Náci múlttal küzdenek a német Korán-kutatók
Forrás: Múlt-Kor
2008. január 31.
Németországban újra előkerült a Korán ősi kéziratait őrző fényképgyűjtemény, a szenzációt méltató nyilatkozatokban azonban az európai Korán-kutatásokkal kapcsolatos viták is feléledtek. A kérdést az is bonyolítja, hogy a bejelentés kapcsán a német tudományos élet egy újabb részének kell eddig vállalhatatlannak tartott náci múltjával szembenéznie.
A német Korán-kutatás fénykora
1944. április 24-én az angol légierő lebombázta a müncheni Bajor Tudományos Akadémiát. A 16. században épült és korábban jezsuita kollégiumként működő épületben a Korán kéziratairól készült fényképeket őrizték. A 45 tekercs filmet még a háború előtt gyűjtötték össze, hogy megvizsgálhassák az arabok szent könyvének fejlődését. A háborús pusztítás azonban meghiúsította a kutatásokat. Anton Spitaler, az Akadémia egyik arab tudósa mindvégig azt állította, hogy a fényképek elvesztek.
A náci Németországban elhurcolták az ősi arab szövegekkel foglalkozó zsidó kutatókat, árja kollégáikat pedig arra kényszerítették, hogy tudásukat a háború szolgálatába állítsák. A Közel-Kelet kutatói ezért hírszerzőként, vallatóként vagy nyelvészként dolgoztak. Anton Spitaler a 845. számú német-arab gyalogsági zászlóaljnál, a nácikat támogató önkéntes arab egységnél volt tolmács.
A férfi azonban mindvégig hazudott: a fotók megmenekültek, és 60 évig Spitaler őrizte őket “Azt mondta, eltűntek. Meg akart szabadulni tőlük” – állítja Angelika Neuwirth, a 2003-ban elhunyt Spitaler egykori tanítványa. A kollégák csak találgatni tudnak, miért rejtegette ilyen hosszú ideig ezt a tudományos kincset. Neuwirth, a Berlini Egyetem arab tanszékének professzora most szeretné feléleszteni a háború miatt abbamaradt, nagy hagyományokra visszatekintő német Korán-kutatásokat.
A német tudósok a 19. században élen jártak az ősi szövegek kutatásában. Munkájuk forradalmasította a keresztény és zsidó szent szövegek megértését. A buzgó hívők közül azonban sokan nem nézték jó szemmel a szerintük szent igazságokat tartalmazó szövegek vizsgálatát. A Korán tanulmányozása merész elméletek és keserű viszálykodások okozója lett, még az iszlám forradalom vádja is felmerült. Az iszlám szent szövegek nyugati módszerekkel történő kutatása próba elé állítja az iszlám közösséget, mennyire képes a saját hagyományain kívül eső gondolkodást elfogadni és befogadni.
A Korán a muzulmánok szemében Isten szava, amelyet a 7. században élt Mohamed prófátának nyilatkoztatott ki. Hitük szerint a szöveg nem változott az évszázadok során. A Korán “hibátlan” és eredetije egy mennyben őrzött “múlhatatlan táblára” van feljegyezve, szövege megkérdőjelezhetetlen. A kutatás gyakran foglalkozik nyelvészeti kérdésekkel és szövegelemzéssel, ám a szakértőknek óvatosan kell eljárniuk, mivel az elmúlt években többször is az iszlám, a szent szöveg és Mohamed próféta meggyalázásával vádolták őket.
Egy Észak-Németországban élő kutató, Christoph Luxenberg jelenleg is álnév alatt ír, mivel a Koránról vallott nézeteit a muzulmánok provikációnak tekintik. Szerinte a Korán egyes részei nem is arab, hanem szír nyelven íródtak. A Korán által az iszlám mártíroknak ígért “szüzek” valójában csupán “szőlők”. A megoldás azonban igen bonyolultnak ígérkezik: a Korán legkorábbi kézirata a 700 körüli időkből származik, és olyan arab írással készült, amelyet igen nehéz megfejteni, ezért több olvasat is lehetséges.
A müncheni archívum felügyeletével megbízott Neuwirth nem osztja radikálisabb kollégái véleményét. Célja nem az iszlám kétségbe vonása, inkább a Korán iránti figyelem felkeltése, bár mindkettő tabutéma. Szerinte még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni a kéziratokkal kapcsolatban, hiszen a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia által finanszírozott kutatás 18 évig, sőt tovább is eltarthat.
A müncheni archívumot a kezdetektől rejtély és balszerencse vette körül. Alapítója egy különös hegymászó balesetben vesztette életét 1933-ban. Utódja repülőszerencsétlenség áldozata lett 1941-ben. Az őket követő Anton Spitalernek szerencsésebb sors jutott, 93 évet élt. A korábban szivardobozokba, műanyagtálcákra és süteményes dobozokba rejtett filmtekercsek egy berlini széfbe kerültek.
