Mose Kacav, Izrael új, ellentmondásos államelnöke

A Knesszet nemrégiben ál­lamelnökké választotta az iráni születésű, Likud párti Mose Kacavot. Bár minden­ki Simon Peresz, a méltán világhírű politikus győzelmét várta, Peresz a forrongó izra­eli belpolitikai helyzet áldo­zata lett: a szefárd ortodox párt, a Sasz előzőleg támoga­tásáról biztosította őt, ám néhány tag „átszavazott” Kacavra, aki szefárd zsidó lé­vén, eredetileg is bírta a ke­leti származású képviselők bizalmát.

Kacav, aki korábban Kirjat Malachi városának polgár­mestere volt, és több Likud- kormányban töltött be államtitkári és miniszteri pozíció­kat, megválasztása után népfrontos beszédet tartott, minden izraeli államelnöké­nek nevezte magát, sőt azt is elmondta, hogy látván az izraeli parla­mentben rendkívül elterjedt verbális ag­ressziót, egyenként fog elbeszélgetni a legvehemensebb képviselőkkel, szelídebb viselkedésre próbálva majd rábír­ni őket. Az izraeli városka, ahol Kacav polgármester volt, fontos, hiszen egyike azon huszonnyolc városnak, amelyet az 1950-es években hozott létre az izraeli kormány, ezeket nevezték „fejlesztési városok”-nak. Ezeket a városokat és egyéb településeket az észak-afrikai és más, a Közel-Keletről érkezett zsidó be­vándorlók tömegeinek elhelyezésére hozták létre. A tágabb értelemben vett fejlesztési övezetek az ország ritkán vagy egyáltalán nem lakott részeinek zsidókkal való betelepítését voltak hi­vatva előmozdítani. Később ez sok fe­szültség forrása lett, mert szefárdok nagy csoportjai érezték úgy, hogy az „askenázi establishment” másodosztá­lyú állampolgárként „dugta el” az ország kietlenebb vidékeire. Emiatt ezek a körzetek és a bennük található városok (mint például Ofakim, Slomi stb.) a jobboldali Likud (és később a Sasz) bástyái lettek, és nagymértékben hozzá­járultak a párt 1977-es választási győzelméhez. Ezt a szefárd populációt nevezték „második Izraelének (az első az askenáziak Izraelé), és Kacav győzel­mét e csoport előretörésével, illetve az ország politikai életében való meggyökerezésével magyarázzák.

Kacav megválasztása másnapján fel­kereste Rav Kadurit, a bukharai ne­gyedben lakó jemeni kabbalistát (aki egyebek közt azzal várt híressé, hogy az 1995-ös választások idején csodatévő kámeákat osztogatott azoknak, akik megígérték, hogy a Sasz pártra fognak szavazni) és kézcsókkal köszöntötte az agg mestert. Kaduri Arje Deri – a Sasz párt korrupció miatt jogerősen elítélt ko­rábbi vezetője – ítéletének semmissé té­telét kérte Kacavtól. Az államelnök – bár kitérő választ adott – azt ígérte, foglal­kozik majd az üggyel. Szintén próbára tette Kacavot Rav Ovadja Joszéfnek, a Sasz párt szellemi vezetőjének elhíresült augusztusi szombati beszéde, mely­ben a holocaust áldozatait bűnös lelkeknek nevezte, akik a gilgul nesamot (azaz a „lélekvándorlás”) révén visszatértek a földre, hogy régi életükben elkövetett vétkeiket halálukkal tegyék jóvá. Az alapvetően baloldali és szekuláris izraeli sajtó erre rögtön felhördült, a Sinuj ne­vű antiortodox párt vezetője, a magyar ajkú Tommy Lapid „vén hülyé”-nek ne­vezte Rav Joszéfet. Kacav viszont a Kol Ha-Ir nevű ultraortodox újságban kijelentette: ha mindenki olyan lett volna, mint Tommy Lapid vagy Joszi Szarid (a radikális baloldali Merec párt vezetője), akkor Izrael állama sem jött volna létre.

A sajtó erre ismét indulatosan reagált, és Kacav hiába mentegetőzött másnap az izraeli rádióban, hogy szavait kiszakí­tották összefüggésükből. Hiszen ő – úgy­mond – csak azt mondta, hogy a judaiz­mus tartotta meg a zsidó népet a számű­zetésben a cionizmus eljöveteléig. A Si­nuj párti Joszi Paritzky, aki először al­kotmányjogi felelősségre vonással fenyegetőzött, kijelentette: az új elnök in­kább megosztja, mint egyesíti az izraeli zsidóságot.

Az új elnök – egyébként – nem volt hajlandó arra, hogy Jeruzsálemen kívül fogadja Abdullah jordán uralkodót, mi­vel szerinte Jeruzsálem Izrael fővárosa. Kacav hozzáállását jól példázza az is, hogy szeptember közepén az alija foko­zására szólított fel a vallásos Bar Ilan Egyetemen rendezett, asszimilációval foglalkozó konferencián. Egyben bírálta elődeit, mondván, hogy „izraeli vezetők hechsert (kóserságot tanúsító rabbisági igazolást) adtak a diaszpórában való lét­re, mivel a diaszpórazsidókat pénzük és politikai kapcsolataik miatt használták… A zsidó állam az egyetlen, amely biztosít­hatja a zsidó nép folyamatosságát”. Michael Melchior rabbi, diaszpóraügyi mi­niszter, Joszi Beilin igazságügyi minisz­ter, valamint Jael Tamir befogadási mi­niszter bírálták Kacav beszédét, mond­ván, hogy ezekkel a szavakkal csak a vi­lág zsidóságát idegenítik el Izraeltől. Mo­se Kave, az egyetem elnöke szerint vi­szont „a szétszórtak összegyűjtése olyan zsidó álom, amely ma is érvényes, de ad­dig a Bar Ilan Egyetem köteles együttmű­ködni a nem Izraelben élő zsidókkal”.