Nagy, de be nem fejezett monográfia
(Kroó György: Szabolcsi Bence. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tudományos közleményei sorozat, 1994, 670 oldal)
Aki olyan szerencsés volt, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szabolcsi Bence tanítványa lehetett, sohasem felejtheti el a legendás hírű professzor zenetörténet-óráit. Ez a tanítvány szó kicsit nagyképűen hangzik, hiszen szorosabb kapcsolatot sejtet tanár és hallgató között, ilyet azonban Szabolcsi Bence csak a zenetudományi tanszak kis létszámú osztályainak növendékeivel tartott. Nekünk, a többi tanszak hallgatóinak a főiskola legnagyobb tantermében, a XVIII.-asban adott elő, amely ilyen alkalmakkor mindig zsúfolásig megtelt. Szabolcsi professzor minden egyes alkalommal elbűvölte hallgatóságát hatalmas tudásanyagával, a műfaji problémák lényegének megragadásával, előadási stílusának szuggesztivitásával. Zenetörténeti előadásai sohasem korlátozódtak kizárólag a zenei vonatkozású kérdésekre, mindig széles kitekintést nyújtott az adott korszak társadalmára, irodalmára, képzőművészetére is. Bámulatos elevenséggel tudta felidézni az elmúlt korok világát, ahogy például a XVII. századi Velencéről vagy a XVIII. századi Bécsről beszélt. És mindehhez járult még rokonszenves egyéniségének varázsa, egyszerűsége, szerénysége, ahogy előadásához a zongorán a zenei illusztrációkat játszotta – természetesen fejből -, de mindig a maga száraz módján, jelezve, hogy ez nem művészi produkció, hanem csupán egy a témához kapcsolódó zenei példák közül; ahogy – a zenetörténet nagyjai iránt érzett rajongása ellenére – következetesen igyekezett elkerülni a patetikus megfogalmazásokat. Pedig ez még kortársai között sem volt ritka jelenség. Sohasem hangoztatott ellentmondást nem tűrő, kategorikus véleményeket, hanem többféle megoldási lehetőséget vetett fel, és hallgatóira bízta a végső következtetéseket, legfeljebb Finom tapintattal rávezetette őket arra a válaszra, amit ő is helyesnek tartott.
Nagy monográfiákat általában alkotó művészekről, írókról, zeneszerzőkről, festőkről, szobrászokról szoktak írni. Ezért nagyon kivételes esetnek számít, hogy egy zenetörténész életéről, munkásságáról szülessék ilyen nagyszabású, átfogó mű. Mert Kroó György könyve az: kétkötetes, és több mint 670 oldal. Mint a szerző az előszóban írja: „…a Szabolcsi Bence személye iránti hála, és tudós egyéniségének csodálata, a magyar-zsidó identitás létének és működésének történelmi, szakmai és pszichológiai szempontú bemutatása belső kihívás egy olyan zenetörténeti mű létrehozására, amelynek hőse zene- történész – olyan egységes és ellenállhatatlan késztetéssé erősödött, amely elől különböző elfogódottságokra hivatkozva sem térhettem ki.” És Kroó Györgynél senki sem lehetett alkalmasabb arra, hogy ezt a monográfiát megírja, mint a nagy professzor kedves tanítványa és utóda a zenetudományi tanszék vezetőjének posztján. Emellett a Szabolcsi-életmű sok szálon kapcsolódik a zsidó valláshoz és kultúrához, amelyekben egy kívülálló bizonyára nem ismerte volna úgy ki magát, mint a szerző.
Nagyon érdekes mindjárt a könyv legeleje, ahol Kroó Szabolcsi Bence családi gyökereit deríti fel. Apja, Szabolcsi (Weinstein) Miksa egy nyírségi, sokgyermekes gazdálkodó fia, asszimiláns, de vallásos szellemben nevelkedett. Először rabbinak készült, ám gyökeres fordulatot vett a pályafutása: újságíró lett. Az 1992-es hírhedt tiszaeszlári vérvád- perben sokat segített az ártatlanul megvádolt zsidók ügyvédjének, Eötvös Károlynak védencei felmentésében. Pesten az Egyenlőség munkatársa, majd szerkesztője. Utódaként a lap élén idősebb fia. Szabolcsi Lajos követte.
A monográfia végigköveti az 1899-ben született Szabolcsi Bence gyermekkorát, középiskolai és egyetemi tanulmányait, ismerkedését a zenével, és hosszabban elidőz annál a korszakánál, amely döntő jelentőségű életében: ami kor a Zeneművészeti Főiskolán a zeneszerzés szakon Kodály Zoltán növendéke volt. Megismerkedünk Szabolcsi lipcsei egyetemi éveivel, zenetudományi doktorátusát is kint szerezte, majd sokrétű itthoni munkásságával. Ez három fő irányba ágazott: úttörő kutatásaival, tanulmányaival egyik megalapozója lett a magyar zenetörténetnek; nagyon sokat tett a zsidó zene bonyolult problémáinak tisztázása érdekében; és végül, de nem utolsósorban kiváló monográfiákat és összefoglaló műveket alkotott az általános zenetörténet témakörében is.
Kroó bőségesen ismerteti, idézi és méltatja Szabolcsi reprezentatív munkáit: a Zene történetét, a Beethovent, az Európai virradatot, A melódia történetét, a Liszt Ferenc estéjét, de emellett nem kerülik el figyelmét a hagyatékban megmaradt, publikálatlan tanulmányai, és azok az írásai sem, amelyek régi újságokban, folyóiratokban jelentek meg, és így szinte elérhetetlenek a mai olvasók számára. Szabolcsi természetesen nem kaphatott egyetemi katedrát a Horthy-rendszerben. A könyvből meg lehet tudni, hogyan alázták meg ezt a nagy tudóst a munkaszolgálatban, és hogyan pusztult el tizennégy éves fia, akit 1944 nyarán az utcáról hurcoltak el Auschwitzba. Kroó teljes egészében közli Szabolcsi Bence novelláját, címe: Polifémosz barlangja – Egy deportált zenész naplójából. Ebben azt beszéli el, hogyan szökött meg 1944 novemberében a halálmenetből a bécsi országúton. Megrendítő olvasmány.
Csak a felszabadulás után bontakozhatott ki teljesen Szabolcsi pedagógiai és tudományszervezői tehetsége. Ez sem tarthatott sokáig, a Rákosi-rendszerben megbecsülték ugyan, de megalkuvásokra kényszerítették.
Kroó György csak az 1950-es évekig követi végig Szabolcsi Bence életét, nem szól öregkori tevékenységéről, betegségéről, 1973-ban bekövetkezett haláláról. Mint írja, a további esztendők Szabolcsi-portréját „közös munkaként, sokak ecsetjének kell felfestenie”. Ez hiba volt. így nem lett teljes a monográfia, és egy ilyen nagy mű után a belátható jövőben senki sem fogja befejezni.
Címkék:1997-01