Nehéz szülés – Régi-új problémák, vajúdó kuratórium

Nehéz szülésRégi-új problémák vajúdó kuratórium és bírósági bejegyzés a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnál

2000 júliusában járt le a Magyaror­szági Zsidó Örökség Közalapítvány há­rom esztendőre kinevezett kuratóriu­mának mandátuma. A Horn-kormány által kinevezett testület megújítására már jó két esztendeje kezdeményezett lépéseket az Orbán-kabinet, de a kor­mányzat és a zsidó szervezetek közötti alkufolyamat eredményeképpen, vala­mint az ellentmondásos kormányzati politikai törekvések következtében má­ig (2001. február derekáig) nincs új tes­tületi vezetése a Mazsöknek.

A Fidesz-vezette kormány kezdeti lendülete – hogy a kuratóriumba a ko­rábbi két kormánydelegátus (Donáth László és Szabó Zoltán MSZP képvi­selők) helyére saját embereit ültesse, illetve, hogy a testületet a meglévő, lét­száma és összetétele (számos külföldi résztvevő) miatt lényegében működés- képtelen kuratóriumot átalakítsa, bele­értve a Suchman Tamás vezette, ko­rábban soha nem ülésező felügyelő-bi­zottság átalakítását, jó másfél eszten­deje lefékeződött.

A jobboldal és a szélsőjobboldal kö­zötti hídverés részeként a Mazsököt is több médiatámadás érte. A kormányza­ti „zsidópolitika” része lett a Közalapít­vány át-nem-alakítása, így hónapokon át lehetett például a kvázináci sajtóban arról cikkezni, hogy a Mazsököt még mindig a szocialisták (értsd: Moszkva-Tel-Aviv-Síp utca tengely) irányítják, hi­ába itt bármi változás, a zsidók világ­uralomra törnek, és sötét ügyleteik ré­sze a kárpótlás.

Aztán mégiscsak elkövetkezett a nagy pillanat, és tárgyalások kezdődtek a kuratórium átalakításáról, és névso­rok és listák állíttattak össze, ám mind ez ideig valódi eredmény nélkül. A Mazsök módosított alapítói okiratának bí­rósági bejegyzése híján, idén február közepéig sem sikerült a nagy mű: zsidó szervezetek delegátusaiból, kormány­zati emberekből és „köztiszteletben ál­ló zsidó személyiségekből” (akiket a kormány és a zsidó szervezetek egyet­értésével neveznek ki, s mindig tarto­gat meglepetést ama tekintetben, kiről gondolják az illetékesek, hogy köztisz­teletben áll) felállítani, és döntésképes­sé tenni az új és némiképpen hatéko­nyabban funkcionáló testületet az előzőnél.

Az új kuratóriumban helyet kap a Ma­gyarországi Zsidó Szociális Alapítvány vezetője, Talyigás Katalin, akinek je­lenléte által a szociális szféra „lobbija” erősödik (sokak reményére nem a kul­túra rovására). Új tag Eliezer Gilad, a budapesti Szohnut iroda vezetője, aki az elhunyt David Kraus izraeli nagykö­vet kurátori székébe kerül, valamint a Nemzetközi Jóvátételi Világszervezet (WJRO) két, szintén külföldi delegáltja, akik tagként, illetve felügyelő-bizottsági tagként jutnak szerephez. Kurátor lesz a Zsidó Közéleti Unió (konzervatív szel­lemiségű szerveződés) frontembere, Sík János ügyvéd, aki a kormányt kép­viseli majd, felügyelő-bizottsági tag Staub Pál jogász, aki szintén a ZSKU vezetője. A másik kormánydelegátus neve helyén a beadványban mindössze annyi szerepel: Miniszterelnöki Hivatal, egy fő. Kérdés, megtörténhet-e így egy­általán a bírósági bejegyzés. (Korábbi elképzelések szerint Fónagy János, a Miniszterelnöki Hivatal magas rangú munkatársa került volna e posztra, aki idő közben Közlekedési és Vízügyi mi­niszter lett. Minden bizonnyal e fordulat áll a bizonytalankodás mögött.) A fel­ügyelő-bizottság elnöki posztjára a kor­mány Tímár György ügyvédet, a Füg­getlen Kisgazdapárt parlamenti képvi­selőjét jelölte, s tagságot kapnak a Mazsök testületéiben elődjeik helyén a két évvel ezelőtt megválasztott Tordai Péter és Lancz Tibor Mazsihisz és Bzsh-elnökök.

