Mucsa vagy Európa?

Írta: G. Gy. - Rovat: Archívum

„Vörös jelek a Hadak Útján: Hunniában valami készül” – írta Ady a forradalmi vihart megsejtő és idéző költeményében. Az a forradalom arra volt hivatott, hogy Európához kapcsolja „Hunniát”, a „grófi szérűk” elmaradott Magyarországát. Ma egyesek azon fáradoznak, hogy ezt az országot, amely azóta is csak igyekszik Európa felé, visszatartsák, visszafordítsák. Hogy megmaradjon Hunniáinak.

Bennünk legalábbis ezt a gyanút ébresztik némely, talán csekélységnek tetsző jelek. Az például, hogy jelentkeznek literátorok, akik éppen Hunnia Füzetek címen indítanak sorozatot, és ebben elsőként épp Szabó Dezsőnek „Az antijudaizmus bírálata” című, lényegében zsidóellenes írását teszik közzé. Vagy az például, hogy megalakul valami Kelet Népe Párt elnevezésű csoport, és ez egy másik szervezettel Turul Népe néven lép választási szövetségre.

Nem akarjuk ok nélkül félreverni a harangokat. Valószínű, hogy az efféle kezdeményezések nem tudnak majd jelentőségre vergődni az új magyar demokráciában. Mégis jelzik, hogy élnek még itt olyanok, akiknek nem volt elég tanulság a két világháború közötti misztikus ideológiai zagyvalék romhalmazokkal és hekatombákkal illusztrált csődje. Faji mítosz, Csodaszarvas-mozgalom, „turáni eszme”, Turul Szövetség, mély-magyar-hígmagyar ellentét, talaj-gyökér – ez kellene még ma is?

Köszönjük, ezekből nem kérünk. Mi, magyar zsidók, egy európai magyarsággal kívánunk és tudunk együtt élni, egy európai, polgári és demokratikus Magyarország állam- polgárai akarunk lenni. Hunnia állampolgárságát nem igényeljük.

Amikor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület küldöttsége a tavasszal Izraelben járt, nemegyszer szögezték neki a kérdést Magyarországról elszármazott izraeli zsidók: Mire vártok? Nem volt elég nektek hat- százezer magyar zsidó legyilkolása? A maradék elpusztítását is ott akarjátok megvárni? Mi azt feleltük: Gondunk tesz rá, hogy a gyilkos eszmék csírája se teremhessen ismét meg ebben az országban.

Ha a Hunnia Füzetek kiadója a háborús bűnösként jogosan kivégzett Bárdossy Lászlónak az utolsó szó jogán elmondott beszédét „megrendítő erejű vádbeszéd”-nek nevezi és nem talál sürgősebb tennivalót a maga számára, mint hogy épp ezt bocsássa az olvasóik elé, akkor mi tudjuk a teendőnket: figyelmeztetjük őket is, a közvéleményt is, hogy baj lesz. A baj nemcsak a hazai zsidóságot fenyegeti, sőt talán elsősorban nem is őt. A magyarságra, Magyarországra hozzák a legnagyobb veszélyt Hunnia turulon szárnyaló apostolai. Közép-európai összefogás nélkül az ország nem létezhet, és ha most lekési a csatlakozást a nyugat-európai expresszhez, visszafordulhat Ázsia felé. Tegyük hozzá: a tegnap és a tegnapelőtt Ázsiája felé, mert Hunniának és a Turulnak már a mai Ázsia is búcsút mondott.

Európa igényt tart Magyarországra. De Magyarországra, és nem Mucsára.

 

Címkék:1990-01

[popup][/popup]