A kéziratokról készült fotók az elsők egy számítógépes adatbázisban, amely Neuwirth szerint hozzájárul az iszlám szent könyve történetének megismeréséhez. A kutatások révén meg lehetne jelentetni a Korán első “kritikai kiadását”, amely képet adhatna arról, hogyan is nézett ki az eredeti szöveg, és milyen átfedések vannak a Bibliával, és más keresztény, zsidó szövegekkel.
Kutatások a Harmadik Birodalom árnyékában
Tunéziai szakértők egy csoportja is hasonló feladatra vállalkozott. Ők azonban semmiképp sem akarják feldühíteni a muzulmán hívőket. “Hallgatni néha jobb” – véli Moncef Ben Abdeldzselil, a kutatás egyik résztvevője. Negatív példa lehet, hogy tavaly az afgán hatóságok letartóztatták azt a tisztviselőt, aki köznyelvre kívánta fordítani a Koránt, művét istenkáromlásnak kiáltották ki, ezért a szerző azóta bújkálni kényszerül.
A keresztények egy része sem szereti, ha világi tudósok vizsgálják a szent szövegeket, és elutasítja a bibliai szövegek kritikáját. A többség azonban elfogadja, hogy a Bibliát különböző emberek írták, különböző korokban, és a kanonizáció évszázadokig tartott. Ezzel szemben a muszlimok a Koránt Isten szó szerinti kinyilatkoztatásának tekintik. A Korán megkérdőjelezése olyan, “mintha egy kereszténynek azt mondanák, hogy Jézus homoszexuális volt” – mondja Abdu Filali-Anszari, marokkói tudós.
Az iszlám világ elutasítja a nyugati szövegelemzési módszereket. “Csak egy hívő muszlim írásai érdemesek a figyelmünkre. A muzulmánok Szent Könyvről alkotott képének szilárdnak kell maradnia: a Korán Allah szava, állandó, makulátlan, változhatatlan és utánozhatatlan” – írta egy szaúd-arábiai egyetemi professzor 2003-ban megjelent könyvében.
Neuwirth és Michael Marx, a kutatási projekt vezetője, Iránba, Törökországba, Szíriába és Marokkóba utazva igyekezett meggyőzni az iszlám világot a kutatás hasznosságáról. Marx az al-Dzsazíra televíziónak adott interjújában cáfolta, hogy a projekt célja az iszlám tantételek elleni támadás lenne.
Az európaiak már a középkorban elkezdték a Korán tanulmányozását, bár akkor még csak hiteltelenné akarták tenni. A komoly tudományos kutatás, amelynek élén a német tudósok álltak, a 19. században indult el. A vizsgálatok először a Bibliát vették célba, és komoly kritikákat fogalmaztak meg az Ó- és Újszövetség hagyományos értelmezésével kapcsolatban. A tudományos munka aláásta a Szentírás szó szerinti igazságába vetett hitet, és teret engedett a szekularizált Európának. Egy idő múlva a kutatók a Korán felé fordultak. 1857-ben a párizsi akadémia díjat tűzött ki a Korán legjobb “kritikai történetére”, amelyet Theodor Nöldeke, német tudós nyert meg. Munkája a nyugati koránkutatás kezdetét fémjelezte.
A müncheni gyűjteményt Nöldeke pártfogoltja, Gotthelf Bergsträsser alapozta meg. Miközben Németország a fasizmus felé menetelt, Bergsträsser koránmásolatok után kutatott a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Európában. Az értékes kéziratokat Leica kamerával fényképezte le. 1933-ban, nem sokkal Hitler hatalomra kerülése után a kiváló hegymászó hírében álló Bergsträsser halálos balesetet szenvedett a bajor Alpokban. Holttestét nem boncolták fel. Az a hír járta, hogy öngyilkos lett, vagy meggyilkolták. Munkáját Otto Pretzl vette át, aki 1934-ben Marokkóba utazott, és ott sikerült bejutnia a királyi könyvtárba, amelyben a Korán egy ősi másolatát őrizték.
Amikor aztán a nácik Észak-Afrikában és a Szovjetunióban harcoltak, szükségük volt az arabista szakértőkre. A tudósok a propaganda-terjesztésben és olyan iskolák felállításában segédkeztek, amelyekben muzulmánokat képeztek ki a német hadsereg számára. A kéziratokat gyűjtő Otto Pretzl főként a katonai hírszerzésnél dolgozott. Ő hallgatta ki a Franciaország megszállása során elfogott, arabul beszélő katonákat, később pedig azt a megbízást kapta, hogy szítson felkelést Irakban az angol csapatok ellen. Repülőgépe azonban lezuhant.
