíték. Az ultraorto­dox zsidóságnak az a része, amely Izraelben sem haj­landó héberül beszélni, szintén az ősi és a modern nyelv azonosságára hivatkozik.

Természetesen 3000 év alatt a héber sokat változott. Hosszú ideig csak kevesen beszélték. Szakaszai – a bibliai, a misnai, a rabbinikus és a modern – akár külön nyelvekként is felfoghatók⁴ (mint az ó-angol és a kö­zép-angol), de azért még héber marad. Sosem volt olyan zsidó nemzedék, amely elődeitől ne kapta, utó­dainak át ne adta, valamilyen célra ne használta vagy teljesen elfelejtette volna. A héber egysége leginkább ebben a folytonosságban fejeződik ki.

Nem minősíthető a héber holt nyelvnek azon az alapon sem, hogy „a szemünk láttára szorult vissza a hétköznapi családi használatból a szakrális szférába.” Csak kicsit kell kitágítanunk a szemhatárt, és máris megjelennek előttünk az Angliától Kínáig vagy a mo­hamedán világból a keresztény világba utazgató ke­reskedők, akik az útjukba eső minden zsidó közösség­gel héberül vették fel a kapcsolatot. De nem tartozik a „szakrális” szférába a Schulhof Izsákhoz hasonló számtalan szerző naplója, útleírása sem, bár ezek hé­berül íródtak. A spanyol-zsidó költészet jó része sem. (Jehuda Hálévi életművének jelentős részét a „Hét­köznapi versek” alkotják!) Családi körbe tartozik vi­szont, hogy az askenázi zsidóknál „a más városban ta­nuló jesiva-növendék leveleit anyjának jiddisül, apjá­nak héberül írta.”⁵ A világon 1557 és 1920 között kia­dott 635 héber nyelvű sajtótermék többségét is való­színűleg családi körben olvasgatták.⁶

De nem a vég nélkül sorolható példák a fontosak, hanem a lényeg, amit a zsidó nyelvek legkiemelkedőbb tudósa, Max Weinreich fogalmazott meg az askenázi zsidóság nyelvhasználatával kapcsolatosan: „A választóvonal nem aszerint húzódik, hogy szent vagy hétköznapi dologról van szó, nem is aszerint, ki használja a nyelvet – tudós vagy tudatlan. A jiddis és a héber egyaránt szolgál szent és köznapi dolgok kife­jezésére és mindkettő az egész közösségben. A jiddis a beszéd, a héber elvileg az írás nyelve.”⁷

A fentiek előrebocsátása után most megkérdezem Öntől, hébernek tartja-e az Izraelben ma használt nyelvet. Ha nem, miért nem? Ha pedig igen, miért állí­totta, hogy a héber holt nyelv, illetve a szemünk láttá­ra visszaszorult a szakrális szférába?

Jegyzetek

Gondolat-jel, lásd a 168 óra 1991 okt. 8-i számát.

2 Hájim Rábin, Irányzatok és problémák a héber kutatásá­ban és oktatásában, Tudományos előadás, Varsó, 1980, héberül.

3 Hájim Rábin, idézett mű.

4 „A Tóra nyelve egy dolog, a bölcsek nyelve más do­log” – babiloni Talmud, Hulin, 137b

5 Max Weinreich, A jiddis nyelv története, 1. kötet, 59. oldal, jiddisül.

6 Probst, 1922. J. Fishman idézi a Soha ne mondd, hogy meghalt! című tanulmánygyűjteményhez írt elősza­vában, Hága, 1981, angolul.

7 Max Weinreich, idézett mű, 59. oldal.