Morija hegyén

Tűz,

fa,

kés együtt van.

És az áldozat?

Előttem megy, hátán a fa.

A szolga a hegy lábánál maradt. Izsák,

neve öröm volt, nevetés.

Kacagott Sára,

nevetett az égi hírnökön

s esztendőre újra csak nevetett.

Karján az ajándék:

ez a fiú, aki most előttem bandukol

Mórija sziklás útján

fölfelé

és előre örül,

mert mondtam a hegy tövén:

 

Az Úr majd gondoskodik

az áldozatról, fiam.

Miért is adtad őt?

Hogyan lesz csillagseregnyi gyermekem,

s hol lesz immár a

hatalmas nép, akár a tengerföveny.

Miért adtad,

ha elveszed?

Ahogy nézem a fiút

s hátán a fát

– itt a kés

itt a tűz –

ahogy egyre feljebb jutunk

mindig nehezebb az út

és mégis könnyebb:

az ő vállán a fa,

szívemből kezedbe hullanak

a miértek.

Talán nem is ő kell neked,

belőlem hiányzott valami.