Napló
Gershom Scholem írásait lapozgatva
Gershom Scholem írásainak magyarul nemrég megjelent kétkötetes gyűjteményét olvastam az elmúlt napokban. Klasszikus tanulmányokat tartalmazó kötetek ezek, a zsidóság kultúrájának felfedezésére induló minden utazó talál bennük valami érdekeset, s a mélyebb igazságok után kutató pedig segítségükkel a gondolkodás számtalan kimeríthetetlen forrására lelhet. De a tartalmas misztikus metaforákon túl és a gondolkodásra késztető filozófiai rébuszokon felül van ennek a könyvnek egy más természetű titka is: a szerző személyisége.
Gershom Scholem, egy törtető német asszimiláns zsidó család gyermeke, tizenöt éves korában kijelenti szüleinek: „Zsidó akarok lenni.” S ettől kezdve azzá válik, ami – ugyanis zsidóvá. A gyerek Gershom gesztusa kivételes – rendhagyó – gesztus. Ha ismerte volna Sartre-ot, akkor azt mondta volna, hogy „a rossz radikalizálásának” gesztusa. Scholem gyerekkorának idejében, ahogy sokfelé mindmáig is, a zsidó szülők többsége arra tanította gyerekeit, felejtsék el azt, hogy zsidók, mi több, hogy felejtessék el másokkal is, hogy szégyelljék zsidóságukat – ezt jelentette a modernség és a felvilágosodás. Zsidónak lenni „középkori” dolog volt, az elmaradottság jele. S akkor jön egy gyerek, és – a szülők rémületére – vissza akar térni a sikeresen elhagyott középkorba. Azzá akar válni, ami a környezetében szégyennek számított; megfordítja az előjeleket – nem ő szégyenli magát, szégyelljék magukat a szülei.
De ez még csak az első lépés. Miután Gershom elhatározza magát, hogy zsidó lesz, szembetalálja magát egy ennél nehezebb kérdéssel: hogyan lehetek azzá, ami vagyok – ugyanis zsidóvá?
A hagyományos zsidó efféle kérdést nem is tesz fel. Ő nem választja magát zsidónak, mert nincs választása. Ő nem kérdezi meg magától, hogyan lehet zsidóvá válni. Ő úgy lesz zsidóvá, ahogy az apja vagy az anyja, egyszerűen követi a mintát, és a minta nyomán engedelmeskedik a Törvénynek. De mióta modernek vagyunk, elkerülhetetlenül ily kérdések fogalmazódnak meg a zsidóság számára is. Valóban, mit jelent zsidónak lenni? Pontosabban szólva, mit jelent az én számomra zsidónak lenni? Mert persze az én számomra valami egészen mást jelent, mint a szomszédom számára, pedig mindkettőnk számára jelent valamit; s ez még akkor is így van, ha mindkettőnk számára sokat jelent.
Az a kérdés: mit jelent az, hogy zsidónak lenni, zavarba ejti az embert. Azért ejti zavarba, mert modern kérdés, mert a kérdésben nem rejlik benne a válasz. Ahol a kérdésben nem rejlik benne a válasz, az ember vállalja a szabadságot. A fiatal Gershom Scholem elvállalta ezt a szabadságot. Először a cionizmusban vélte zsidóságát megtalálni. S habár a cionista mozgalmat nem hagyta cserben, ez a mozgalom egyedül nem adott számára választ a saját magának feltett kérdésre.
Scholem elutasított mindenfajta asszimilációt. A cionista mozgalomban egy időben divatos jelmondatot – „olyanok akarunk lenni, mint a többi nép” – az asszimiláció különösen veszedelmes formájaként ítélte el. Scholem számára a zsidóság valami „szellemi” dolog. Ha magamat zsidónak választom, akkor egy „szellemet” választok. Igen, de milyen, vagy inkább melyik szellemet? Erre a kérdésre keresve a választ, Scholem belefogott a „zsidóság szellemének” felkutatásába. Megtanult héberül, tanulmányozni kezdte a zsidó messianizmust, elsősorban a kabbalát Minden zsidó valamilyen értelemben vallásos – mondta Scholem; nincs éles határ a szekularizmus és a vallásosság között. Scholem önmagát mélyen vallásos embernek vallotta, úgy hitte, hogy Isten nélkül igazság sincsen. De a tradicionális zsidó vallási szabályokat be nem tartotta. A halakhát történetileg magasra értékelte, tudta, hogy nélküle a zsidóság nem maradt volna fenn, de úgy érezte, hogy ma idejétmúlt. Nem a halakhában, vagy nem ott elsősorban, él ma a zsidóság szelleme.
Arra a kérdésre, „hogyan lehetek én zsidóvá?”, Scholem az egész életével és munkájával válaszolt. Választásának tartalma egyéni és ennyiben utánozhatatlan. Választásának gesztusa azonban paradigmatikus. Minden zsidó ember a saját zsidóságának szerzője. Ha vannak is tipikus utak, a választások mindig egyéniek.
Scholem sajnos hajlott arra, hogy választásának tartalmát is paradigmatikussá tegye, ne csak annak formáját. Gyakorta el akarja hitetni velünk, hogy az ő döntése volt az egyetlen helyes, s minden más döntés – mondjuk például a kettős identitás választása – tévedés. Ez pedig, így hiszem, az egyetlen komoly tévedés. Hiszen ha az a kérdés, „mit jelent az, hogy zsidó vagyok?”, csak úgy válaszolható meg, ha így fogalmazok: „mit jelent számomra, hogy zsidó vagyok?”, akkor az erre a kérdésre adott összes válaszok együttesen – kivétel nélkül – felelhetnek csak arra a kérdésre, hogy mit jelent ma zsidónak lenni.
Címkék:1995-10