A Mazsök célracionális működését egyébként a nagy létszámú kuratórium összetételén kívül (mely döntő részben a honi zsidó közélet, ezen belül is a Hit­község képviselőiből áll) három dolog veszélyezteti.

1. Mint hírlik, az új kuratórium tagjait, a közalapítványokról szóló törvény bí­rói jogértelmezése következtében nem három évre, hanem határozatlan időre nevezik ki, így megbízatásuk lényegé­ben életre szóló. Csak „méltatlanná vá­lásuk” esetén van mód visszahívásuk­ra. Ez a delegálóktól is meglehetősen nagy függetlenséget biztosító státus, mely bebetonozza a testületet, példa nélküli hatalmat ad a kurátorok kezé­be, ami ideális személyi konstelláció esetén is bírálandó.

2. Nyoma nincs annak, hogy a hároméves működés rossz tapasztalatainak birtokában akár személyi, akár struktu­rális változások következzenek be. Ab­szurdum, hogy a sokrétű pályázatokat (egyéni és szervezeti, kulturális, vallási és szociális projekteket) ugyanaz a né­hány kurátorból álló pályázati bizottság véleményezze, s terjessze elő döntés­re, mindenféle szakmaiságot nélkülöz­ve, bármiféle – hasonló külföldi zsidó alapítványoknál bejáratott gyakorlat szerint – éves preferencia kitűzését mellőzve. Kívánatos volna szakkurató­riumok felállítása, tanácsadók bevoná­sa, akik a pillanatnyilag felismerhetetlen elvek szerinti, ad hoc jellegű támo­gatást, a delegáló szervezeteknek, stb. való lobbizást tanácsaikkal, vélemé­nyeikkel ellensúlyozzák, s a pénzosz­tást kissé tervezettebb, a Mazsök tör­vénybe foglalt céljainak, s a magyarországi zsidó közélet és kultúra szükség­leteinek megfelelőbb mederbe terel­jék, részletesen kidolgozva a pályázta­tás és pénzosztás ellenőrizhető és be­látható szempontjait.

3. Miután a Hitközség delegáltjai és a hozzá lojális szatelit-szervezetek képvi­selői döntő többségét alkotják a kura­tóriumnak, a Mazsök nehezen tudja a kárpótlás immár nemzetközi súlyú szakkérdéseit, és e téren a magyar-zsi­dóság politikai képviseletét autonóm módon ellátni, noha ehhez operatív ve­zetőinek szakmai felkészültsége adott volna. Amíg a Hitközség egyik kárpótlá­si szakembere, a látszatdemokrácia emblémájaként a Hitközség lapjának olvasói levelei között támadja lapszámról lapszámra a Közalapítványt; amíg a professzionalizmust és a hatékonysá­got, az olykori kemény fellépés igényé­nek szükségét maga alá gyűri a Hitköz­ség vezetőinek kizárólag rövid távú ma­gyarországi politikai érdekeit, s a nagy nemzetközi zsidó szervezetekhez való lojalitást szem előtt tartó magatartása, illetve közönye az általuk közvetlenül nem használható pénzalappal kapcso­latban, addig a magyar-zsidóság kárpót­lási igényei mind a magyar kormányzat­tal szemben, mind a nemzetközi poron­don kárt szenvednek.

A fentiekkel a magyar-zsidóság ama részének is tisztában kell lennie, mely a kárpótlást elégedetten és megnyug­vással fogadja, ám nem hallatja hangját egyetlen zsidó szervezetben sem a kö­zösség ügyeinek, méltó képviseletének érdekében.