A fényképgyűjtemény sorsa Spitaler kezébe került, aki szintén segédkezett a gyűjtésben. A háború alatt a hadtestparancsnokságon dolgozott, majd pedig Ausztriában arab nyelvészként. A háború után visszatért az akadémiára. A koránprojekt folytatása helyett azonban inkább egy klasszkus arab szótár összeállításával foglalkozott. Fél évszázados fáradtságos munka után a 24 betűből álló arab ábécé csupán első két betűjével készült el. Spitaler csak kevés tanulmányt publikált, de mestere volt az arab szövegeknek. Kollágái szerint viszont óvatos, eredménytelen és a szokatlan nézetekkel szemben rosszindulatú volt.
Irigységtől a vallásos tiszteletig
“A náci hatás rányomta bélyegét az egész 1945 utáni korszakra” – mondja Günter Lüling, akit a Korán eredetéről vallott nézetei miatt az 1970-es években kirúgtak az egyetemről. Doktori disszertációjában ugyanis azt állította, hogy a Korán szövegét részben keresztény himnuszokból állították össze. Spitaler emiatt elbocsátotta. Munkáját otthon folytatta, majd egy francia újság kérésére Berlinbe utazott, hogy a német tudósokról anyagot gyűjtsön. “Németország háború utáni kutatói mind náci múlttal rendelkeznek.”
Berthold Spuler például jiddis és héber szövegeket fordított a Gestapo számára. (Spuler tanári karrierje az 1960-as években ért véget, amikor egy hamburgi diáktiltakozás alatt azt kiabálta, hogy “az összes tüntetőt koncentrációs táborba kellene vinni”.) Rudi Paret, akinek az 1962-es Korán-fordítása alapműnek számít, a “Német egyházi életre gyakorolt zsidó befolyás kiirtásával foglalkozó kutatóintézet” tagja volt. Háborús szerepvállalásuk ellenére ezen kutatók munkáját ma is megbecsülés övezi.
Vannak, akik már kívülről tudják
Az 1970-es évek közepén eljött Spitaler nyugdíjazása. Anyagai rendezése során dobozokat vitt a szótárprojekt számára fenntartott helyiségbe. Egyik tanítványa, Kathrin Müller, belepillantott az egyik dobozba, ahol egy régi filmtekercset látott. Rákérdezett, de Spitaler nem adott választ. Ma már tudja, hogy a Korán-másolatokat látta.
A nyolcvanas évek elején, amikor a gyűjteményt még elveszettnek hitték, két német tudós utazott Jemenbe, hogy ősi kéziratokat vizsgáljanak meg. Ők szintén készítettek fotókat, de a jemeni hatóságok azokat elkobozták. A német diplomatáknak végül sikerült meggyőzni Jement, hogy adja vissza a fényképeket. Az egyik kutató, Gerd-Rüdiger Puin szerint a Korán “nem az égből pottyant le, hanem története van.” Kijelentése egy évtizeddel ezelőtt hatalmas dühöt váltott ki. Az iszlám hagyomány iránti tiszteletéről híres Neuwirth sem kerülte el az arab gyanakvásokat: Jordániában elveszítette tanári állását, mivel egy Németországban tartott előadáson megemlítette egy radikális revizionista tudós nevét.
1990-ben Neuwirth találkozott régi professzorával Spitalerrel, aki ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, de szellemileg még friss volt. Beszélgetésük során véletlenül megemlítette, hogy nála van a kéziratokról készült fényképgyűjtemény, és felajánlotta, hogy átadja Neuwirth-nek. A fotók így Münchenből Berlinbe kerültek, de létezésükről csupán néhány tudós tudott. 2003-ban, Spitaler halálakor, Paul Kunitizsch még azt írta gyászbeszédében, hogy a fényképek elvesztek, és ezzel meghiúsult a Korán kutatása.
A gyűjtemény létezéséről szóló információk csak lassan terjedtek el, és máig rejtély maradt, miért is rejtegette Spitaler a filmtekercseket ilyen sokáig. Ő maga csak egyetlen egyszer utalt rá egy 1975-ben publikált könyv lábjegyzetében. Neuwirth szerint Spitalernek egyszerűen “elege lett” a rendkívül időigényes projektből, és más témákkal akart foglalkozni. Lüling véleménye kevésbé kíméletes: szerinte Spitalernek nem volt meg a tehetsége a gyűjtemény feldolgozásához, és nem akarta, hogy mások esetleg túlszárnyalják. Kunitzsch úgy véli, Spitaler túl ambiciózusnak tartotta a projektet, hiszen a téma különösen érzékennyé vált, miután 1948-ban megalakult Izrael, és az iszlám világban egyre fokozódott a nyugati tudósok iránti gyűlölet.
Kathryn Müller szerint a “háború mély sebet ejtett mindenen”, és sok német háború előtti álmát maga alá temette. A másik lehetséges tényező Spitaler mély hite lehetett: a tudós talán túlságosan is tisztelte a szent könyveket.
